Megtudtuk: ennyibe kerülhetnek idén karácsonykor a legnépszerűbb halak

Megtudtuk: ennyibe kerülhetnek idén karácsonykor a legnépszerűbb halak

agrarszektor.hu
Karácsonykor sok magyar háztartásban tartják azt a szokást, hogy halétel kerül az asztalra. Gyakran előfordul az is, hogy van, aki csak ilyenkor fogyaszt egyedül halat, mondjuk sült vagy halászlé formájában. Az ünnepek alatt a háziasszonyok változatos, egészséges halételeket varázsolnak a családi asztalra. Kérdés, hogy mennyiből hozhatjuk ki a karácsonyi halvacsorát, ha többféle húst is szeretnénk készíteni? A HelloVidék kérdéseire Timmel Ede, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet ügyvezető igazgatója válaszolt.

A szakember arra a kérdésre, hogy milyen évet zárt idén a magyar akvakultúra ágazata elmondta, a 2023-as esztendő sokkal több pozitívumot tartogatott az ágazat szereplőinek, mint a tavalyi év. 2022-es év válságok sorozatát hozták el a magyarországi haltermelőknek, az év elején orosz-ukrán konfliktus okozta energia és takarmányár robbanás sokkolta a gazdálkodóikat, a nyár folyamán pedig az évszázad aszálya nehezítette a termelést. Idén a piacok megnyugodtak, az input anyagok terén egy komolyabb csökkenést tapasztaltak, valamint az égiek is kegyesek voltak, így nem kellett komolyabb vízhiánnyal megküzdeni a halastavainknál, ezek a tényezők arra engednek következtetni, hogy erősebb évet tudnak zárni, mint 2022-ben, azonban pontos számadást csak a jövő év elején tudnak adni.

EZ IS ÉRDEKELHET

Milyen halat fogyasztanak leginkább a magyarok?

Amennyiben a hazai termelésből kikerülő halfajok fogyasztási szokásaira fókuszálunk, úgy elmondható, hogy a ponty szerepel az első helyen, ezt követi az afrikai harcsa, melynek termelésében első helyen állunk európai viszonylatban. Sajnálatos módon a hazai fogyasztók még mindig a külföldről érkező halak beszerzését preferálják, az éves hazai hal-fogyasztás közel 79 százalékát az importból származó halak adták 2021-ben. Fontos felhívnunk a fogyasztók figyelmét arra, hogy a távol-keletről importált haltermékek minősége, és élelmiszer-biztonsága messze elmarad a hazai előállítású halétól

- mondta Timmel Ede.

Amig a magyar termelőknek a legszigorúbb termeléstechnológiai és higiéniai előírásoknak kell megfelelniük, addig egy harmadik országból érkező (Vietnám, Kína), például fagyasztva érkező haltermék előéletéről keveset tudhatunk biztosan, ezért mindenkit arra biztatunk a saját egészségének megőrzése érdekében válassza a kiváló minőségű, nyomon követhető magyar halat, nem csak az ünnepekor, hanem az év minden napján amikor halfogyasztásra adják a fejüket.

EZ IS ÉRDEKELHET

Az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) kimutatása szerint Magyarországon az egy főre jutó éves átlagos halfogyasztás 2021-ben 6,52 kg volt ami lényegesen alacsonyabb az EU többi tagországának halfogyasztásánál, a rendelkezésre álló adatok szerint 2020-ban az egy főre vetített halfogyasztás az EU-ban körülbelül 23,3 kg volt, míg világ halfogyasztása a FAO adatai szerint, megközelítőleg 20,1 kg volt 2020-ban. Ezeket az adatokat azért tartottam fontosnak megosztani önökkel, mert így látjuk, hogy hol tartunk, és merre kell elmozdulnunk a jövőbe halfogyasztás tekintetében. A Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) kiemelt feladata a hazai halfogyasztás népszerűsítésé, ezért is hívtuk életre a HalPéntek kampányunkat, melyen keresztül már több százezer embert értünk el, akikkel igyekeztünk megosztani olyan recepteket, amelyeket a magyar termelők által előállított halakból tudnak elkészíteni.

A vásárlók számára jó hírt közöltek, az idei évi pozitív hatásoknak köszönhetően a karácsonyi hal ára mérséklődhet a tavalyi árakhoz képest. Az élő ponty esetében kilónként 1790-2300 forintos árat kérhetnek majd el a kereskedők, a harcsa ára 4000 forint körül fog mozogni. A halpultokban megtalálhatóak lesznek a halak feldolgozott formában is (patkó, filé, csont, belsőség), ebben az esetben nyilván magasabb árral fogunk találkozni.

A teljes interjú ide kattintva olvasható.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?
AgroNapló  |  2024. május 9. 16:02