Sokkoló, amit az állatokkal tett egy nő Magyarországon: elfogták, őrizetbe vették

Sokkoló, amit az állatokkal tett egy nő Magyarországon: elfogták, őrizetbe vették

MTI
Szlovéniában fogtak el egy állatokat Magyarországon szaporító, körözött osztrák nőt, akinek tartózkodási helyét a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) derítette fel.

A KR NNI kedden a police.hu oldalon felidézte: a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság számolt be arról korábban, hogy novemberben az állatvédők méltatlan és veszélyes körülmények közül mentettek állatokat a helyi kormányhivatal felkérésére. A hatóságok és a civil állatvédő szervezetek összefogásának köszönhetően november 13-án rengeteg kutyát és egyéb állatot szabadítottak ki több Vas, valamint egy Győr-Moson-Sopron vármegyei ingatlanról, ahol nem voltak számukra megfelelőek az elhelyezési körülmények. Az állatokat a rendőrök lefoglalták, az állatvédők pedig elszállították biztonságos helyre, ahol gondoskodnak megfelelő tartásukról - tették hozzá.

Az ügyben a celldömölki rendőrkapitányság büntetőeljárást indított állatkínzás miatt, majd az osztrák tulajdonossal szemben európai és nemzetközi elfogatóparancsot adott ki. A nyomozók a beszerzett adatok alapján megállapították, hogy a keresett nő - akivel szemben a Magyarországon elkövetett állatkínzáson kívül más, súlyos bűncselekmény elkövetésének gyanúja is felmerült - előbb Ausztriába menekült, majd onnan továbbszökött Szlovéniába.

A szökevény vélt tartózkodási helyének ellenőrzése és elfogása érdekében a fejvadászok a beszerzett információkat továbbították a szlovén célkörözési társszervnek, amelynek tagjai december 12-én este fogták el az osztrák nőt Ljutomer városában, majd őrizetbe vették őt. A nő átadási letartóztatásának elrendelése folyamatban van, később döntenek arról, hogy mikor adják át őt Magyarországnak - áll a közleményben.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?