Lecsapott a Nébih a Balatonon: több étterem is nagyon pórul járt

Lecsapott a Nébih a Balatonon: több étterem is nagyon pórul járt

agrarszektor.hu
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szakemberei a nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés folyamán Balaton környéki vendéglátóhelyeket is vizsgáltak. A szezon elején, a július második hetében végzett ellenőrzések során a hatóság mintegy 245 kg terméket vont ki a forgalomból, valamint 4 esetben indított eljárást.

A nyári szezonális ellenőrzés-sorozat célterületei között idén is szerepeltek a balatoni vendéglátóhelyek. A szezon elejére időzített vizsgálatok középpontjában a vendéglátóhelyek higiéniai állapota, az alapanyagok nyomonkövethetősége és megfelelősége, valamint azok kezelésének ellenőrzése állt. Az idei akció során több esetben a korábbi években tapasztalt hiányosságokkal találkoztak az ellenőrök. Visszatérő hiba volt a rovarháló és a higiénikus kézmosási feltételek hiánya, továbbá több esetben probléma volt a dolgozók érvényes egészségügyi alkalmassági igazolásával. Ez utóbbi dokumentum nélkül - a kiemelt járványügyi kockázat miatt - nem végezhető vendéglátó tevékenység - olvasható a Nébih közleményében.

Több vendéglátó nem végezte szabályosan az élelmiszerek helyben történő fagyasztását. További szabálysértések között említhető, hogy nem nyomonkövethető (ismeretlen eredetű), valamint lejárt minőségmegőrzési vagy fogyaszthatósági idejű élelmiszereket is tároltak az egyes egységekben. A Nébih a Balaton környékén folytatott ellenőrzések alkalmával 245 kg jogsértő terméket vont ki a forgalomból, valamint az egy hétig tartó vizsgálatsorozat alatt 4 esetben indított eljárást, melyek jelenleg is folyamatban vannak. A Nébih a kormány- és járási hivatalok szakembereivel az augusztus 15-ig tartó országos akció során még grillsajtokat, görögdinnyét és növényvédőszereket fognak ellenőrizni, valamint az élőállat-szállításra is kiemelt figyelmet fordítanak.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?