2025. január 29. szerda Adél
4,1 milliárdot osztanak szét Magyarországon: mutatjuk, ki kaphat belőle

4,1 milliárdot osztanak szét Magyarországon: mutatjuk, ki kaphat belőle

MTI
A kormány a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások dolgozói létszámának és kapacitásának növelése érdekében mintegy 4,1 milliárd forintból indít új támogatási programot. A "KKV kapacitásbővítő támogatás 2.0" programmal közel 1700 fő elhelyezkedését segítheti a kormány, ezáltal hozzájárulva a magas foglalkoztatottsági szint további megőrzéséhez - jelentette be Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

Az államtitkár kifejtette, a program előző üteme különösen sikeres volt, annak keretében 560 kkv részesült támogatásban, ami közel 3 ezer új munkavállaló foglalkoztatását segítette elő. A támogatás elsődleges célja a hazai kkv-k versenyképességének javítása, foglalkoztatási képességük bővítése, valamint a zöld és a digitális átálláshoz való alkalmazkodásuk elősegítése.

Az államtitkár ismertette, a támogatás két részből áll: a munkavállaló 6 havi bérköltségéből (legfeljebb havi bruttó 400 ezer forint és az ehhez kapcsolódó szociális hozzájárulási adó, 52 ezer forint 70%-ának erejéig), valamint a bérköltség támogatás legfeljebb 30%-ának (fejenként havi 94 920 forint) arányában megállapított támogatás az új munkavállalók munkaköréhez kapcsolódó új eszközök beszerzésére.

A támogatást legalább egy lezárt, teljes üzleti évvel rendelkező vállalkozások igényelhetik. A 6 havi támogatási időszakot további 6 hónap támogatás nélküli, kötelező továbbfoglalkoztatási időszak követi, így a munkavállalók foglalkoztatása legalább egy évig biztosított. A támogatási kérelmek benyújtására kizárólag elektronikus úton, az OFA Nonprofit Kft. által üzemeltetett Forráskezelő Rendszeren keresztül lesz lehetőség 2025. február 14-ig. A programmal kapcsolatos részletes információk elérhetők az OFA Nonprofit Kft. honlapján - közölte az NGM.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?