Tuti trükkök a kertbe: ezekkel a legnagyobb hőséget is túlélik a növények

Tuti trükkök a kertbe: ezekkel a legnagyobb hőséget is túlélik a növények

agrarszektor.hu
A nagy forróságban nemcsak állatainkra, hanem növényeinkre is kiemelt figyelmet kell fordítani. Nem mindegy, mikor, hogyan locsoljuk őket, mennyi napfény éri őket, illetve vannak olyan növények, amik kifejezetten rosszul bírják a hőséget és a perzselő napsütést. Ám, mint szinte mindenre, erre is van megoldás. A lényeg, hogy szépen, átgondoltan kezdjünk neki az öntözésnek, ültetésnek és az ápolásnak is. Az alábbi cikkünkben egy csokorba szedtük, hogy mire kell kiemelten odafigyelnünk a forróság idején a növényeink szempontjából.

A szárazsággal nem könnyű felvenni a versenyt, főleg, ha nagyobb területen termesztett növényekről van szó. Viszont valamivel könnyebb a dolgunk, ha a kertben vagy éppen az erkélyünkön neveljük őket, mivel nagyobb figyelmet tudunk rájuk fordítani és jobban tudjuk őket óvni a külső hatásoktól. A fajtaválasztáson nagyon sok múlik, ezért, ha tehetjük, ültessünk szárazság -s melegtűrő növényeket: a levendula, a kövirózsa, a kaktuszok és még sok minden más növény is például beletartozik ebbe a körbe. De mi van akkor, ha olyan fajtákat szeretnénk termeszteni, amiknek több igényük van ennél? Ne essünk kétségbe, csak figyeljünk oda ezekre:

Ne most kezdjünk el ültetni, ha mód van rá

A tomboló kánikulában nem jó ötlet nekilátni egy esetleges ültetésnek, hiszen a hőhullámok nem tesznek jót a frissen ültetett növényeknek - főleg nem akkor, ha érzékeny a hőre az adott növény. Lehetőleg ősszel ültessük el a cserjéket, fákat, virágokat, de a nagy kertészkedés előtt mindenképpen tájékozódjunk az előrejelzésekből.

EZ IS ÉRDEKELHET

Ne stresszeljük a növényeinket 

A növények sebezhetővé válnak a betegségekkel és más környezeti tényezőkkel szemben, ha kedvezőtlen körülmények között metszik vagy ültetik át őket. A legjobb elkerülni ezeket a feladatokat a hőhullám alatt.

Használjunk árnyékolókat

Az árnyék nemcsak nekünk, embereknek, hanem más élőlényeknek is aranyat érhet. Elég egy kendő is, hiszen a segítségével megvédhetjük a növényeinket a forróságtól. Ha pedig venni szeretnénk árnyékolót, szinte bármelyik kertészeti boltban megtehetjük, a lényeg, hogy a kendő fa vagy műanyag rudak közé legyen megfelelően feszítve, hogy megfelelő árnyékot biztosítsanak. 

Mulcsozzunk

Az már talán nem újdonság, hogy a mulcsozásnak számtalan előnye lehet a kertünkben, és bizony még a nagy hőségben is segíthet. Az egyik legjobb módszer a párolgás lassítására, megmentve ezzel a talaj nedvességét a nagy melegben. Az viszont nagyon fontos, hogy ne fedjük le a talajt túl vastagon és túl vékonyan se, körülbelül 10 centi vastag legyen a réteg!

EZ IS ÉRDEKELHET

Változtassunk helyet

Ha éppen napsütötte helyen vannak a cserepes növényeink, és úgy látjuk, hogy a szükségesnél több erős napfény éri őket, ami kihathat az egészségükre is, akkor vegyük kezünkbe az irányítást: fogjuk meg és tegyük őket egy hűvös, árnyékosabb helyre.

A pajzs technika

Ültetés során lehet játszadozni azzal, hogy nagyobb, terebélyesebb növényekhez kisebbeket ültetünk, így a nagyok védik a kisebb társaikat az égető napsütéstől. Ez persze nem egyszerű feladat, de nem is kell tőle megijedni. Korábban az Agrárszektor is írt róla, így részletesebben is képet kaphatunk arról, mit, hogyan érdemes csinálnunk.

