A beruházások éve lehet 2024 a magyar agráriumban

A beruházások éve lehet 2024 a magyar agráriumban

agrarszektor.hu
Óriási szerepet játszhatnak idén a beruházások a magyar agráriumban, 2024 tavaszán ugyanis 500 milliárd forintos keretösszeggel írnak majd ki beruházási pályázatokat a szektorban - hangzott el az OTP Bank Agrárgazdasági Értékesítési Igazgatóságának sajtóreggelijén. A mostani körben a kertészet, az állattartás, valamint az élelmiszer- és takarmányfeldolgozás lesznek a fókuszban. Nyárra várható, hogy megnyílnak a beruházási pályázati felhívások, az előzetes igények alapján pedig már most látni, hogy komoly túligénylés várható. De mire számíthatnak az agrárvállalkozások 2024-ben, és milyen kihívások várnak rájuk? Többek között ezekre a kérdésekre keresték a választ a szakemberek az eseményen.

Wolf László, az OTP Bank vezérigazgató helyettese döntően a makrogazdasági környezetről beszélt, elmondta, idén kicsit megindulhat itthon a fogyasztás, ami jó az élelmiszeriparnak, és az infláció is szemmel láthatóan csökken, éves szinten maximum 5 százalékosnak látják idén. Emellett 2024-ben jelentős reálbér-növekedésre is számítanak. 

Elindult egy számottevő kamatnövekedés itthon, de az év második felében lelassul majd, vagy akár meg is állhat, év végére 6,5 százalék körüli kamatot várunk. Fel kell azonban készülni arra, hogy a költségvetés jelenlegi helyzete miatt lassulhat bizonyos állami támogatások kifizetése

- hangsúlyozta. Az agrárium helyzetével kapcsolatban közölte, a szektor GDP hozzájárulása nagyon fontos volt 2023-ban. Ám az agrárhitelállományok csökkentek, a növénytermesztők növekedési lehetőségei és hitelképessége lezuhant, és ebben nagy fordulatra nem is lehet számítani egyelőre, a jövedelmezőség a következő időszakban inkább az állattenyésztésben lesz magas. Pozitív fordulatot hozhat azonban, hogy fontos támogatások jönnek beruházásokra.

2024-ben kedvezőbb makrogazdasági környezetet várunk a mezőgazdasági és az élelmiszeripar számára is. Emellett azt látjuk, hogy a termelési költségek csökkentek 2023-hoz képest a növénytermelőknél, de még így is magas szinten vannak, ami azt jelenti, hogy egy alacsonyabb költségszinttel tudnak a termelők majd 2024-ben dolgozni

- emelte ki Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára. Hozzátette, komoly szerepet játszanak majd idén a beruházások a magyar agráriumban, csak az elmúlt évben több mint 56 ezer kisebb vagy nagyobb beruházási projektet finanszíroztak meg, 2024 tavaszán pedig 500 milliárd forintos keretösszeggel írnak majd ki beruházási pályázatokat. A mostani körben a kertészet, az állattartás és az élelmiszer-, takarmányfeldolgozás lesznek a fókuszban. 

Nyárra várható, hogy megnyílnak a beruházási pályázati felhívások, és a kérelmek benyújthatók lesznek. Az előzetes igények alapján a mostani 500 milliárdos csomag biztos, hogy túligényléssel fog találkozni. Épp ezért erősebb elvárások építettünk be.

Szabó István, az OTP Bank Agrárgazdasági Értékesítési Igazgatóságának igazgatója hangsúlyozta, a pénzügyi szektornak nemcsak a klasszikus pénzügyi közvetitő szerepét kell előtérbe helyezni, hanem nagyon fontos, hogy megoldást is tudjon adni az ügyfeleknek és információkkal lássa el őket. Mint mondta, az OTP agrárhitelállományát nézve a hitelezési politika érdemben nem változott, talán az egyik legfontosabb módosulás, hogy a környezeti hatásokat most már mindenféleképpen figyelembe kell vennie a banknak. Beszélt arró is, hogy a termelők alkalmazkodási kényszerben vannak, a fókusz a hatékonyság növelése, de szükség van a digitális átállásra, a precíziós gazdálkodásra, összeségében arra számít, hogy az új pályázatok érdemben fogják gyorsítani ezeket a folyamatokat. Az igazgató szerint a beruházásokhoz kapcsolódó hitelek folyósítása érdemben 2025-ben fog megkezdődni.

A kiszámíthatóság és a stabilitás nagyon fontos a gazdálkodók számára, hiszen rengeteg kihívással kell megküzdeniük, gondolhatok itt akár az időjárásra, akár a geopolitikai gondokra. A bankszektor egyik legfőbb feladata, hogy mindig rendelkezésre álljon, kedvező feltételekkel

- közölte Herczegh András, az Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA) ügyvezető igazgatója. Hozzátette, érthető, hogy a nehezebb gazdasági helyzetben sokan kétszer is meggondolják a hitelfelvételt, mégis jó lenne, ha minél többen élnének a 2900 milliárd forintos programban foglalt kivételes lehetőségekkel. 

Vulcz László, az OTP Hungaro-Projekt Kft. ügyvezető igazgatója hangsúlyozta, az 1500 milliárd forintos támogatás óriási lehetőség az élelmiszergazdaság számára, ugyanakkor a növénytermesztőknél azt látni, hogy az igények alacsonyabb szintje prognosztizálható, de ki kell emelni, hogy felértékelődik az öntözés szerepe. Kiemelte, ám a hajtatásos kertészetben és az állattenyésztésben is nagy igény láható a támogatásokra.

Azt látni már most, hogy sokkal nagyobb igény várható a megjelenő támogatásokra. De fontos hangsúlyozni, hogy az üzleti terv szerepe felértékelődik a pályázatoknál, nem mindegy, hogy milyen alapossággal készíti azt elő a pályázó. A megszerezhető pontokat optimalizálni kell

- mondta a szakember.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
A tétlenség drága

A tétlenség drága

2024 szeptemberében ugyan pozitívba fordult a mezőgazdasági árindex, de az első kilenc hónapban még mindig masszív mínuszban van a mutató.

CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?