- Magyarországon - harmadikként Európában - Hermann Ottó kezdeményezésére indult el a madárgyűrűzés – kezdi a szakmai tájékoztatást Pénzes László táborvezető. - Ennek már 100 éves hagyománya van. Eleinte az érdekelte az embereket, hogy hová mennek a madarak, hol telelnek. Ez volt az alapvető indok, ami miatt elkezdtek jelölőgyűrűket rakni a madarakra.
De a madárgyűrűzésnek több területen is haszna van. Az egyik a tudomány, ami a különböző kérdésekre keres válaszokat, amihez a gyűrűzést használják fel. Például a jelenlévő madaraknak a faj- és egyedszáma pontosan jelzi annak a területnek a minőségét. Az ebben bekövetkezett változásokból lehet következtetni arra, hogy a folyamatok milyen irányba hatnak.
A másik terület az oktatás, hiszen ezekben a gyűrűző-táborokban olyan közelről tudunk madarakat, élőlényeket mutatni a gyerekeknek, amit máshogyan nagyon nehezen tudnánk kivitelezni. Ezek olyan élmények, amivel közelebb tudjuk őket csalogatni a természethez.
Végül itt van a fenntartható mezőgazdaság. Olyan gazdálkodási formákat kell keresni, amivel meg tudjuk óvni a környezetünket, hogy ne kultúrsivatagot, élhetetlen környezetet teremtsünk magunk köré. A madárgyűrűzés, illetve, ha ezt egy kicsit kiszélesítem, a madármegfigyelés és az állomány felvételezések pontosan azt a célt szolgálják, hogy olyan gazdálkodási formákat tudjunk ajánlani, amik elősegítik a különböző madaraknak a megtelepedését. Például olyan fasorokat telepítsünk, amik táplálékot, búvóhelyet, fészkelőhelyet nyújtanak a madaraknak, és egyéb élőlényeknek. De mondok más példát is. Azok a termelők, akik ősgyepeken, vagy eredeti állapotban lévő gyepterületeken gazdálkodnak, a gyűrűzés segítségével meghatározhatják a kaszálásnak az időpontját. Magyarország nagyon jó helyzetben van a természetes élőhelyek tekintetében Nyugat-Európához képest, ahol már korábban elkezdődött az intenzív gazdálkodás. Hozzájuk képest nagyságrendekkel jobb a helyzetünk, és ezt a pozíciónkat meg kellene őriznünk a jövőnk érdekében.
Forrás: http://www.gazdakor.szie.hu/hirek/a_gyuruzesbol_a_gazda_is_profital