Sikeres festulolium fűtermesztés  Pélpusztán – 2.

Sikeres festulolium fűtermesztés Pélpusztán – 2. (x)

PR
Öt éve számoltunk be a Pélpusztai Mezőgazdasági Kft. sikeres fűtermesztéséről. Ekkor kezdődött a Vital-Feed Kft.-vel való szorosabb együttműködése a tejelő tehenészettel foglalkozó cégnek.

2017-ben vetettek először intenzív füvet, hogy a növekvő állat­állományt magasan emészthető rosttartalmú tömegtakarmánnyal tudják ellátni. Már az első termesztési év nagy sikerrel végződött és a két cég együttműködése azóta is töretlen. Évente 400 hektáron telepítenek füvet egyéves használatra. Mondhatjuk, hogy most már többéves tapasztalattal a hátuk mögött kiforrott technológiát alkalmaznak. (Lásd a cikkünket.)

Öt éve 2300 tehénről és annak szaporulatáról kellett gondoskodni. Ez már akkor is óriási szám volt a hazai tejtermelő vállalkozások viszonylatában.

Azóta viszont tovább fejlődött a cég, nem is akármennyire!

Több mint megduplázták a fejt tehénállományt. 2019-ben a cégvezetés a fejlesztés mellett döntött. Felépült egy vadonatúj fejőház irodákkal, kiszolgáló helyiségekkel. 2022 augusztusa óta a fejést egy 100-as GEA karusszel végzi napi háromszor fejve meg az állományt. 7 percenként fejnek meg 100 tehenet. Egy fejés 7 órát vesz igénybe, ezután következnek a tőgyes tehenek fél órában. Ez a csoport az állomány 0,8–1%-át jelenti. Fél óra mosás, karbantartás után következik a következő fejés. A „lassúleadású” teheneket külön csoportba rakják, hogy ne rontsa a fejés hatékonyságát. Valamint felépült 3 db új, 1000 férőhelyes istálló. Mára betelepültek az istállók, a fejt létszám 5200 tehén. Napi 8 kamion tejet értékesítenek hazai tejfeldolgozónak.

Az állomány 53%-a első laktációs, 35% második laktációs. A hazai tehenészetektől eltérő modellt alkalmaznak. A megszülető borjakat azonnal értékesítik, és vemhes üszőt vásárolnak fel. A telep még a bővítés végén tart.

A feladat tehát nem kicsi. A fent említett tehénállományt kell takarmánnyal ellátni. A művelt terület teljes egészében a tömegtakarmányok megtermelését szolgálja. Silókukoricát évi 800 hektáron termelnek, illetve intenzív füvet: festuloliumot szenázs célra évi 400 hektáron. Ezenfelül termesztenek lucernát is, de ez utóbbit környékbeli termelőktől is vásárolnak fel. A füvet háromszor-négyszer, de akár ötször is megkaszálják, attól függően, hogy mekkora a növedék.

Sári Ferenc ügyvezető igazgató a következő termesztési technológiát vázolja fel:

„Mindenekelőtt a legfontosabb a jó vetésidő megválasztása a csapadék függvényében és a jó magágy, amit én csak billiárdasztal minőségűnek nevezek! A vetésforgóban a fű általában a silókukoricát követi. A szilázskészítés után rövidtárcsával történik a tarlóhántás, ami száraz évben elhagyható. E művelet előtt hígtrágyát juttatunk ki a táblára. A tárcsát azonnal követi a mélykultivátor kétszer, a vetésirányra 45 fokban két oldalról, ami zárja is a talajt és nem engedi kiszáradni. A vetés direktvető géppel történik gabona sortávra, amit hengerrel zárunk.

A tápanyag-utánpótlás szempontjából a tavaszi fejtrágyázás a leghangsúlyosabb, amit hígtrágya-felhasználással oldunk meg. Az első kaszálás előtt 100 kilogramm nitrogén hatóanyagot juttatunk ki legkésőbb március elejéig. Ehhez köldökcsöves technológiát alkalmazunk, csöpögtetős kijuttatással.

