Nyilván ez lehetett az egyik motívuma a konferencia megrendezésének. Ugyanis komoly déjá vu érzésem volt a néhány évvel ezelőtti, az OEE Erdőművelési szakosztálya által rendezett alkalom kapcsán.
Ami azt illeti, úgy látszik, azóta nem sokat lépett előre a szakma. De nem baj, repetitio est mater studiorum. Vagyis, nem árt az ismétlés.
Hogy egy kicsit előre szaladjak, sok érdekes, értékes, jó színvonalú előadás hangzott el, ám sajna, az erdő felújulását megakadályozó, nudumot létrehozó vadlétszám alakulásának igazi, társadalmi okait csak kevesen feszegették.
Meggyőződésem, hogy amíg e téren nem öntünk tiszta vizet a pohárba, addig nagyon lassan halad előre a fenntartható vadlétszám elérésének ügye. Mert ez a kérdés ma már nem szakmai, hanem társadalmi-politikai ügy.
Wisnovszky Károly, az MGSZH Központ Erdészeti Igazgatóság vezetője nyitotta meg és tartotta keretek között a tanácskozást. Ami eleve lehetetlen feladat, de innen szép nyerni. Végül is az előadók elmondhatták, ami a lelküket nyomta, és még némi hozzászólásra is futotta.
Elsőként Kondor István, az MGSZH Egri Erdészeti igazgatója lépett a pódiumhoz, és sodró, érdekfeszítő előadást tartott „A vadállomány szerepe az erdei ökoszisztémában és az általuk okozott »kár« formái” - címmel.
Pedig, szinte evidenciákat sorolt, miszerint a legfontosabb, hogy az erdő fel tudjon újulni, hogy a vad az elegyarányt befolyásolja, a mennyiségi és a minőségi vadkár megkülönböztetése, és milyen az erdő élete a mintaterület kerítése mögött és azon kívül.
Azt már talán kevesebben tudják, hogy a legsúlyosabban károsító vad a muflon, hisz’ már nagyon fiatalon legel. No, és az őz, amely „hangyaszorgalommal csipeget”.
Jellemző, hogy nagy vadlétszám esetén már a taposási kár is jelentős, annyi a patás.
S ahol sok a vad, ott szinte alig tud kinőni a vad szája alól az állomány, mert akkor meg ott a hántásból származó kár. (Szemléletes fotókat láttunk az effajta kár értékcsökkentő hatásáról.)
Az előadó fölhívta a figyelmet az éghajlatváltozás következtében beálló változásokra, többek között arra, hogy néhány fafaj az elterjedési területének határára kerül, s ez bizony az ellenálló képesség csökkenésével jár.
A szakember felhívott az együttgondolkodásra, és figyelmeztetett, hogy a vadgazdálkodók és az erdőgazdálkodók is eltértek a természetes folyamatoktól.
Emlékeztetett többek között a ragadozók hiányára, ami miatt a vadlétszám és sűrűség szabályozására az embernek be kell avatkoznia. Hiszen az ember térítette el a természetes folyamatokat.
Megállapította, hogy Magyarország a maga 7500 km-ével kerítés-nagyhatalom, ám ez nem megoldás, csak tüneti kezelés. (Hát ezt is régóta halljuk.)
A megoldás a folyamatos erdőborítás.
Kondor István hangsúlyozta, kutatni kell, hogy mennyi a vad által felvehető biomassza, hogy megállapítható legyen az erdő felújuló képességének határa.
Kritikusan állapította meg, hogy a vadgazdálkodás a sportvadászok igényeinek maximális kielégítésére törekszik. Ezzel elérkezett a téma egy olyan szociológiai vetületéhez, amelynek irányába tovább kellene haladni, és a fentebb írtak szerint a jelenség társadalmi vonatkozásait felderíteni.
Leszögezte, hogy a jelenlegi vadlétszám túlnőtte azt a mennyiséget, melyet a pillanatnyilag szolgálatot teljesítő szakszemélyzet kordában tud tartani.
Összefoglalva megállapította, hogy a megoldás több elemből építkezhet, folyamatos erdőborításra kell törekedni, szabályozni kell a nagyvad létszámát, vissza kell telepíteni a csúcsragadozókat, csökkenteni kell a bekerített területet, és reményét fejezte ki, hogy a politikai-gazdasági vezetők felismerik a felelősségüket.
Én ez utóbbi terén teljesen borúlátó vagyok.
Az erdő- és vadgazdálkodás kapcsolatának jogi szabályozása címmel kettős vezetésű előadás következett – Csachné Rubint Etelka, az MGSZH Központ Földművelésügyi Igazgatóság osztályvezetője és dr. Mihálffy Imre, az MGSZH Központ Erdészeti Igazgatóság osztályvezetője részéről.
A tandem hölgytagja azt emelte ki, hogy a vadászatról és a vadgazdálkodásról szóló törvény jól szabályoz, hisz’ kártérítést ítél meg a kárt szenvedettnek. (Ami azt illeti erről az újulatot senki nem kérdezte meg…)
A vadászati hatóság pedig tehet lépéseket a vadkár-elhárítás érdekében. Gondolom, remélem, tesz is…
Az előadó is kedvezőtlen jelenségként értékelte, hogy a megnövekedett vadlétszám terheli az elsődleges termelő szférát, a mezőgazdaságot és az erdőgazdálkodást.
Mondhatjuk, finoman fogalmazott, mert a gazdálkodók valószínűleg nem ilyen cizelláltan fűznék a szót.
Jónak ítélte az állomány-szabályozási kvótarendszert, mert nem omlott össze az állomány, pedig sokan ettől féltek.
Mihálffy Imre tágabb megközelítésbe helyezte a vadászati szcéna szereplőit: erdőgazdálkodó, vadgazdálkodó, vadászatra jogosult, valamint a hatóságok.
Föltette a kérdést, hogy mi határozza meg az egyes szereplők viselkedését. Elősorolta, hogy a gazdasági érdekek és a hatóság a jogszabályok útján.
Újabb kérdés, hogy mit tehet a hatóság? Mik a cselekvési lehetőségei ebben a társadalmi mezőben, ahol a szereplők nem egyenlők.
Az új erdőtörvény új szabályozási lehetőségeit említette, és felhívta a figyelmet a paradigmaváltásra. A korábbi hozamszemléletű erdőgazdálkodás helyett a természetesség lépett elő elsődleges célként.
Leszögezte, hogy a természetességi állapot megőrzése ilyen vadlétszám mellett teljesíthetetlen.
Kijelentette, hogy azért jöttek el erre a konferenciára, hogy megoldást találjanak a kényszerítésen kívül.
Elmondta, hogy az új erdőtörvény szerint a kerítés létesítésének ügye a vadászati hatósághoz kerül.
Hangsúlyozta, hogy az új törvény nem ad lehetőséget az erdővédelmi bírság kiszabásával kapcsolatban mérlegelésre. Vagyis kötelező bírságolni. (Z.Z.)
Forrás: http://forestpress.hu/jie_hu/index.php?option=com_content&task=view&id=16270&Itemid=1
