Kemény kijelentést tett Nagy István ezekről az élelmiszerekről

Kemény kijelentést tett Nagy István ezekről az élelmiszerekről

MTI
Az Európai Uniónak meg kell követelnie az azonos termelési feltételeket, mielőtt a harmadik országokból származó, olcsóbb körülmények között előállított mezőgazdasági termékeket kontroll nélkül beengedné, tovább rontva az európai gazdaság versenyképességét - hívta fel a figyelmet az agrárminiszter Brüsszelben. Az uniós tagállamok mezőgazdasági minisztereinek tanácskozását követő sajtótájékoztatón Nagy István elmondta: az idén júniusban lejár az az egyezmény, amely az ukrán importot szabályozta, és ez a rendelet nem védi megfelelően az európai gazdákat.

Több termék, például méz, tojás és cukor esetében kimerültek a kvóták, és még a kvótán belüli behozatal is komoly piaci problémákat okozott néhány tagállamban - mutatott rá. Hozzátette, hogy olyan megoldást kell találni, amely nemcsak Ukrajna érdekeit veszi figyelembe, hanem hosszú távon biztosítja Magyarország és a határ menti országok számára is a helyzet rendezését.

Sajnos nem sokat hallottunk az Európai Bizottság terveiről erre vonatkozóan. Nagy illúzióink nincsenek is. Magyarország elsődleges feladata a továbbra is az, hogy megvédje a magyar gazdák érdekeit az ukrán mezőgazdasági termékekkel szemben

- mondta a miniszter.

EZ IS ÉRDEKELHET

Nagy István hangsúlyozta: amíg nem születik megoldás, Magyarország egyoldalúan zárva tartja az ukrán-magyar határt, és nem engedi be az ukrán mezőgazdasági termékeket. Az Európai Uniónak Ukrajna társulási megállapodása felülvizsgálatakor körültekintőbben kell meghatároznia az import mennyiségét, és ki kell terjesztenie azt minden érzékeny termékre, például a búzára és a kukoricára is, amit a jelenlegi egyezmény nem tartalmazott - tette hozzá. Véleménye szerint el kell kerülni, hogy az EU-ba érkező ukrán import főként a határ menti tagállamokban maradjon, súlyos piaci zavarokat okozva, ezért lenne fontos egy olyan hosszú távú megoldás, amely egyensúlyt teremt Ukrajna támogatása és az európai gazdák védelme között. Nagy István üdvözölte, hogy Ukrajna fekete-tengeri szállítási útvonalai helyreálltak, így az export nagy része már a hagyományos tengeri úton jut el célállomásaira.

A globális élelmezésbiztonság fenntartása fontos feladatunk, de ez nem mehet a magyar gazdálkodók versenyképességének és a hazai kereskedelemnek a rovására

- szögezte le.

EZ IS ÉRDEKELHET

Az agrárminiszter azt is kiemelte, hogy Ukrajna uniós csatlakozása komoly kockázatot jelenthet Magyarország számára, "beláthatatlan és visszafordíthatatlan következményei lennének, drasztikusan változtatná meg az európai mezőgazdaságot és jelentősen csökkentené az agrártámogatásokat is, amelynek következtében a magyar gazdák tönkremennének."

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?