Itt a vége: változtatnia kell annak a termelőnek, aki túl akar élni

Itt a vége: változtatnia kell annak a termelőnek, aki túl akar élni

agrarszektor.hu
Romlott az agrárium hitelképessége, kevesebb hitelt és hitelállományt bír el, most sokkal óvatosabban tudják finanszírozni a bankok az ágazatot, mint korábban - hangzott el a 42. AGROmashEXPO és AgrárgépShow-n a Portfolio Csoport agrárfinanszírozási kérdésekkel foglalkozó kerekasztal-beszélgetésében. A szakemberek többek között arról is beszéltek, hogy a következő időszakban az alkalmazkodókészség, a pályázatokkal kapcsolatos türelem és a proaktivitás lesznek a hívószakvak, hiszen megváltozott a világ, amihez a termelőknek is igazodniuk kell.

Nem osztom azt, hogy 4-5-6 százalékos hitelállomány növekedés lesz az agrárfinanszírozásban, jó, ha a szinten tartásról beszélhetünk majd a következő időszakban

- mondta Szabó István, az OTP Bank Vállalati és Agrár Igazgatóságának ügyvezető igazgatója a Portfolio Csoport egyik kerekasztal-beszélgetésében. Kiemelte, most más helyzet van, mint amihez hozzászoktunk az elmúlt 15 évben, mindenkinek végig kell néznie, hogy az inputok költségei és a bevételei hogyan és milyen formában alakulnak. A szakember fontosnak tartja, hogy a pályázatokban megjelenjen az energiahatékonyság, a kulcs ugyanis az önköltség csökkentése, hiszen, ha már a termelési költség 5-10 százalékkal kevesebb, akkor érezhetően jobb lesz az adott gazda helyzete. Az inflációval kapcsolatban közölte, úgy látja, az egész inflációs környezetnek az élelmiszeripari vállalkozások voltak a nagy nyertesei. 

Összességében én az alkalmazkodókészségre, a pályázatokkal kapcsolatos türelemre, a proaktivitásra a termeléssel kapcsolatban és a nyitott szemre hívnám fel a termelők figyelmét a jövőben

- válaszolta a szakember arra a kérdésre, hogy mit tanácsol a gazdáknak a következő időszakra. 

EZ IS ÉRDEKELHET

Olyan mítoszok dőltek meg, mint például az, hogy a mezőgazdaság válságálló, hiszen kiderült, hogy nem az. Most már nem az a kérdés, hogy a fejlett világ hozzájut-e az élelmiszerhez, hanem az, hogy hogyan és milyen áron. 10-20 éve arról beszélünk, mi lesz, ha Ukrajna idejön, eddig nem foglalkoztunk ezzel, most itt vannak és látjuk, mi történt

- hangsúlyozta Hollósi Dávid, az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának ügyvezető igazgatója, majd hozzátette, szerinte a szántóföldi ágazat 2024-ben sem fog kellő jövedelmet termelni.

Jelenleg nem a szokásos ritmusban vagyunk. Az valóban fontos, hogy van támogatás és olcsó kamat, de ha az ügyfél nem tudja visszafizetni a hiteleit, akkor nem fogjuk finanszírozni. Romlott az agrárium hitelképessége, kevesebb hitelt és hitelállományt bír el, most sokkal óvatosabban tudjuk finanszírozni az ágazatot, mint korábban

- hangsúlyozta Hollósi Dávid. Beszélt arról is, hogy a Bankszövetség az Agrárminisztériummal együtt egy jelentős kamattámogatási konstrukcióval jelenik meg a piacon, amelyben 10 százalék kamattámogatás járhat a nyertes vidékfejlesztési pályázatok mellé. A szakember szerint ez óriási vívmány a KAP stratégiai tervben és jelentősen dobhat a valójában 1500 milliárdos támogatás sikerén. Habár most van kialakítás alatt a konstrukció, sok idő nincs a kidolgozására, de mindenképp meg szeretnék csinálni. 

A szántóföldi növénytermesztésben azok a cégek lesznek jó helyzetben, akiknek sok a saját tulajdonú földek aránya, képesek a négy főnövényen kívül mást is teremszteni, képesek öntzöni, és valamilyen termékpályának részesei tudnak lenni. Összeségében azt gondolom, hogy túl kell lépni azon, ami van, tudom, hogy nehéz, de megváltozott a világ, és alkalmazkodni kell hozzá, hiszen mi egy agrárország vagyunk, ahol nagyon jók az adottságok.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?