A német befektető nemesnyár hibridet fog előállítani, amely csak speciális kürölmények között nevelhető, ehhez mér 100 hektár földterület vett bérbe.
"Már ideszállítottak 500.000 dugványt Németországból, és azt tervezik, hogy összesen 3 millió darab ültetési anyagot állítanak elő a nyár végéig. Abban is reménykednek, hogy hamerason nyélbe ütnek egy másik területbérleti szerződést is további 500 hektárra vonatkozóan, 2010-től" nyilatkozta Ion Micurescu, Bata polgármestere. A szóban forgó hibrid nyárfajta szaporító alapanyagok valóban különlegesek, a belőlük nevelt nyárfa magas fűtőértéke hasonló a keményfa fajok fűtőértékéhez. Emellett a hibrid gyorsabban növekszik a többi fajtához képest.
Két év múlva, az ültetési anyagok folyamtosan felhasználhatók lesznek az erdősítési területeken. Öt éves vágásfordulóval számolnak, ezután a fákat kivágják, aprítják és brikettálják, és mint biomassza-üzemanyag fogják felhasználni fűtéshez és energia előállításához. "A befektetők szeretnék ugyanazon a területen legalább három ciklus (háromszor öt év) időtartamban nevelni ezt a hibridet, amelynek faanyaga sokkal magasabb fűtőértékű, mint a korábban nevelt más fafajé." tette hozzá a polgármester.
Az új csemetekerttel és a fent említett fejlesztési tervekkel, a település vezetése a helyi gazdaság fellendülését reméli, mivel már több évtizede csak a környező földek 20%-át művelik. Emellett a beruházás legalább 100 új munkahelyet hoz létre, ami tovább nőhet attól függően, hogy a csemetekert végleges mérete és az erdősítendő területekek mekkora nagyságot fognak elérni.
Fordítás: Tóth János, Forrás: Bursa 06-23
Forrás: http://www.fataj.hu/2009/07/161/200907161_NyarEnergetikaiUtetvenyBatan.php