Az AGRYA, a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetségének küldöttsége Ferrara-ban egy mezőgazdasági szakközépiskolát is meglátogatott.
Ez egy állami mezőgazdasági szakközépiskola, de a Navarra Alapítvány működteti. Magyarországon ismeretlen az efféle intézmény. A Navarra testvérek 1907-ben hozták létre az alapítványt azzal a céllal, hogy a térség fiataljai megtanulhassák a gazdálkodás fortélyait – kezdte az iskola bemutatását Maurizio úr, az igazgató.
Ferrara város a Pó folyó völgyében fekszik, kiváló mezőgazdasági terület. Mivel kétharmada tengerszint alatt van, Kis-Hollandiának is hívják. Az iskolába 30-40 kilométerről érkeznek a gyerekek. A 190 fiatal bioenergetikát, ökoturizmust, tájépítészetet és ökoépítészetet is tanul. Évente 40-50 fiatal végez, közülük 10-en jelentkeznek egyetemre. Az iskola elvégzése után mindenki talál munkahelyet, hiszen az iskolának jó a hírneve, és a gyerekek javarésze gazdálkodó családból jön.
Az iskola kiválóan felszerelt. Például a mikrobiológia laboratóriumban minden gyereknek van sztereó-mikroszkópja. A diákokat 30-35 szaktanár és 10 óraadó tanár oktatja. A szaktanárok az iskola alkalmazottai, az óraadó tanárok a város legjobb iskoláiból jönnek. A kémia órán a 15 gyerek mellett 3 oktató - egy tanár, egy segédtanár és egy laborvezető - tevékenykedik. Tehát 5 gyerekre jut egy oktató.
Az intézmény nagy hangsúlyt fektet a hátrányos helyzetű gyerekek oktatására is. A diákok behozhatják kinőtt ruháikat, megunt játékaikat és könyveiket. Az alagsorban, az erre a célra kialakított helyiségben az arra rászorulók 1-2 euróért megvásárolhatják azokat. Az iskola büféjében pedig olasz gyümölcsöket és kiváló, friss alapanyagból készített ételeket lehet vásárolni. Nincs sem hamburger, sem hot-dog. A környezet otthonos és ízlésesen berendezett.
A iskoláról készült filmet ITT tekinthetik meg!
Forrás: http://www.gazdakor.szie.hu/hirek/ahol_ot_diakra_jut_egy_tanar