Döbbenetes hírek jöttek a mézről itthon: színt vallottak a magyar méhészek

Döbbenetes hírek jöttek a mézről itthon: színt vallottak a magyar méhészek

agrarszektor.hu
A 2024-es év aligha lesz a magyar méhészek kedvence, bár ezt a megelőző esztendőkről is el lehetett mondani. A jelek szerint azoban idén se tört meg a rossz széria, ami egyrészt az időjárásból, másrészt pedig az európai mézpiac helyzetéből fakadt. 2023 végén sokáig tartó és meleg őszben volt része Magyarországnak, amire aztán enyhe és csapadékos tél jött. A szakemberek elmondása szerint idén lényegében már januárban elkezdődött a méhészeti szezon, a hamar berobbanó, tavaszias időjárás pedig korábban sose látott időszakot eredményzett. Az Agrárszektor által megkérdezett méhészek jelentős eltérésekről számoltak be az egyes mézfajták mennyiségét illetően. Mivel továbbra sincs, vagy csak alig van felvásárlás, a felvásárlói árak pedig továbbra mélyen az önköltségi szint alatt vannak, sokan csökkentik a tevékenységüket, vagy épp teljesen felhagynak vele.

2024-ben jóval hamarabb köszöntött be a tavasz, mint általában szokott, és a természet azóta is több héttel önmaga előtt jár. Ebből következően a növények virágzása is előbb indult be, mint általában, és - néhány esetben - hamarabb be is fejeződött. Ez pedig a szántóföldi növénytermesztők és gyümölcstermelők mellett a méhészek számára is komoly kihívást és problémát jelentett. A repce rendkívül rosszul mézelt idén, az akácról pedig csak az ország középső és északi részében tudtak nektárt gyűjteni a méhek. A fajtamézek - facélia, hárs, galagonya - tekintetében is óriási eltérések figyelhetők meg az ország egyes részein. Az Agrárszektor által megkérdezett méhészek közül voltak, akik már csak a napraforgóban bízhatnak idén, mások pedig nem tudják, mihez kezdjenek a június végétől októberig tartó időszak során. Tetézi a gondokat, hogy a felvásárlás problémája továbbra sem oldódott meg.

EZ IS ÉRDEKELHET

Illés András, a Veszprém vármegyei Illés Méhészet vezetője szerint az idei év méhészi szempontból eddig átlagosnak volt mondható. A repce mézelését illetően a szakember megerősítette, hogy az a megszokottnál gyengébb volt, az április közepén betörő hidegfront bezavart az akác virágzásának. Illés András szerint az ország déli részén mézelés nélkül virágzott el az akác, középen és északon viszont nem volt vele semmi baj. A méhész beszélt arról is, hogy a csapadékos időjárás nekik idáig segített, és a napraforgónak is jót tett, ráadásul a fajtamézek növényeiből, a facéliából és a hársból is sikerült gyűjtenie a méheknek. Az időjárással kapcsolatban Illés András úgy fogalmazott, hogy a méhészetekben az utóbbi években a csapadék és szélsőségek okozzák a problémákat. Az időjárás pedig évről évre egyre nagyobb alkalmazkodást követel meg a méhektől és a méhészektől. A méhek alkalmazkodását pedig egyre nehezebb lekövetni

Az Illész Méhészet vezetője az Agrárszektor kérdésére elmondta, hogy ők ugyan még mindig üveges kiszerelésben árulják a mézet, de a felvásárlási árak szintje még mindig hatalmas probléma az ágazatban. Idén lényegében nem indult el a felvásárlás, ráadásul a tavalyi, felháborító áraknál is alacsonyabb árakon vennék csak át a mézet a kereskedők. A szakember szerint amíg keletről ellenőrizetlenül jöhetnek be a mindenféle, kétes eredetű mézek, addig a magyar mézpiac a csőd felé tart. A legtöbbeknél csak állománycsökkentés van, de sokan fel is hagynak a tevékenységükkel. Illés András tudomása szerint egyre több elhagyatott, eladó méhészetről lehet hallani a szakmai fórumokon. Az idei év a Veszprém vármegyei méhész szerint átlagos, vagy átlag feletti is lehet, de ez a napraforgón fog múlni, ami egyike az ország három legfontosabb mézelő növényének. Illés andrás szerint sokat segítene a növényen, ha kapna még egy kis csapadékot, illetve, ha virágzáskor 30 Celsius-fok alatti hőmérsékletek lennének.

