Ezt keresi most sok magyar a boltokban: vajon jut belőle mindenkinek?

Ezt keresi most sok magyar a boltokban: vajon jut belőle mindenkinek?

agrarszektor.hu
Idén az átlagosnál kevesebb, mintegy 15 millió szál krizantém termelődött a magyarországi kertészetekben – derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara körképéből. Október végén, illetve november elsején talál gazdára a hazai krizantémtermés döntő többsége. A megkérdezett termesztők, forgalmazók szerint idén ha nagy hiány nem is, de erős keresleti piac jellemző mind a cserepes, mind a vágott fajták terén.

Egy átlagos évben a nagyvirágú krizantémokból (Palisade, Creamis stb.) becslések szerint 12-13 millió szál, a közepes-nagy virágúból 1,5-2 millió szál talál vásárlóra. Emellett a csokros fajták – amik egész évben keresettek – és a cserepes fajták is választhatók. Míg korábban a fehér színű volt messze a legkedveltebb, manapság már egyre nagyobb igény mutatkozik a zöld és a kétszínű (kevert színű – piros-fehér, napsárga-narancs, lila-rózsaszín stb.) iránt. Országrészenként is eltérő a trend: Nyugat-Magyarországon a pompon típusúak, az Alföldön, a Tiszántúlon a napraforgóra hajazó Eleonóra dívik. Az utóbbi években az előre gyártott kisebb koszorúkra is nőtt az igény, ez az urnás sírhelyek megnövekedett arányának is betudható - írja közleményében a NAK.

EZ IS ÉRDEKELHET

A krizantém a 17 Celsius-fok körüli hőmérsékletet kedveli, így az idei június-július-augusztusi nagy forróság, tartósan 30 Celsius-fok feletti hőmérséklet komoly kihívásokat hozott a termesztésben. A kánikulában nagy hő- és fénystressz érte a növényeket, ezért több öntözést, irányított tápanyagutánpótlást, és a növényistressz kezelésére biostimulánsokat is kellett alkalmazni, emellett árnyékolást, hűtést, párásítást. Az időzített virágoztatáshoz 255 Watt körüli fény az ideális, de idén rendszeres volt a 600-700, illetve a rekord 768 Watt volt. Ez extrém terhelést jelentett, a bimbóképződés megállt, majd a szeptemberi ismételt meleg miatt a bimbófejlődés is lelassult. Szabadtéren és a fóliákban is drasztikusan sok növénykiégés történt, továbbá a fóliás növényeket számos rovar támadta, a szokásos rovarnyomás többszöröse ellen kellett védekezni. Ebben az is nehezíti a termelők dolgát, hogy az EU – sokszor indokolatlanul – számos hatékony növényvédő szert tiltott be.

Magyarországon a krizantémtermesztés alapvetően nagyvárosok közelében jellemző; jelentős termőterület például Dabas, Lajosmizse, Kecskemét és környéke, ahol a fehér változat a jellemző, míg Nyíregyháza és Szeged környékén az ellenálló krémfehér Creamist részesül előnyben. Az egész országban jellemző a kisebb mértékű helyi termesztés is, sajnos a legtöbb helyen korszerűtlen módszerekkel, több évtizedes technológiával. A klímaváltozás miatt általánosságban különösen fontos az, hogy a termelők ellenőrzött szaporítóanyagot használjanak, illetve hogy korszerű, környezetkímélő növényvédelmi megoldásokat alkalmazzanak

Címlapkép forrása: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?