Feldman Zsolt a támogatásoktól a termelés hatékonyságának javulását várja, és bízik benne, hogy a magyar sertéságazat a nemzetközi piacon is versenyképesebb lehet. A Vidékfejlesztési Program keretében csaknem 450 sertéstartással foglalkozó vállalkozás összesen mintegy 85 milliárd forint fejlesztési forráshoz jutott, sertéshízó állatjóléti támogatásra idén 10,2 milliárd forint áll rendelkezésre - tette hozzá.
Az államtitkár kiemelte, hogy a disznóhús a magyar konyhák hagyományos alapanyaga, évszázadok óta az egyik legalapvetőbb élelmiszer Magyarországon, mégis van értelme évről évre népszerűsíteni, mert mindig kell újat mutatni a fogyasztóknak. Azért is szükség van a fogyasztásösztönző kampányokra, mert nem elég csupán fölhívni a figyelmet a sertéshús jelentőségére, a kihívások közepette meg is kell védeni a fogyasztási szokásokat, a sertéshús ugyanis értékes fehérjeforrás, kiegyensúlyozott életmód mellett nyugodtan fogyasztható - fogalmazott.
A Magyar Húsiparosok Szövetségének elnöke a sertéságazat helyzetét ismertetve kifejtette, hogy az állattartók az utóbbi 2 évben jó időszakot zártak. Az egy éve még 2,6 milliós belföldi sertésállomány nyárig csaknem 100 ezerrel nőtt, miközben európai szinten alig látható növekedés, a legnagyobb sertéstartó államokban többnyire jelentősen vissza is estek az állományok - mondta Éder Tamás, aki éves szinten belföldön 6-7%-os vágásszám-emelkedésre számít tavalyhoz képest. A húskészítmény-ágazat 5-6%-os teljesítménynövekedéssel zárhatja az évet, de az importnyomás rontja a kilátásokat, a magyar boltokban ugyanis rendszeresen találni lengyel, német, osztrák vagy spanyol sertéshúst. A kereskedelmi partnerekkel együtt a vásárlók is segíthetnek a magyar termelőknek azzal, ha a belföldön előállított sertéshúst előnyben részesítik az ünnepi készülődés időszakában is. Az árak nem emelkedtek tavalyhoz képest, a sertéstartók jövője, a fejlesztéseik és a jövedelmezőségük a fogyasztói tudatosságtól függ - hangsúlyozta az érdekképviselet vezetője.
Az Agrármarketing Centrum (AMC) ügyvezető-helyettese a 2013 óta minden évben megszervezett sertéshúsfogyasztás-ösztönző kampányokkal magyarázta, hogy az utóbbi 10 évben csaknem 10 kilogrammal nőtt a fejenkénti éves fogyasztás, elérve a 30 kilogrammot. A magyar sertéshús tehát visszakerült a méltó helyére a magyar háztartásokban - mondta Giczi Gergely, hozzátéve, hogy a kampány idén is a magyar sertéshús kiváló minőségét és a változatos táplálkozáshoz nélkülözhetetlen beltartalmi értékeit helyezi előtérbe. Az AMC a közösségi médiában is népszerűsíteni fogja a sertéshús fogyasztását, december 5-től pedig nyereményjátékot is hirdetnek: a résztvevők a 2025-ös kampány szlogenjére küldhetnek ötleteket a szervezőknek.