Kulcsfontosságú az öntözés

Ilyen száraz, meleg időben elengedhetetlen a megfelelő öntözés. Korábban a Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezete arra hívta fel a figyelmet, hogy a hosszan tartó hőhullám idején, ha csak lehetséges, állott, ne túl hideg vizet használjunk. A hideg vízzel leforrázhatjuk a leveleket, aminek égési sérülés, foltos barnulás lesz a következménye. A növényeket ne felülről, széles vízsugárral öntözzük, hanem alulról, leginkább a tő környékét áztassuk át. Hatásosabb, ha ritkábban, de nagyobb vízadaggal öntözünk, így a talaj jobban átázik. Ellenkező esetben csak a talajfelszín nedvesedik át, onnan pedig a víz nagyon gyorsan elpárolog. A gyökerek ilyenkor elsősorban a talajfelszín közeli részeket fogják behálózni és egy hirtelen jött vízhiány gyökérpusztulást, növényszáradást okozhat.

EZ IS ÉRDEKELHET

Legegyszerűbb módja, ha az ereszcsatorna vizét túlfolyóval esővíz gyűjtő hordóba vezetjük. Az is megoldás, ha a csapadékvizet a tetőről a kert legmélyebb részére juttatjuk, és ott esőkertet alakítunk ki. Így megőrizzük a vizet, ami tartalékot jelent a talaj számára. Emellett ez a kertrész gazdagabb növényvilágú lesz, megélnek itt az átmeneti vízborítottságot elviselő fajok és fajták is. A növények többsége számára kémhatásában jobb az esővíz a csapvíznél. Egy hosszantartó szárazság utáni eső káros anyagokat is tartalmazhat, ezért várjunk kb. fél órát, amíg elkezdjük gyűjteni a vizet.

Aranyart ér az esővíz

Legegyszerűbb módja, ha az ereszcsatorna vizét túlfolyóval esővíz gyűjtő hordóba vezetjük. Az is megoldás, ha a csapadékvizet a tetőről a kert legmélyebb részére juttatjuk, és ott esőkertet alakítunk ki. Így megőrizzük a vizet, ami tartalékot jelent a talaj számára. Emellett ez a kertrész gazdagabb növényvilágú lesz, megélnek itt az átmeneti vízborítottságot elviselő fajok és fajták is. A növények többsége számára kémhatásában jobb az esővíz a csapvíznél. Ugyanakkor arra figyeljünk, hogy hosszantartó szárazság utáni eső káros anyagokat is tartalmazhat, ezért várjunk minimum fél órát, amíg elkezdjük gyűjteni a vizet.

EZ IS ÉRDEKELHET

Kerüljük a napos időben történő locsolást, de erős felmelegedés esetén még közvetlenül a naplemente utáni néhány óra is túl forró lehet a párolgás és a leforrázás veszélye miatt. Locsoljunk későn este vagy reggel. Ültetés előtt a növények földjét, földlabdáját mindig telítsük vízzel. A nagyobb növények, fák töve körül alakítsunk ki földtányért, minél nagyobbat, hogy megtartsa az öntözővizet. Fontos az öntözővíz minősége, ne legyen magas mésztartalmú. A mész nagy mennyiségben akadályozza a növény tápanyag felvételét és anyagcseréjét, ezért hiánybetegségek léphetnek fel levélsárgulás vagy barnulás formájában például. Forróság idején pedig az alábbiakat is próbáljuk meg kerülni a kertekben:

elhanyagolt kert: a gyomokat a hőségben is ki kell „iktatni”,

gyakori, de kevés öntözés: minden alkalommal alaposan és mélyen öntözzünk, az öntözések között hosszabb idő maradjon ki, pl. kora reggel és naplemente után,

vizes levelek: a felülről történő öntözés és a növények lombozatára, virágaira és terméseire jutó víz nemcsak potenciálisan sok vizet pazarol, hanem maguknak a növényeknek is problémákat okozhat.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?
AgroNapló  |  2024. december 20. 16:32