A megszokás nagyúr
Táplálkozásunk alapanyagait leginkább hagyományaink szerint válogatjuk meg. Gondoljunk csak bele, hogy egyes kultúrákban a sertést nem eszik, mert tisztátalan, máshol a szarvasmarha szent állat, Dél-Amerikában a tengerimalac csemege, és furcsa belegondolni, hogy Dél-Koreában most készülnek betiltani a kutyahús fogyasztását. Hazánkban a sertés, marha és a baromfihúsokból készül a legtöbb étel, és annak ellenére, hogy az édesvízi halgazdaságunk fő terméke, a ponty nagyon jó ízű, világszerte elismert hal, abból sem eszünk eleget.
A háztartásokban fogyasztott mennyiségeket tekintve (tehát ebben ez éttermi és közétkeztetési adatok nincsenek benne, és a feldolgozott áruk, a konzervek, felvágottak sem) sertéshúsból 19, baromfi húsból körülbelül 25 kilogramm fejenként az éves fogyasztás. A sertéshúshoz még hozzá lehet kapcsolni a szalámi, kolbász és sonkaféléket, amikből majdnem 9 kilogrammot fogyasztunk. Halból 5 kilogramm körül, illetve egyéb húsokból (juh, kecske, nyúl, fürj, galamb, tehát minden egyéb) 0,1 kg. Csak viszonyításképpen kenyérből 34, gyümölcsökből 46, zöldségekből és burgonyából együtt 87 kilogramm az évenkénti egy főre jutó fogyasztási mennyiség. Az elmúlt évtizedekben nőtt a húsfogyasztás, de egyes helyeken, így hazánkban is már látszik egy trendfordulás, ami a húsfogyasztás csökkenését eredményezi. Míg a 80-as években hazánkban az egy főre jutó évenkénti húsfogyasztás 80 kilogramm körül volt, 2010-ben ez már 60-70 kilogrammra csökkent.
Pedig egészségesek
A galamb és a nyúlhús fogyasztásának számos előnye van az egészségünk szempontjából. Mindkét hús alacsony zsírtartalommal rendelkezik, így jól beilleszthető az egészséges táplálkozásba, segíthet a testtömeg csökkentő és karbantartó étrend esetén is. Emellett mindkét húsféle magas fehérje-, és vas tartalommal rendelkezik, melyek fontosak az egészséges izomzat és vashiányos állapotok megelőzése szempontjából. A galambhús gazdag ásványi anyagokban, például káliumban és cinkben, amelyek létfontosságúak az idegrendszer és az immunrendszer megfelelő működéséhez, továbbá könnyen emészthető, így nem véletlen, hogy régen a lábadozó betegekkel a galamblevest „gyógyszerként” etették. A nyúlhús kiváló forrása az Omega-3 zsírsavaknak, koleszterin tartalma alacsony, így e két tulajdonsága hozzájárul a szív-, és érrendszer egészségének megőrzéséhez. Mindkét húsféle viszonylag környezetkímélő választás, mivel a galambok és nyulak húsának előállítása alacsonyabb szén-dioxid kibocsátással és kevesebb vízfelhasználással jár, mint például a marhahús előállítása.
A fürjhús fogyasztása is számos előnnyel jár, és pozitív hatást gyakorol az egészségre, sőt esetében még a tojásaik is kiemelendők ilyen szempontból. Ez is egy a sovány hús, mely gazdag fehérjékben, amelyek elengedhetetlenek az izomzat és a szövetek építéséhez és fenntartásához. E húsféle esetén a magas fehérjetartalom és alacsony zsírtartalom kombinációja elősegíti a teltségérzet kialakulását és hozzájárulhat a testtömeg csökkentéséhez. A fürjhús gazdag ásványi anyagokban, például vasban, cinkben és B-vitaminokban. Ezek az energiatermelő és immunfolyamatokban játszanak fontos szerepet.
Hová tűntek ezek a húsfélék
Az utóbbi évtizedekben az állattenyésztő üzemeknél is jellemzővé vált a koncentrálódás: a kisebbek abbahagyták, a nagyobb üzemek tovább növekedtek a hatékonyságuk javítása érdekében. A kistermelés eltűnőben van, hiszen míg 30-60 évvel ezelőtt jellemző volt, hogy főállás mellett kereset kiegészítésként haszonállatokat is tartottak az emberek, ez mára nagyon megritkult, és a haszonállatok helyét a társállatok vették át. Az emberek a húst már csak konyhakészen habtálcán szeretik látni az üzletekben, egyszerűen kimet a divatból az állatok házi vágása. Ez a tendencia vezetett oda, hogy a húsok választéka lecsökkent, hiszen azon állatfajok, melyek nagyüzemi tartásra kevésbé alkalmasak, vagy egyszerűen csak kevesebb fantáziát láttak bennük az állattartók, azoknak a száma jelentősen megritkult. Épp ezért kerül egyre kevesebb nyúl, juh, és kecskehús a hazai tányérokra.
A galambtenyésztés is jól mutatja az átalakulást. Fél évszázaddal ezelőtt a falusi porták nagy részén tartottak galambokat, hiszen a „mezőző” galambtartás bár egy extenzív tartásmód volt, de a kijáró galambok táplálékuk nagy részét megszerezték a környékről. A mezőző tartásmódot felváltotta a zárt tartás, ami állategészségügyi szempontból hasznos volt, sőt a húskihozatal is javult, bár takarmányt így már adni kellett az állatoknak, ami költségként jelentkezett. A klasszikus húsgalamb fajták pedig a strasszer, texán, mondain és king napjainkra kiállítási galambokká váltak, ahol a kinézetük vált fontossá a hústermelő képességük helyett. Bár jelenleg is vannak hazánkban húsgalamb tenyésztéssel foglalkozók, számuk össze sem hasonlítható a korábbi számadatokkal, amikor sokan családellátási céllal is galambásztak.
Összefoglalva jól látható a tendencia, hogy a táplálkozási szokásaink változásai miatt is csökken a húsfogyasztás, és azoknak a hűscélú kishaszonállat fajoknak a jelentősége még inkább csökkent, amelyeknél a háztáji előállítás volt korábban a jellemző.
