A vidéki foglalkoztatás bővítésére cselekvési tervet dolgozott ki a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) több érintett tárcával és szervezettel együttműködésben.
A javaslatcsomag azt ígéri, hogy az országszerte megvalósuló fejlesztések, közmunkaprogramok, vállalkozásokat támogató intézkedések segítségével belátható időn belül több lesz a munkalehetőség vidéken.
Magyarországon a vidéki foglalkoztatás gyakorlatát jelenleg az elaprózottság, a szerteágazó struktúra jellemzi, ráadásul az agrárfoglalkoztatás speciális viszonyait a vonatkozó jogforrások döntően figyelmen kívül hagyják. Ez a rendezetlen helyzet, a jogszabályok és a gazdálkodási gyakorlat összeegyeztetlensége a feketemunka kényszerű megjelentését idézi elő.
Mint Gőgös Zoltán államtitkár a terv végrehajtásának indításakor elmondta, e helyzet megváltoztatásában, az előirányzott feladatok teljesítésében számítanak a LEADER program, a Magyar Nemzeti Vidékfejlesztési Hálózat (MNVH), a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH), a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSzH), a Magyar Agrárkamara, valamint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara vidéken működő hálózatára. Ezektől két hónapon belül konkrét javaslatokat várnak térségükben a foglalkoztatás bővítésére. Természetesen sokat segítenek a célkitűzések elérésében a 2007-13-as időszakra szóló Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) és az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) vidék- és vállalkozásfejlesztési konstrukciói is.
Forrás: www.gazdasagiradio.hu