Jó termés ígérkezik idén a Békés megyei rizsből, bár az még erősen kérdéses, hogy miként alakulnak a felvásárlási árak. Csárdaszálláson éppen az elmúlt napokban kezdődött meg a betakarítás.
A jelenleg mintegy 500 lelket számláló faluban közel hat évtizedes múltja van a növény termelésének. A rizs felfutásának kezdete az ötvenes évekre nyúlik vissza, amikor az akkori államvezetés célul tűzte ki, hogy az egzotikus növényekből is százszázalékos legyen a hazai ellátás.
Mint azt Bálint Elektől, a Csárdaszállási Agrár Zrt. főagronómusától megtudtuk, jelenleg úgy tűnik, hogy jó termés várható, bár a konkrét számokról még korai lenne beszélni. A rizst idén a szokásosnál két héttel korábban vetették, s mivel a növény már megkapta a megfelelő hőmennyiséget, korábban is kezdték betakarítani.
A területen dolgozó szakembereket jelenleg leginkább az foglalkoztatja, hogy milyen áron sikerül majd értékesíteni a termést, előfordulhat ugyanis, hogy a tavalyi, kilónkénti 70—72 forintos ár még tovább csökkenhet.
Pedig a csárdaszállási rizs minősége bármelyik európai és jó néhány távol-keleti „rokonával” is felveszi a versenyt. Eközben hazánkban évek óta stagnál a pázsitfűfélék családjába tartozó növény fogyasztása. Egy átlag magyar évente 4—5 kilót eszik meg belőle, miközben a listavezető Burmában ez a szám eléri a 200 kilogrammot, de például a lényegesen jobb életszínvonalon élő Japánok is fejenként 61 kilót fogyasztanak belőle. Az elmúlt 30 évben a világban 40 százalékkal nőtt a sokoldalú növény fogyasztása.
Hazánkban és Békés megyében a termőterület növelésének az az előfeltétele, hogy a rizstermelés közgazdasági feltételei (árak, támogatások) érezhetően javuljanak. Fontos lenne az is, hogy a törvényhozás a földtörvényt ésszerűen módosítsa, például rizstermelési szolgalmi jog bevezetésével, de földhasználati viszonyok javítására is szükség lenne.
beol.hu
Forrás: http://www.gazdakor.szie.hu/hirek/kell_a_rizsa_-_megkezdodott_a_rizsbetakaritas