2024. december 21. szombat Tamás

A francia nemzeti kölcsön kutatás-fejlesztésre fordítandó fejezete

Agro Napló
Franciaországban Nicolas Sarkozy köztársasági elnök kezdeményezésére egy úgynevezett „nemzeti kölcsön” formájában a jövő évben összesen 35 milliárd eurót fordítanak gazdaságfejlesztésre. A 2010-es költségvetési törvénybe is befoglalandó csomag legnagyobb nyertese a kutatás-fejlesztés és a fölsőoktatás, hiszen e két terület közvetlenül 8, illetve 11 milliárd eurót kap a jövő évben, természetesen a „normál” költségvetésen fölül, aminek jövő évi növekménye önmagában 1,8 milliárd euró 2009-hez képest.

 

A felsőoktatás a francia belpolitikában 2007 óta prioritást élvez, a kormányzat évente 1,8 milliárd euróval növeli a kutatási és fölsőoktatási tárca költségvetését, 2009-ben pedig a gazdaságélénkítő csomag keretében további 800 millió pluszforrást kapott a terület. Az egyetemi autonómia megteremtése és az egyik legnagyobb volumenű projekt, a campus-program mellett számos egyéb intézkedés látott napvilágot az elmúlt két és fél évben, ezek nagyobb részben az egyetemi infrastruktúra fejlesztését és a diákok életkörülményeinek javítását szolgálják. Ezekkel párhuzamosan zajlik egy olyan, a teljes egyetemi és kutatóintézeti rendszert érintő reformfolyamat, aminek eredményeképpen a franciák azt remélik, hogy a világviszonylatban is az egyik legjelentősebb kutatási-fölsőoktatási rendszert mondhatják majd magukénak. Az e területre szánt 11 milliárd eurós többletforrás megoszlása az alábbiak szerint várható:



• kiválósági kampuszok (5-10) létrehozására 7,7 milliárd euró

• az infrastruktúra-fejlesztést szolgáló „klasszikus” campus-programra további 1,3 millió euró

• a Saclay-fennsíkon kialakítandó, világelsőnek tervezett tudományos és fölsőoktatási platform létrehozására 1 milliárd euró

• szakképzésre 500 millió euró

• esélyegyenlőségre 500 millió euró.





A kutatás-fejlesztés területén a kormányzat abból indul ki, hogy a nagyon komoly eredményeket fölmutató alapkutatásokra egy hatékony alkalmazott kutatási hálónak kell épülnie, ahonnan „egyenes út” vezet a találmányok minél eredményesebb ipari alkalmazásához. A „békekölcsön” elsősorban a stratégiai fontosságú területeken hivatott a költségvetési forrásokból finanszírozott alapkutatások (első helyen az orvostudományokat és az egészségügyet említve) hatékonyságát és az ipari alkalmazást növelni. E célból a következő forrásokkal terveznek:



• kiválósági laboratóriumok kialakítása 1 milliárd euróval

• kutatási műszerek beszerzése 1 milliárd euróért

• orvostudományi és biotechnológiai kutatásokra további 2,5 milliárd eurót fordítanak

• a kutatási eredmények gyakorlati hasznosításának ösztönzését 3,5 milliárd euró szolgálja.



A közvetlen, 19 milliárd eurós K+F-ráfordítás mellett a fönnmaradó 16 millió euró döntő része is a kutatás-fejlesztést támogatja, elsősorban a vállalati innováció ösztönzésével és ezen keresztül elsősorban a kis- és középvállalkozások üzleti lehetőségeinek javításával. A fő pontok:

A fő pontok



Ipari ágazatok, kis- és középvállalkozások:                          6,5 MD euró

• a jövő gépjárművei, szárazföldi és tengeri szállítás             1 milliárd euró

• légi közlekedés, űrhajózás                                                        2 milliárd euró

• kkv-k növekedése                                                                        2,5 milliárd euró

• speciális iparpolitikai elképzelések megvalósítása             1 milliárd euró

 

Fönntartható fejlődés                                                                     5,0 MD euró

• megújuló és szénmentesített energiaforrások                       2,5 milliárd euró

• a jövő nukleáris energiája                                                           1 milliárd euró

• szállítás és városi közlekedés                                                    1 milliárd euró

• az épületek hőgazdálkodásának javítása                                0,5 milliárd euró



A numerikus társadalom fejlesztése                                              4,5 MD euró

• a széles sávú hálózat fejlesztése                                                  2 milliárd euró

• a felhasználás bővítése, innovatív alkalmazások fejlesztése 2,5 milliárd euró

Az Elysée Palota honlapján a következő címen érhető el a részletes sajtóanyag:

http://www.elysee.fr/documents/index.php?lang=fr&mode=view&cat_id=8&press_id=3186





Somogyi Norbert, TéT-attasé

 

Forrás: www.fvm.hu

Címlapkép: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?