A megmérettetés a magyarok számára külön kihívást jelent, mivel az itthoni versenyeken nincs gyepszántás. Versenyzőink többsége nem is a mezőgazdaságban dolgozik. Nem tudnak otthon eleget edzeni, mert nem hagyhatják ott a munkahelyüket azért, hogy gyakoroljanak.
Volt olyan kanadai farmer, aki már egy hónappal a verseny előtt Szlovéniába utazott. "A külföldiek közül nagyon sokan azt csinálják, hogy eljönnek egy héttel előbb és kitapasztalják a helyi feltételeket. Nekünk ezért nehéz előre jutnunk, pedig már vannak jó gépeink, jó versenyzőink" - mondta Jóri István, a Magyar Szántó Szövetség elnöke.
Joze Zver, a szlovénok 12-szeres országos bajnoka szerint annyira támogatja ezt a sportot egy ország, amennyire fontosnak tartja a mezőgazdaságát.
A magyar versenyzők Case és Zetor traktorokkal indultak. A hagyományos kategóriában a Case traktoros Szőke Zoltán a 27. lett, a Zetor traktorral induló Gábor Farkas pedig a váltvaforgató ekés kategóriában a 26. helyet szerezte meg.
A hagyományos szántóföldi versenyt a VB-n abszolút újonc ausztriai Werner Eder nyerte meg, míg a váltvaforgató ekés kategóriában a belgiumi indulónak sikerült az első helyet megszereznie.
A rendezvényre több, mint 30 ezren látogattak ki. Jövőre Új-Zélandon rendezik a világbajnokságot.
Dulai Péter
Forrás: http://www.gazdakor.szie.hu/hirek/az_ekek_forma_1-e