Ha minden év ilyen lenne, akkor minden tökéletes lenne - jelentette ki Bercsényi János, a Bács-Kiskun megyei Bercsényi Családi Méhészet vezetője. A szakember szerint a repce és a vaddohány kivételével mind az akác, mind a hárs, mind pedig a galagonya jól mézelt. Az időjárás lehetett volna sokkal jobb is, a hidegek, az esős és viharos időszakok akadályozták a méhek repülését. Ezen kívül azonban nincs okuk a panaszra. A felvásárlás kapcsán már kevésbé volt derűlátó a szakember, elmondása szerint ugyanis ezen a téren nem változott semmi: továbbra sincs felvásárlás. Az idei év egészét Bercsényi Miklós rövidnek és tömörnek értékelte, ugyanis előállt egy olyan helyzet, hogy június közepére-végére lényegében minden növény levirágzott. Így viszont nem tudják még, mit fognak kezdeni magukkal és a méhekkel október végéig.

May Gábor, a Baranya megyei Maybee tulajdonosa az Agrárszektor kérdésére elmondta, hogy Dél-Baranyában gyönge volt az idei év. Az akácot elvitte az eső és a hűvös idő, épp csak a virágzás végét tudták kihasználni a méhek. Ebből kifolyólag a Dél-Dunántúlon szinte alig van akácméz. A repcénél viszont azt tapasztalták, hogy mivel nehéz a rovarkártevői ellen védekezni, egyre kevesebbet vetnek ebből a növényből a gazdák. Ráadásul ahol volt, idén ott nem adott mézet Baranyában. A hárs mostanra befejezte a virágzását, de az - úgy fest - jó méztermést fog eredményezni - tette hozzá May Gábor. Az OMME Baranya vármegyei méhészeti szaktanácsadója szerint az időjárás idén az akácnak határozottan rosszat tett, a hárs számára viszont jól jött az, hogy előbb sok csapadék volt, majd pedig az, hogy megjött a meleg, hiszen ez egy Dél-Európából származó növény, és ezt szereti.

A szakember is arról számolt be, hogy nincs előrelépés a felvásárlás terén, gyenge, alacsony árak vannak. May Gábor ugyanakkor rámutatott, hogy ilyenkor, a nyár-elején közepén egyébként is jellemző ez a megtorpanás-kivárás a hazai és az európai mézkereskedők részéről. A méhészek is kivárnak, mert abban bíznak, hogy emelkedni fognak a felvásárlási árak. És szükség is lenne erre, mert az elmúlt évekhez képest még mindig 50%-kal alacsonyabb a virágméz, és 30-40%-kal az akácméz felvásárlási ára. Felvásárlás azonban nincs. A Maybee tulajdonosa beszélt arról is, hogy mézelés szempontjából még hátra van a napraforgó, ami javíthat a helyzeten, de ez is korábban virágzik, mint szokott. Az enyhe tél és a korai tavasz miatt idén minden korábban indult be.

A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Mr. Méz családi vállalkozás egyik vezetője, Nagyné Tóth Aranka, ugyancsak arról számolt be, hogy az idei évben a repce mézelése siralmas volt, de a facélia is csak minimális, 0,5-1 kilós napi átlagot adott, amivel körülbelül nullszaldóra jöttek ki. Se a hárs, se a vaddohány nem adott mézet, egyedül az akác volt jó a térségben, a napraforgó pedig most indul - sorolta a szakember. Nagyné Tóth Aranka elmondta, hogy értetlenül állnak az idei év előtt, elvileg mind a hársnak, mind a vaddohánynak, mind a facéliának rendesen kellett volna mézelnie, mégse volt semmi. Ilyen még nem volt.

Ami a felvásárlást illeti, a szakember elmondta, hogy nem tudnak róla, hogy lenne ilyen, igaz, nem is érdeklődnek. 600-650 forintos árakon ugyanis még ha lenne is kereslet, akkor se adnák oda a mézüket. Ami az idei évet illeti, Nagyné Tóth Aranka elmondta, hogy a méhészeknek van egy mondásuk: "Ha akác van, minden van." Ezt szem előtt tartva elmondhatják, hogy összességében nem volt olyan rossz a 2024-es év, hiszen a fajtamézek sikerültek csak rosszabbul. A helyzeten még a napraforgó tud fordítani egyet. Ehhez viszont hordókra lesz szükségük, mivel a tavalyi készleteiket még nem tudták értékesíteni. A hordókat viszont már megrendelték.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?