Valószínűleg a régi mondáknak is köszönhető az, hogy van valamiféle távolságtarás az emberek részéről ezen vadfaj irányába. Gondoljunk csak Szent Imre magyar királyi herceg halálának történetére, miszerint a herceget egy vadászat során egy vadkan sebezte meg, melynek következményeképp 1031. szeptember 2-án belehalt sérüléseibe. Feltehetően a bihari Igfon erdőben történt az eset, mivel a magyar királyi családtagok mind ott vadásztak. De pontos helyről és időről nincs információ. A másik ismert eset pedig Zrinyi Miklós grófé, akivel a feljegyzések szerint szintén egy vadkan végzett.
A vadkan a lábán és a fején három sebet is ejtett. Ezek közül a nyakon szerzett sebesülés volt a legsúlyosabb, ez ölte meg. Az állat agyara hátul jobb oldalon a nyakcsigolyánál hatolt be és elöl a toroknál jött ki, minden izmot, eret elszakítva. A vérzést megpróbálták elállítani, de nem sikerült.
Tény, hogy ezekben az esetekben sebzett kanokról beszélhetünk, és egyértelműen mutatják, hogy mennyire veszélyes állatról van szó, de alapesetben tőlük sem kell jobban tartani, mint bármelyik másik vadfajtól. Vannak az évnek olyan időszakai, amely a fentiek ellenére fokozott távolságtartása inti a természetjárókat. Ez a fialás és a malacok vezetésének ideje, amely többnyire egybe vág a jó idő beköszöntével, és ezzel egyidőben a túrázók megjelenésével is.
A vaddisznó egyébiránt az egyik legkönnyebben urbanizálódó (városiasodó) vadfaj, emiatt bukkannak fel egyre többször a lakott területek környékén is. Komoly alapot adva ezzel a városi vadgazdálkodás létjogosultságának. A vaddisznó napjainkra az egész ország területén elterjedt vadfaj. Állományát tervszerű vadgazdákodással tartják kordában. Szükséges mindez azért, mert táplálkozási sajátosságaival, mint a túrás, jelentős mezőgazdasági és erdőgazdálkodási károkat tud előidézni a vegetációs időszakokban is. Alapvetően mindenevő, így bőven talál táplálékot az elvadult, vagy kevésbé látogatott belterületi részeken is. Jelenlétére jellegzetes nyomai, és a földön jól felismerhető túráskép utal.
A malacok csíkosan, az anyjuk által készített vacokban jönnek a világra. Az alomszám 4-9 malacból állhat. Felszáradás után a kicsik már aktívan követik az anyjukat. A szopás során afféle rangsor alakul ki, és ez erősen meghatározza az adott egyed fejlődését. Minél közelebb van a legjobban tejelő emlőhöz, annál előrébb van a hierarchiában. Ez a rang a szopás végéig, nagyjából három hónapos korukig, meg is marad, ha nem történik valami egyikükkel. Meglehetősen kevés szőr borítja testüket ilyenkor, ezért rendkívül nagy szükségük van arra, hogy összebújjanak és úgy melegítsék egymást. Csíkjaik nagyjából szintén három hónapos korukra tűnnek el. Innentől kezdve egyre messzebb merészkednek anyjuktól, de még jó ideig együtt járnak.
A vaddisznó társas lény így hierarchikusan felépített családokban, kondákban él. Amelyhez az ivarérett kanok általában párzási időszakban csatlakoznak, akik egyébként sok esetben magányosan, remeteként élik a mindennapjaikat.
A fialást követően a koca malacait vezetve jár táplálkozni, pihenni, gyakorlatilag mindent együtt csinálnak. Ezekben az időszakokban találkozhatnak a természetjárók a leggyakrabban velük. Normális esetben ösztönösen kialakult félelmük okán nem érintkeznek az emberrel vagy éppen a háziállatokkal. Ez alól azonban kivétel az utódnevelés, a veszélyhelyzetek érzékelése vagy éppen a sebzett állattal való találkozás. Azoknak, akik gyakran járják az erdőt, réteket éppen ezért érdemes megismerkedni azokkal a jelekkel, amik a jelenlétükre utalnak, hiszen ez segíthet abban, hogy elkerüljék a nemkívánt találkozást. A viszonylag ismert, emberek által gyakran használt ösvényeket a disznók kevésbé használják, így érdemes azokon közlekedni. Sötétedés után nagyobb a valószínűsége annak, hogy összefussanak velük, ezért jobb ha alkonyatkor már nem tartózkodnak a területen. A kutya ingerlően hathat rájuk és hamar felbőszítheti az ugatásával. A disznó ekkor a kutyára ronthat védekezésképp, és félő, hogy megsebesítheti a gazdát is. Mindenképpen tartsák pórázon.
Amennyiben a túraút során csíkos malaccal találkozik, számítson rá, hogy a takarásban valahol ott van a koca is, aki kifinomult érzékszerveivel vigyázza az utódjait. Semmiképp sem szabad feleslegesen hatalmas zajt csapni, hiszen ezzel is csak idegesítjük az állatot. TILOS megfogni a malacot, mert hangadására az anyja azonnal a segítségére siet. A legjobb, amit tehetünk, hogy mindenféle kontaktus nélkül az ellenkező irányba távozunk, és a lehető leghamarabb kihátrálunk a helyzetből. Hiszen a vad is tudja, hogy számára is a menekülés a legjobb, amit tehet. Ne kezdjünk el botokkal hadonászni, dobálni az állatot, mert hasonló eredményt érhetünk el, mintha feleslegesen hangos zajjal ijesztgetnénk. Manapság egyre elterjedtebb, hogy a legveszélyesebb esetekben is a fotódokumentáció a cél, amit azután fel lehet tölteni bármelyik platformra. Ez szintén egy olyan vállalás, ami nem szolgálja a békés konfliktusrendezést.
A vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról szóló 1996. évi LV. törvény, a vad tulajdonjogára vonatkozó bekezdés kilences paragrafusának 2. és 3. pontja egyértelműen megfogalmazza, hogy a veszélyhelyzeten kívül miért nem lehet megfogni a vadmalacokat. Hiszen ezzel törvényszegést követ el az, aki megpróbálja hazavinni a vadat akár vadászterületről van szó, akár nem.
A vadászterületen elejtett, elfogott vad (ideértve annak trófeáját is), a hullatott agancs, a szárnyas vad jogszerűen gyűjtött tojása, az elhullott vad teteme a vadászatra jogosult tulajdonába kerül. A más vadászterületről átváltott sebzett vad a sebzés helye szerinti vadászatra jogosult tulajdonába kerül, ha - a vadászatra jogosult előzetes tájékoztatásával - utánkeresés során ejtik el, vagy elhullottan fellelik. A nem vadászterületen elejtett, befogott vagy elhullott vad - ideértve annak trófeáját is -, valamint a hullatott agancs, annak a vadászatra jogosultnak a tulajdonába kerül, amelyiknek a vadászterületéről a vad odakerült. Kétség esetén tulajdonosnak a fellelés helye szerinti legközelebbi vadászterület vadászatra jogosultját kell tekinteni.
