A magyar vállalatvezetők szerint a fenntarthatóság lehetne a 2023-as év szava, de legalábbis az élmezőnyben végezne. Erről Jeránek Tamás, a Siemens Zrt. vezérigazgatója beszélt a Világgazdaságnak, aki szerint a vállalkozásoknak - napi működésük során - átmeneti jelleggel számos más kihívással kell szembesülniük, mint például a munkaerőhiány, a magas kamatok, a magas energiaárak, de hosszú távon sokkal inkább a fenntarthatósági szempontok súlya a meghatározó. Ehhez elég felidézni, hogy a globálisan megtermelt energia 37%-át az ipar fogyasztja, a szén-dioxid-kibocsátásnak pedig 20%-áért felel, azaz mindegy egyes százalékcsökkentés óriási hatással jár - tette hozzá a szakember.
Jeránek Tamás szerint ennek fényében kell értékelni azt, hogy egyre több szervezet és vállalat jelenti be a nettó zéró kibocsátás elérésére vonatkozó céldátumát. Ez természetesen az irányítók-vezetők elkötelezettségét is mutatja, de nyilván nem elhanyagolható a külső nyomás sem. A szabályozás - az EU-ban különösen - egyre szigorúbban terelgeti a cégeket a fenntartható működés irányába, a befektetők is előnyben részesítik "zöld cégeket" a befektetők és a fogyasztók is egyre tudatosabban teszik magukévá a körforgásos gazdaság alapelveit.
Az a vállalat, amely ezeket a szempontokat ignorálja, kis túlzással saját halálos ítéletét írja alá. Az OECD üzenete is ez: a fenntartható gyártás nem afféle mellékes, „jó, ha van” körülmény, hanem üzleti szempontból is szükségszerűség.
Mennyire érzékelik ezt a szükségszerűséget a Magyarországon működő vállalatok? A szakember elmondta, hogy erre a kérdésre keresték a választ egy nemrég elvégzett, átfogó felmérésük során, amelyben húsznál több főt foglalkoztató, illetve egymilliárd forint feletti éves árbevételt elérő cégeket kérdeztek meg a fenntartható működéssel kapcsolatban. Jeránek Tamás elárulta, hogy az eredmények egy része bizakodásra ad okot: kiderült, hogy a magyar cégek életében ma már szerepet játszik a fenntarthatóság, és a jövőtudatosságot a mindennapi működésben is igyekeznek szem előtt tartani. A megkérdezett iparvállalatok négyötöde igénybe veszi fenntarthatósági szakember segítségét zöldcéljai megvalósítása érdekében.
A cégek 59 százalékának vannak rövid távú, 42%-nak pedig hosszú távú tervei, leginkább a hulladékkezelésre (95%), az energiahatékonyságra (85%), valamint a víz- és levegőszennyezés csökkentésére (78%) törekszenek.
A legnagyobb eredményeket saját bevallásuk szerint a napelemrendszerek kiépítése, a szelektív hulladékgyűjtés, illetve a vízfogyasztás mérséklése terén érték el, és egyre nagyobb szerep jut a fenntartható beszerzésnek is: a beszállító partnerek kiválasztása során a cégek több mint kétharmada (70%) veszi figyelembe ezt a szempontot. A jó szándékhoz sajnos sok esetben hiányzik a pénz: a felmérésben részt vevő vállalatok ötöde a forráshiányra panaszkodott, 14%-uk pedig hiányolja vagy kevesli a fenntarthatósági beruházásokra kiírt pályázatokat.
A vállalatok ugyanakkor elégedettek saját erőfeszítéseikkel: kétharmaduk nyilatkozik úgy, hogy hasonlóan teljesít ezen a téren, mint versenytársai, minden ötödik cég pedig úgy gondolja, többet tesz a fenntartható jövőért, mint a többi piaci szereplő. A felmérés szerint a külföldi tulajdonosi körrel rendelkező cégek nagyobb arányban rendelkeznek fenntarthatósági szakértővel és stratégiával, illetve rövid és hosszú távú célkitűzésekkel, a törekvéseiket pedig inkább a belső elvárások és a valós elköteleződés mozgatja. Ez érthető, hiszen körükben, az anyavállatoknál régebb óta ez a tulajdonosi-befektetői elvárás, ami várhatóan hazánkban is mind erősebb lesz.
Kevésbé rózsás a karbonlábnyom számításával és jelentőségének megítélésével kapcsolatban adott válaszokból kirajzolódó kép: az iparvállalatok csupán tizede tudta megmondani, hogy mekkora a karbonlábnyoma, a megkérdezettek közel fele pedig nem is foglalkozik azzal, hogy termékei mennyire terhelik meg a környezetet.
Ebből is látszik, hogy az igazi fenntarthatósági áttöréshez hazánkban (is) átfogóbb szemléletre lesz szükség. Ennek része a munkavállalói edukáció és az általános szervezeti elkötelezettség erősítése, konkrét mérőszámok kitűzése a rövid és a hosszú távú célokhoz, de nagy segítséget jelentenek azok a digitális fejlesztések is, amelyek - többek között - a termékszintű karbonlábnyom kiszámítását is lehetővé teszik
- tette hozzá Jeránek Tamás.