A számítógépes játékok már nemcsak a szórakoztatást szolgálják, komoly oktató, fejlesztő funkciókkal is rendelkezhetnek, mi több, mostanra akár már komplett képzéseket is el lehet végezni játékos formában. A játékok terén pedig reneszánszukat élik a szimulátorok, amelyekben lehetünk pilóták, autószerelők, autómosók, de akár borászok és gazdálkodók is. A zsánernek külön részét képzik a mezőgazdasági szimulátorok, amelyek a nagy gépgyártó cégekkel együttműködve, azok tényleges gépeit és berendezéseit alapul vége nyújtanak egyre valóságosabb élményt.
Ebbe a szegmensbe hozott most újítást a Global Farmer nevű játék, amely a fentebb már említett Microsoft Flight Simulatorhoz hasonlóan valós térképadatokat használ. Ez azt jelenti, hogy az ember a világ bármely pontján felépítheti a gazdaságát, akár a szülőhelyén, vagy az aktuális lakhelyén is, legyen az bárhol Magyarországon. Ehhez mindössze annyit kell tennie a játék elején, hogy megad egy irányítószámot vagy egy helység nevét, esetleg bejelöli a térképen, hol szeretne kezdeni, a játék pedig az OpenStreetMap adatai alapján létrehoz mindent. Ez egyébként alapvetően egy Wikipedia-szerű közösségi projekt a földrajzi adatok és a térképek számára, Magyarország pedig szinte teljesen fel van térképezve benne.
Ami még izgalmasabbá teheti a játékot, hogy nem csak a valós világ összes épülete és nevezetessége található meg benne, de minden olyan nyílt terület, ami elég nagy lehet egy kis gazdálkodáshoz, zölddel lesz kiemelve, és ez lehet az első földterülete az embernek. Így, ha kedve tartja, létrehozhat egy farmot egy történelmi nevezetesség, vagy meglátogathatja a szülővárosát, és ott művelheti a földet.
Mivel a Global Farmer minden nagy, nyílt zöld területet művelhető földként azonosít, a stadionok pályái is annak számítanak, így aki szeretne, az akár sportpályákon, stadionokban is termeszthet szántóföldi növényeket. A játékban a domborzati adatok mellett a világtérkép minden egyes területe pontos hőmérsékleti, csapadékmennyiség, napsütés időtartama és talajkémiai információkkal is rendelkezik. Miután ezt kiválasztotta az ember, kezdődhet is a szokásos mezőgazdasági tevékenységek szimulációja.
A játék jelenleg korai hozzáférési stádiumban van, vagyis még nincs teljesen kész, de már játszható. Igaz, mostani állapotában még csak korlátozott élményt ígér, de ez később változhat. A Steam online áruházában a játék akciósan 18 euróba kerül most.