Csak ne lássuk mit eszünk…
A készételek világában napjainkban is jellemző, hogy nem feltétlenül tudjuk mit tartalmaz az az étel, amit megeszünk. Ázsiában nagy hagyományai vannak a rovarok fogyasztásának ám kulturális okokból Európában viszonylag nagy az ellenállás, aminem oka csak annyi, hogy itt nem volt korábban megszokott a rovar a tányéron. Bizonyos vallások tiltják például a sertés fogyasztását, ami nálunk sokaknak furcsa, míg más helyeken kutyát és macskát is esznek (bár ez a világon mindenhol visszaszorulóban van), ez pedig számunkra elképzelhetetlen. Épp ezért a rovarokkal kapcsolatban a jövőt sokan abban látják, hogy egyrészt inkább a takarmányozásban nő majd meg a szerepük, azaz rovarfehérjével táplálnak majd haszonállatokat, így az ember nem közvetlenül fogyasztja majd a rovarfehérjét. A másik lehetséges irány pedig, hogy a rovarokat olyan mértékben feldolgozzák, vagy élelmiszerek adalékanyagául használják majd, hogy ránézésre a terméken ne látszon, hogy rovar összetevőt is tartalmaz.
Furcsa, de egy tücsök „vágási kihozatala” is értelmezhető
A tenyésztett rovarok takarmány-értékesítési képessége magas. Míg például egy kilónyi takarmányból 13 dkg szarvasmarha, vagy körülbelül 30 dkg sertéshúst lehet előállítani, addig ugyanennyiből közel 60 dkg házi tücsökből készült rovarfehérje készül. A rovarok „vágási kihozatala” is nagyon kedvező, amely mérőszám haszonállatoknál a teljes testtömeghez képest a fogyasztható hányadot adja meg. Míg a gazdasági állatoknak átlagosan 50 % körüli vágási kihozataluk, addig egy tücsök esetében az állat 80 %-a, de egyes rovaroknál ez még akár 100 % is lehet. A rovarok koncentráltabban tartalmaznak fehérjét: nem ritka a 60-70 % feletti fehérjét tartalmazó rovarféle sem, a fehérjetartalmuk pedig nemcsak mennyiségileg, hanem minőségileg is kiváló. A rovarok takarmányozása olcsó, mert ezek az állatok kiválóan nevelhetők mezőgazdasági és élelmiszeripari mellékterméken, sőt, olyan szerves melléktermékek forgathatók vissza velük a takarmánykörforgásba, melyek jobb esetben is komposzt, vagy biogáz előállításra lennének csak alkalmasak. Szintén fontos előnyük, hogy a rovartenyésztés ciklusideje jóval kisebb, mint más állati fehérjék előállításáé.
Sáskát és tücsköt árul a magyar szupermarket: leesik az állad, ha meglátod, mennyiért
Előnyök és hátrányok
Az élelmiszeripar folyamatosan keresi az új és fenntartható forrásokat az élelmiszer-termeléshez. Ebben a folyamatban egyre nagyobb figyelmet kapnak a rovarfehérjék, amelyek jelentős lehetőségeket kínálnak a tápláléktermelés és a fenntartható fejlődés területén. A rovarok magas fehérje-, és tápanyagtartalmuk miatt egyre elterjedtebbé válnak a világon, és azért is mert környezeti szempontból tág tűrésűek, azaz igénytelenek, könnyen tenyészthetők. A rovarfehérjék előnyei között meg kell említeni a magas táplálkozási értéket: a rovarok kimagasló fehérje-, és vitaminforrások, valamint esszenciális zsírokban gazdagok. Aminosav garnitúrájuk, zsírsav-profiljuk és ásványianyag-tartalmuk egyaránt rendkívül jó, ami esszenciális tápanyagforrást jelent a táplálékhiánytól szenvedő fejlődő országok lakosainak, másrészt akár fontos takarmány összetevők válthatók ki vele, mint a halliszt vagy a szója. Ezen kívül alacsony a koleszterin tartalmuk, amely egészségesebb alternatívát jelenthet a hagyományos fehérjeforrásokhoz képest az emberi táplálkozásban.
Az állattenyésztés óriási terhet jelent az éghajlatra és a környezetre. A rovarok tartása és tenyésztése sokkal kisebb helyet és energiaforrást igényel, kevesebb üvegházhatást okoz, és kevesebb vizet és takarmányt használ. Ezért a rovarfehérjék elősegíthetik a fenntarthatóbb élelmiszertermelést. A változatosságuk is előnyük: a rovarok gazdag és változatos táplálékforrást jelentenek. Rovarfehérje-alapú termékek számos formában elérhetők, száraz és folyékony formában, valamint kiegészítőként, akár hamburgerekben vagy snackekben is. A rovarevésre (entomofágia) épülő élelmiszeripari cégeknek azonban kihívásokkal is szembe kell nézzenek. E termékek elterjedését hátráltatja, hogy a rovarfehérjék elfogadása még mindig sok országban és kultúrában nehézségekbe ütközik. Az étkezési szokások és az élelmiszerbiztonság kérdései további kihívásokat jelenthetnek. A rovarfehérje-tartalmú élelmiszerek előállításához és forgalmazásához megfelelő infrastruktúra és jogi szabályozás szükséges. Ez magában foglalhatja a termelő-, és gyártókapacitást, valamint az élelmiszerbiztonsági normák kidolgozását. És a kommunikáció, valamint a szemléletformálás is nagy kihívás, hiszen az emberek számára fontos, hogy megértsék a rovarfehérjék előnyeit és biztonságát. Fontos a fogyasztók oktatása és a pozitív kommunikáció az egészségügyi és környezeti előnyökről.
