Tavaly és tavalyelőtt a sárgarépa november végén kezdett el drágulni - olyannyira, hogy az előző két évben minden addigi rekordot megdöntött. Úgy tűnt, hogy az idén is hasonlóan alakul majd a helyzet, azonban november utolsó hete váratlan árcsökkenést hozott: jelenleg e sárgarépa nagybani ára az 1,10-1,50 PLN/kg (105-145 Ft/kg) közötti sávban mozog, azaz átlagosan 1,30 PLN/kg (125 Ft/kg), ami 4%-kal kisebb a tavalyi 1,35 PLN/kg (130 Ft/kg) átlagárnál - írja a FruitVeB.
Akárcsak az előző két évben, a lengyel sárgarépatermés volumene, vagyis a belföldi kínálat most is alacsony, sőt idén még az előző két évinél is szűkösebb, a döntő különbséget viszont nem ez, hanem az import fokozott beáramlása és a visszaeső export jelenti. Hollandia a legfontosabb szereplő az európai piacon, mivel Afrikába irányuló exportjuk sokkal döcögősebben halad, mint a korábbi években.
A sárgarépa nagybani árának további alakulása igen bizonytalan, nehéz lenne megmondani, hogy milyen irányt vesz a következő hetekben. Egyelőre nincs arra utaló jel, hogy az előző évekhez hasonló módon emelkedni kezdene, de hosszabb távon előfordulhat, hogy mégis drágulás következik be. A piaci várakozások szempontjából döntőek lesznek a Központi Statisztikai Hivatal (GUS) által decemberben közzétett, a betakarított termésre vonatkozó első becslések.