- A vetőmag eladásra idén sem panaszkodhatunk, az utóbbi 10 év második legjobb, legmagasabb vetőmag eladási szintjét értük el – mondja elégedetten Virághné Pintér Melinda, a kft. kereskedelmi vezetője az idei bemutatón, amelyre a Vajdaságból is érkeztek gazdák. - Az biztos, hogy a tavalyi év nagyon kedvező eredményeit megismételni most nem tudtuk, de az új hibridek eladása jelentősen nőtt ebben az évben is. Gazdasági válság van, és az, hogy ki, mennyit tudott eladni, az elsősorban az áron múlt. Sajnos, megnőtt az úgymond fekete vetőmagok értékesítése. Ez ellen a Vetőmag Terméktanács is próbál küzdeni.
A bemutatón részt vevő gazdálkodók termőhelyi lehetőségeik, adottságaik, termelési céljaik figyelembevételével választhattak a hibridek közül. A karcagi Vadai Mihály Zsolt 120 hektárnyi területének egyhatodán termel kukoricát. Ő nem a csúcshozamot, hanem elsősorban a jó vízleadást tartotta fontosnak.
- Bármennyire is azt nézzük, hogy valamelyik fajta mennyit terem, a nedvesség eltávolításának a költsége néha többe kerül, mint amit a többlettermés hoz – magyarázza saját nézőpontját a karcagi gazda. - Tehát ezért nagyon fontos az, és ma már a legtöbb kukoricatermelő, meg a kutatók is arra törekszenek, hogy minél kisebb szemnedvesség-tartalom legyen, amikorra a betakarítás ideje elérkezik.
- Itt, most talált olyan fajtát, aminek jó a vízleadó-képessége?
- Igen, a korai 200-asok kiválóak.
Idén a bemutató szervezői, nemesítői kiemelték azokat a hibrideket, amelyek száraz években is jól teljesítenek. Mint azt dr. Kálmán Lászlótól, a Gabonakutató Kft. nemesítőtől hallottuk az ő fajtáik az aszály sújtotta években is kimagasló teljesítményekre képesek - a saját kísérleteikben 8-10 százalékkal teremtek többet a standard hibrideknél. Abban, hogy a Gabonakutató Kft. bemutató parcellái szép képet és ígéretes termést mutattak, szerepe volt a 2 x 30 milliméternyi öntözővíznek is. Öntözésre azonban nincs mindenhol lehetőség. Ezért a szegedi szakemberek a vízhiányt száraz években is kiegyensúlyozott termést hozó hibridjeik mellett a termesztés-technológia fontosságára is felhívták a figyelmet.
- Fel kell készülni arra, hogy az aszályos évek sorozatban is követhetik egymást – magyarázza dr. Széll Endre, a Gabonakutató Kft. tudományos osztályvezetője. – Ezért a talajműveléssel kell olyan állapotba hozni a talajt, hogy a téli csapadékot be tudja fogadni, azt raktározni tudja, és a tenyészidőszak alatt visszaadja a kukoricának. Én inkább a klasszikus talajművelést pártolom, ezzel tudom a talajunkat 60-70 centiméternyi mélységig olyan vízbefogadóvá tenni, ami a kukoricának kedvező.
A kukorica vízigénye a tenyészidőszakban, a legtöbb évben meghaladja a lehulló csapadék mennyiségét. Ezért a Gabonakutató Kft. munkatársai a talajművelés mellett a gyomirtásra is figyelmeztettek. Aszályos években ez különösen lényeges, már csak azért is, hogy a haszonnövénynek ne kelljen osztozniuk a kevés vízen még a gyomokkal is.
Forrás: http://www.gazdakor.szie.hu/hirek/szarazsagturo_kukoricahibridek_szegeden