Furcsa fordulat: meglepő, ami a burgonyával történik Lengyelországban

Furcsa fordulat: meglepő, ami a burgonyával történik Lengyelországban

agrarszektor.hu
Továbbra is az előző öt év átlaga körül alakul a burgonya ára Lengyelországban, annak ellenére hogy a tavalyi, rekordárakat hozó rossz termésű évhez hasonló szezon várható. A 2023-as évben az ideihez hasonló termés mellett sem árasztották el burgonyával a lengyel piacot a nyugati országok - és nem valószínű, hogy ez az idei évben másként lesz. Elsősorban azért, mert vannak olyan országok, amelyekből várhatóan jelentős kereslet érkezik majd ezekre a tételekre - elsősorban a balkáni országok, ahol a terméskiesést még az árvizek is súlyosbították.

Lengyelországban a nagybani piacokon a burgonya ára a szeptemberi folyamatos emelkedés után enyhe csökkenést mutatott: a sárga és a piros fajták esetében október első hetének végére 0,67-1,00 PLN/kg (62-93 Ft/kg), a fehér fajtáknál pedig 1-1,4 PLN/kg (93-130 Ft/kg) közötti árak voltak jellemzőek. Ezek az árak alig haladják meg az előző öt év átlagát, és több mint 25%-kal maradnak el a tavalyi szinttől, ráadásul jóval alacsonyabbak, mint a környező országokban: Ukrajnában például átszámítva 1,7 PLN/kg (158 Ft/kg) felett alakulnak. Piaci szakértők további áresést valószínűsítenek, mivel már most vannak 0,5-0,6 PLN/kg (46-56 Ft/kg) közötti nagybani vételi ajánlatok - írja a FruitVeB.

Ezért a lengyel burgonyapiacon egyre forróbb és feszültebb a helyzet, pláne, hogy a Statisztikai Hivatal szeptemberi prognózisa 5,8 millió tonnás termést valószínűsít, ami valamivel több ugyan, mint a tavalyi 5,6 millió tonnás volumen (az utóbbi 15 év legkisebb termése), de alapvetően nem ígér változást az előző évi, rekord árakat hozó viszonyokhoz képest. Valószínűsíthető továbbá, hogy a szeptemberi prognózisban szereplő mennyiségtől a tényleges termés valamivel el fog maradni.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?