2025. március 6. csütörtök Leonóra, Inez
Olyan gyártósor épült Magyarországon, ami szinte egész Európát kiszolgálja

Olyan gyártósor épült Magyarországon, ami szinte egész Európát kiszolgálja

agrarszektor.hu
Megkezdte az új, burgonya alapú snackje készítését a győri üzemében a Chio-termékek gyártója. Az úgynevezett oven chips gyártósora 8 milliárd forintba került, és szinte egész Európát ez a kemence szolgálja majd ki az új chipsszel. A berendezést Papp Zsolt, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke és Lukács Dénes ügyvezető közösen indította el. 

Az Intersnack Magyarország ügyvezetője az átadáson kiemelte, a győri gyár látja majd el szinte az egész vállalatcsoportot az új snackkel. Az oven chips fontos jellemzője, hogy nem olajban, hanem kemencében sütik, így a zsírtartalma 70 százalékkal kisebb a hagyományos chipsekhez képest. Az új gyártósoron naponta 10 tonna készül majd belőle - írja közleményében az Agrárkamara.

Nem csak az alacsonyabb zsírtartalom, hanem a repceolaj-felhasználás csökkentése is lényeges szempont volt a beszerzésnél. Ebben az évben 2,300 tonna oven chipset gyártunk majd, amiből kb. 2 millió zacskó kerül a magyar piacra.

Lukács Dénes arról is beszélt, hogy más fenntarthatósági beruházásokat is tervez a vállalat, a régebbi gépeknél jóval kevesebb energiát igénylő, 8 milliárd forint értékű kemence üzembe helyezése mellett. A cég 2022-ben telepítette a napelemparkját a gyár területén, és tavaly már a napenergiából nyerte a termelésben felhasznált elektromos áram 17 százalékát. Az idén 60 százalékkal bővítik a napelempark kapacitását, így már 25 százalék lesz a megtermelt, saját villamos energia részaránya.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke, Papp Zsolt beszédében hangsúlyozta: a versenyképesség egyik alapfeltétele a folyamatos fejlesztés. A hazai agrár- és élelmiszergazdaság szempontjából ezért kiemelt jelentőségűek azok a beruházások, amelyek fokozzák egy adott térség gazdasági erejét, bővítik a munkaerőpiacot. Az Intersnack vállalat jelenleg 552 magyar beszállítóval illetve partnerrel áll szerződésben. A termékeihez évente közel 15,000 tonna búzát vásárol a régió hatvan magyar gazdájától.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Portfolio Agrárium 2025
A tavasz meghatározó agrárgazdasági eseménye
EZT OLVASTAD MÁR?