- Csak abban reménykedünk, hogy az eddigi vásárlóink és az új vendégek csinálnak akkora forgalmat, aminek bevételéből ki tudjuk gazdálkodni a költségeket – válaszol Sánta Judit. - Az őstermelőpiacon kezdtem a sajt az értékesítését, és lassacskán idecsalogattam a vendégeket, hogy a gazdaságot is megismerhessék. Szeretnek ide kilátogatni. Így legalább látják milyen körülmények között készülnek a termékeink.
Sánta Judit 20 éves leányával, Elvirával folytatja a vállalkozást. Vendéglátói végzettségével és jó érzékkel szervezi a vendég- és vásárlói kört. Szerencsére leánya mezőgazdasági végzettségével oszlopos taggá vált a gazdaságban.
- Tulajdonképpen mindenben segít a kecskefejésen kívül. Erre még nem igazán tudtam rávenni. Ezen kívül mindent elvégez, a sajtkészítéstől az állatok gondozásáig, a vendégek kiszolgálásától a piacolásig.
- Nekem ez természetes volt – veszi át a szót Valiskó Elvira. - Gyorsan fel kellett nőnöm ehhez a feladatokhoz, mivel ez egy családi vállalkozás. Az iskolában a nagyüzemi gazdálkodást tanították, például milyen tápokat adjunk az állatoknak. Nálunk erről szó sincs, mert csak természetes takarmányt kapnak. Bár ott vagyunk az elléseknél, de nem avatkozunk be, mert az a természetes. Tehát ezt sem úgy csináljuk, ahogy tanították - ott kell lenni, lámpázni kell őket, megtörölgetni, felszárítani stb.
Nagyréde hagyományőrző közösségének vérkeringésébe, a falusi turizmus kiépítésébe derekasan bekapcsolódtak a kecskefarm tulajdonosai. A szépség, a harmónia lépten-nyomon felfedezhető. A nehézségek másban gyökereznek. Ez pedig a bürokrácia, ami ugyancsak nagy egy ilyen pici gazdaságban is.
Forrás: http://www.gazdakor.szie.hu/hirek/vendegcsalogato_kecskesajtok