A fenyők ősei pedig már 200 millió ével ezelőtt is éltek a Földön. A ma ismert fajok jelenlegi formájukban nagyjából 60 millió évvel ezelőtt alakultak ki. A növények egy örökletes és a környezeti tényezőkhöz alkalmazkodott ritmusban élnek. Ez a lombhullató fákon jobban látszik, mert minden évszakban teljesen más képüket mutatják, ám e ritmus a fenyők életében is megvan, csak számunkra, emberek számára ez kevésbé észrevehető. A lombjukat az örökzöldek is hullatják, de nem egyszerre, ezért nem „kopaszodnak” meg télire. A különbség oka abban lehet, hogy a fenyőfélék és más örökzöldek ősibb növények, mint a lombhullatók, azaz a lombhullatás, és az ezt követő pihenőidőszak később alakult ki a növényvilágban. Ennek oka valószínűleg a megváltozott körülményekhez való alkalmazkodás lehetett.
A gyanta nem csak a növénynek hasznos
A gyanta a fenyőfélékben képződött balzsamoknak a beszáradt maradványa, ami az anyagcseréjük során speciális sejtekben képződik, és a gyantajáratokban tárolódik. Amikor megsérül a fa, akkor ott a gyanta is megjelenik védve a növényt attól, hogy a sérülésen át kórokozók és kártevők bejussanak. Ezen túl a tobozok felnyílásában is fontos szerepe van a gyantának. Az érett toboz járatait a gyanta eltömíti így megakadályozva annak további vízellátását. Emiatt a toboz száradni kezd, felnyílik, és ennek hatására szabadulnak ki belőle a magok. A borostyánkő az őskorban élt fenyők tengerbe jutott gyantájának megkövesedett változata. A fenyő gyantáját a szappankészítésben is használják, mert szilárdítja azt. Gyógykenőcsökben is találkozhatunk vele: reumaellenes, pattanást gyógyító, napégés elleni és sebgyógyulást gyorsító készítményeknek is az egyik kis mennyiségben, de bennük felhasználható alapanyaga.
Télen az átfagyott talaj a fenyők életébe kerülhet
A fenyők (és a többi örökzöld is) mivel télen is van lombjuk, így ekkor is vesznek fel vizet a gyökereiken keresztül. Keveset, de az a kevés nagyon fontos. Ha a talaj hosszú ideig átfagyott körülöttük, akkor ez a relatív vízhiány a pusztulásukat is okozhatja. Ekkor van víz a talajban, csak épp fagyottan, szilárd halmazállapotban, ami felvehetetlen a növények számára. Ezért a fiatalabb növények tövét takarjuk vastagon lombbal, így alattuk a talaj nehezebben fagy át, vagy hamarabb felolvad. Nagyméretű idősebb példányoknál ez már szükségtelen, hiszen a fagyhatárnál mélyebbre hatolnak a gyökereik. A törpe változatoknál pedig idősebb korukban is szükséges lehet a talaj takarása, mert sekélyen gyökereznek. A kőedénybe ültetett örökzöldek a fagy miatti relatív vízhiányból eredő kiszáradásnak vannak a legjobban kitéve. Az örökzöldekre hullott havat még frissen rázzuk le, mert anyagcseréjüket ez kedvezőtlenül befolyásolja, és ágak törését is eredményezheti a hó okozta terhelés. Ám amennyiben már rájuk fagyott a hó, akkor hagyjuk, hogy majd az olvadás letakarítja, mert számtalan apró sérülést okozhatunk a leveleken azzal, ha ilyenkor távolítjuk el a havat.
Ha a tűlevelekre ráfagyott havat ütögetjük le a növényről, akkor több kárt csinálunk, mint hasznot. Az így okozott sérüléseken keresztül később óriási lesz vízvesztesége a növénynek, ami a pusztulásához is vezethet. A fenyőfélék pusztulása hosszabb folyamat, később lesz csak látható. Amikor a tűlevelek elszáradnak és hullani kezdenek, akkor a növény már menthetetlen.
Tartsuk életben a gyökeres fenyőt
A gyökeres karácsonyfát célszerű fagymentes, de hűvös helyen tartani az ünnepekig, és lehetőség szerint minél kevesebb időt töltsön a fa a meleg szobában. Tegyük egy nagy vödörbe a tövét, és szórjuk körbe homokkal. Ez stabilan tartja a növényt, de csak akkor, ha a homokot folyamatosan nedvesen tartjuk, és azt is meghálálja a növény, ha naponta vízzel megpermetezzük, ameddig bent van. Inkább előszobában, vagy a lakás leghűvösebb helyiségében állítsuk fel az ünnepekre a gyökeres karácsonyfát. Pár napos bent tartózkodása után néhány napig szoktassuk a kinti hidegebb hőmérséklethez, és ha nem fagyott a talaj, akkor ki is ültethetjük a kertbe, akár már januárban. Fagyott talaj esetén ezzel várni kell, addig is hűvös helyen, például a garázsban, a homokot rendszeresen nedvesítve várja meg a fa kiültetésének idejét. Díszítéskor olyan csíptetőket ne használjunk, ami az ágakon, leveleken sérülést okoz, mert e sérüléseken gyorsan távozik a víz a fából, tehát egy fenyő képes úgy is kiszáradni, hogy öntözzük, de annyi levélsérülést szenvedett, hogy azon keresztül emberi példával élve „elvérzik.”
A lucfenyő, mint gyógynövény és konyhai alapanyag
A legtöbben még mindig a lucfenyőt kedvelik legjobban karácsonyfának, mert ára kedvezőbb a többinél, és annak ellenére, hogy némely más fajokból díszített karácsonyfák nem hullajtják a leveleiket még január közepén sem, a luc igen, de ezért a takarítási pluszmunkáért kárpótol, hogy ennek van a „legigazibb” fenyőillata. A lucfenyő étkezési felhasználása érthető okokból a fenyvesekben gazdag területeken terjedt el, így például Erdélyben. Étkezési célra a zsenge, még világoszöld hajtásait gyűjtik a lucfenyőnek, aminek a április-májusban jön el az ideje.
A lucfenyőből készült gyógyhatású dzsem, szörp zamata különleges, semmi máshoz nem hasonlítható. Talán ezért van, hogy ezt az ízt vagy megszeretni, vagy megutálni mindenkinek egy pillanat műve. Azért egy próbát megér, mert meghűlés, torokfájás esetén segítségünkre lehet, emellett pedig limonádék ízesítésére is alkalmas a fenyőszirup.
A fenyőszirup, egyben fenyőszörp is, ha vízzel hígítjuk. Készülhet aromás „zöld cukor” is fenyőhajtásból, csak össze kell törni és kristálycukorral rétegezve eltenni, és egy idő után a cukor bezöldül és kellemes ízt, illatot vesz át. Fenyőzselé is készülhet úgy, ha a fenyőszörpöt enyhén hígítjuk, majd zselatinnal, vagy agarral megszilárdítjuk. A pálinkába áztatott fenyő is érdekes ízzel gazdagítja az italt. Készülhet még belőle fenyődzsem, és likőr, sőt alkoholos kivonat, tinktúra is. Amennyiben a hajtások már idősebbé váltak forrázattal teát akkor is készíthetünk belőlük, illetve főzetükből fenyős fürdővíz válhat, ami kellemes illatával igen jó relaxáló hatással bír.
