2024. május 8. szerda Mihály
Bajban lehetnek a növénytermesztők itthon: sürgősen lépni kell

Bajban lehetnek a növénytermesztők itthon: sürgősen lépni kell

MTI
Az energiahordozók és a műtrágya árának emelkedése, valamint az ukrán mezőgazdasági termékek vámmentessége radikálisan rontotta a növénytermesztés feltételeit, így "a háború két oldalról présel bennünket" - mondta a 36. Bábolnai Gazdanapok megnyitóján az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára.

Feldman Zsolt hozzátette, Magyarország sorsközösségben van Bulgáriával, Lengyelországgal, Romániával és Szlovákiával, mert ezekben az államokban ugyanilyen a helyzet. Az öt állam összefogásának köszönhető, hogy legalább ezekbe az országokba nem kerülhetnek ukrán termékek. Szeretnék elérni a tilalom meghosszabbítását, illetve egy tranzitdíj bevezetését, ami versenyképessé teszi az ukrán gabona vasúti szállítását. A politikus elmondta, amennyiben a közös fellépés nem vezet eredményre, az érintett országok készek a tilalmat nemzeti jogalapon elrendelni.

EZ IS ÉRDEKELHET

Feldman Zsolt leszögezte, hosszú távon a magyar egyetértés hiányában is számolni kell az ukrán mezőgazdasági termékek jelenlétével, és ez megváltoztatja az elmúlt évtized békés folyamatait. Haál Gábor, a Bábolna Nemzeti Ménesbirtok igazgatója elmondta, az idén 150 kiállítóval 20 ezer négyzetméteren várja a vásár a látogatókat, 15 gépkapcsolással mutatják be a legújabb erő- és munkagép-fejlesztéseket. A szakiskolai napon a középfokú mezőgazdasági képzésben tanulókat szólítják meg a rendezők, 25 iskolából ezer diákot várnak. A tanulók vezetett programon vesznek részt, és tesztvezetésen próbálhatják ki a legmodernebb traktorokat.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
AgroFuture 2024
Új rendezvény a fenntarthatósági követelményeről és innovációs lehetőségekről!
AgroFood 2024
Országos jelentőségű rendezvény az élelmiszeripari vállalkozások számára!
Vállalati Energiamenedzsment 2024
Tudatos vállalati energiamenedzsment a hazai cégeknek!
Agrárium 2024
Jön a tavasz kiemelkedő agráripari konferenciája!
EZT OLVASTAD MÁR?