Érdekes helyzet
A világon élő rovarfajokból 1900 féle bizonyítottan ehető. Az Agrárminisztérium idén kiadott egyik közleményében az szerepel, hogy a NÉBIH felmérést végzett és arra jutottak, hogy a magyar fogyasztók mindössze 5 százaléka enne szívesen rovarokból készült élelmiszereket, ám 70 százalékuk pedig teljesen elzárkózik ettől. Ez jól bizonyítja a mondás igazságát: „amiről nem tudunk az nem fáj”. Hiszen jelenleg is számos húskészítményt, édességet, lekvárt és más gyümölcskészítményt találhatunk az üzletek polcain, melyeknél a szép pirosas színt a gyártók kármin, vagy sellak hozzáadásával érik el, ezeket az E120 és E 904 es kóddal jelölik. Ezeket az adalékanyagokat pedig a bíbortetű (Dactylopius coccus) nevű rovar nőnemű példányainak szárított testéből állítják elő. Tehát hazánk lakosságának a felmérés szerinti 70 százaléka hiába zárkózik el teljesen a rovarfogyasztás elől, valószínűleg mindegyikük evett már rovart tartalmazó élelmiszert, az iparág jövője tehát abban van, hogy ezt úgy kell tálalni, hogy ne lehessen észrevenni, ne keltsen undort azokban, akik ezt kulturálisan nehezen fogadják be. Az előrelépés érdekében szélesebb körű tájékoztatásra és képzésre van szükség, valamint innovatív feldolgozási módok és ízletes receptek kifejlesztésére. A rovar alapú élelmiszerek egy ígéretes megoldást jelenthetnek a globális élelmiszerbiztonság és fenntarthatóság problémáira, és egyre többen látják benne a jövőbeni lehetőségeket.
Lassan változik a hozzáállás
Az Európai Unióban korábban nem volt téma a rovarfogyasztás, aminek oka, hogy a kitinre-, és más rovarok által termelt anyagokra egyesek allergiások lehetnek. Ám idővel rájöttek, hogy a növénytermesztés és állattenyésztés egyre inkább terheli a környezetet, a világ népessége pedig növekszik, ezért lett mégis alternatíva a rovarfogyasztás. Előbb 2017-ben engedélyezték a halgazdaságokban a rovarfehérjék takarmányozási célú használatát, majd később ezt a baromfi és sertéstakarmányozásban is engedélyezték, így áttételesen kerül rovarfehérje az európaiak tányérjára. Ám ma már nem csak állati takarmányként, hanem direkt módon is forgalomba hozhatók rovarfehérjét tartalmazó ételek.
A lisztkukac nálunk régóta eleségállat a terraristák körében, ám közelmúltban a karrierje újabb szintet lépett, ugyanis az Európai Bizottság a házi tücsök és a keleti vándorsáska mellett „új élelmiszer” kategóriában nyilvántartásba vette a lisztbogár lárváját is. A közönséges lisztbogár a rovarok (Insecta) osztályának bogarak (Coleoptera) rendjébe, ezen belül a mindenevő bogarak (Polyphaga) alrendjébe és a gyászbogárfélék családjába tartozó faj. Ma már világszerte mindenhol elterjedt kozmopolita faj. Az emberi behurcolás eredményeként még a sarkkörök táján is megtalálható már. A kifejlett rovar 0,5-2 centiméteres hosszúkás testű, fényes barna, gesztenyebarna vagy fekete színű. A szárnyfedőin finoman pontozott sávok futnak végig, csápja rövid. A közönséges lisztbogár hazánkban a természetben is megtalálható, de élelmiszer raktárakban, malmokban, pékműhelyekben való megjelenése miatt inkább, mint raktári kártevőként ismerik. A szabadon élő példányok fakorhadékkal táplálkoznak. Éjjel aktívabb állatok. A természetben élő megtermékenyített nőstények a petéiket az avarba rakják, a házakba beköltözött fajtársaik pedig lisztbe és más élelmiszerekbe petéznek. A lisztbogár sárgásbarna hosszúkás lárváit nevezik lisztkukacnak. Megfelelő körülmények, főleg optimális hőmérséklet esetén évente több generációja is kifejlődik. Tehát a lisztbogár az idei évtől gyakorlatilag haszonállatnak (is) minősül, bár raktári kártevői státusza is megmaradt.
