Még itt sincsenek, de a kormány máris betiltaná a műhúsokat

Még itt sincsenek, de a kormány máris betiltaná a műhúsokat

agrarszektor.hu
Társadalmi egyeztetésre bocsátotta az Agrárminisztérium a laboratóriumi hús előállításának, forgalomba hozatalának tilalmát. A kormány honlapján közzétettek szerint még idén megszületne a törvény, amelyet az emberi egészség és a környezet védelme, az agrárium fenntartható termelése, a hagyományos vidéki életforma védelme miatt hoznának meg. A társadalmi egyeztetésre bocsátott törvénytervezet véleményezésére azonban nem áll sok idő a lakosság rendelkezésére.

Az Agrárminisztérium társadalmi vitára bocsátotta terveit a laboratóriumi hús előállításának, forgalomba hozatalának tilalmáról. A szabályozásra - a tervezet szövege szerint - a hagyományos élelmiszertermelésnek az agrárium és a vidéki életkörülmények egészére gyakorolt, vitathatatlanul kedvező hatása, valamint az ettől eltérő technológiákban és termelési módokban rejlő, alapvető értékeinket fenyegető veszélyek miatt lenne szükség. Mint ismeretes, laboratóriumi húsnak az állati sejtekből vagy szövetből mesterséges körülmények között, az élő szervezeten kívül izolált vagy előállított terméket nevezik, amelyeket az orvosi és állatgyógyászati célú felhasználás kivételével még összetevőként is tilos előállítani, forgalomba hozni.

Nagy István agrárminiszter egyébként már az év elején a műhús betiltásáról és a hagyományos vidéki értékek megvédéséről egyeztetett egy olasz termelői szervezet elnökével, miután Olaszország már 2023-ban betiltotta a szintetikus húsok gyártását, forgalmazást. Ezt követendő példának nevezte, azt mondta, meg kell becsülni a normalitást, a gazdák munkáját, nélkülük nincs élelmiszer, nincs jövő.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?