Az első kaszálásnál törekszünk korai betakarítást választani, természetesen az időjárás függvényében. Azért, hogy a növényállomány lehetőleg még a vegetatív fejlődési fázisban legyen. Az a tapasztalatunk, hogy így a második növedék fejlődése is nagyobb eséllyel lesz egy levelesebb, vegetatív növekedést produkáló állomány. A kaszálás után azonnal terítünk, amit 24 óra múlva követ a második terítés, amikor már megszáradt a teteje. Kaszálás után általában két nap a fonnyasztás. Sodrás után még egy-két óra száradás kell, ha vizes a széle a rendnek. 15%-tól a 30% száraz anyagig lassú a száradás, felette viszont már gyors, ezért nagyon oda kell figyelni.

Kaszálástól számítva 72 órán belül besilózzuk a füvet. Nagyon fontosnak tartjuk a száraz anyag kérdését. 35–45% közötti száraz anyag szerintünk a legoptimálisabb. 35% száraz anyag alatt nem viszünk be anyagot. Tapasztalatunk szerint a tehenek így szívesebben fogyasztják, és kevésbé találkozunk állategészségügyi problémákkal. Miután besilóztunk egy héten belül juttatunk ki újabb adag tápanyagot a következő kaszáláshoz. Ez lehet hígtrágya vagy műtrágya egyaránt. Ilyenkor 30 kg nitrogén hatóanyagot adunk ki. Ez idő alatt még tart az a nyugalmi állapot, amikor nem sértjük meg az új hajtásokat. Ez főként a köldökcsöves hígtrágya-kijuttatás szempontjából kritikus időintervallum.

A nyári időszakban, aszályos években természetesen van, hogy szinte kiég a gyepterület, de később megújul és ezért még ősszel mindenképpen van egy kaszálás. 2023 őszén a csapadékos időjárás ellenére még egy ötödik kaszálást is tudtunk csinálni novemberben. Sikerült kifognunk egy szeles hétvégét, amikor még rendesen meg lehetett fonnyasztani a szenázst. Az utolsó kaszálás után kiszántjuk és tavasszal mindig kukorica a következő növénykultúra.”

A takarmányozásunk nagyon egyszerű – folytatja az ügyvezető. – Nálunk csak egy recept van.

Mi nem hiszünk a 40 l-es receptúrában, mellette egy 30 és akár egy 20-asban. Sose jön vissza az ára. A takarmányozásunk költsége a tejárbevétel egyharmada, és azt gondolom ez sokat elárul. A tömegtakarmányok mellett sok ipari mellékterméket (CGF, WDGS) is etetünk, mivel a szántóterületünk korlátozott. A tömegtakarmány: abrak aránya 70:30. Fehérjeforrást nem használunk, nincs szója az adagban, a szárazonállók kapnak egy kevés repcedarát.

Nagy szerepe van a fűszenázsnak, amit szerencsére egész évben tudunk etetni, és nem csak a nyári hőstresszes időszakban. Egy tehén napi adagjában száraz anyagra vonatkoztatva átlag 4 kg szenázst kap, amiből 1 kg a lucerna, a többi fű. Mivel a szántóföldön a nitrogén tápanyagot nem spórolósan adjuk, ezért a szenázsaink nyesfehérje szintje magas (lásd a 1. táblázat). Alapvetően minden tömegtakarmányra nagyon odafigyelünk, hiszen csak így tudjuk a termelési színvonalunkat tartani. 36 literes fejési átlagnál tartunk jelenleg.

Forrás: Pélpusztai Mg.-i Kft.Forrás: Pélpusztai Mg.-i Kft.

Az elmúlt évek hozamait nézve látható, hogy a kukorica- és a fűszenázs gyakorlatilag azonos hozamszintet produkált száraz anyagra korrigálva (2. táblázat). Meg­győződésünk, hogy költséghatékonyan egészséges tehénállományt tartani csak ilyen magas emészthetőségű takarmánnyal lehetséges, amit nekünk a festulolium
fűszenázs biztosít.”

Forrás: Pélpusztai Mg.-i Kft.Forrás: Pélpusztai Mg.-i Kft.

Ez is érdekelheti: Cirok és fű egy lapon

Képek forrása: Vital-Feed Kft.

Vital-Feed Kft., Facebook, YouTube, Instagram

(x)

Címlapkép forrása: Egyéb
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?