Az előző év aszályos időszaka, a drága takarmány, a meghatározhatatlan kötésű áramdíjak és a gáz ára együtt olyan költségnövekedést okozott, amivel még a karácsonyi időszak alatt is veszteséges volt a termelés, ami teljes kivágásokat eredményezett. Azok a termelők tudták csak átvészelni ezt az időszakot, akiknek voltak tartalékai, ami elsősorban a nagyobb gazdaságokra jellemző. Nagyon sok 100 és 1000 anya közötti telep állománya esett ki, amit az ágazat még nem tudott pótolni. Az 5 tenyésztőszervezetnél összesen 5000-rel kevesebb anyanyúl van termelésben, mint tavaly ilyenkor, így 96.000-re csökkent a számuk. 2023 első három negyedévében összesen 19%-ot csökkent a vágónyúltermelés hazánkban - írja a Magyar Állattenyésztők Szövetsége (MÁSZ).
Az első lépés az állatjóléti kérdések tisztázása lenne
Az állatjóléti kérdés továbbra is jelentősen befolyásolja az ágazatot, a ketreces tartás betiltásának, módosításának kérdésköre még nem tisztázott. Sok fejlesztési lehetőség van a termelők fejében arra vonatkozóan, hogy milyen tartástechnológia kerüljön ténylegesen beépítésre egy ÁTK pályázat keretében. Azonban jelenleg a Terméktanács sem tudja megmondani, melyik felelne meg, mert még folynak a tárgyalások az Európai Unióval. A Nyúl Terméktanács és az ERA elsődleges feladata egy olyan minimális tartási követelmény kidolgozása, amit az Európai Bizottság elfogad.
A nyár lesz a vízválasztó
A késztakarmányok ára nem követte a várt szinten az alapanyagár-csökkenéseket. Ezt ellensúlyozza a keresleti piac, ami a karácsonytól húsvétig tartó időszakban még inkább felerősödik. A vízválasztó a nyári időszak lesz, amikor a mérsékeltebb kereslet okán nehezebb lesz finanszírozni a magas kiadásokat. A költségcsökkentő beruházások (például napelemek felszerelése) segítenek, de a jelenlegi bizonytalan helyzetben borzasztó nehéz előre tervezni. Ami merőben meghatározza az ágazat jövőjét, az az állatjóléti kérdés. Ahhoz, hogy a termelők jól ki tudják használni az ÁTK támogatást, mindenképpen szükség van a minimális követelmények meghatározására. Folyamatosan látjuk magunk körül a szigorításokat, Svájc, Belgium és Németország is kidolgozott olyan technológiai előírásokat, amelyeknek a hazai termelők kénytelenek megfelelni, hiszen termékeink 95%-a európai piacokon landol. A másik nagy kérdés, hogy az egész Európában tomboló orrvérzéses megbetegedést sikerül-e megfékezni. Ehhez a Terméktanács a Minisztérium segítségét kérte.
Forrás: Magyar Állattenyésztők Szövetsége