Luca Zaia mezőgazdasági miniszter évértékelése

Agro Napló
Luca Zaia, olasz mezőgazdasági, élelmiszeripari és erdészeti miniszter december 22-én, évvégi sajtótájékoztató keretében értékelte az elmúlt év eredményeit.

 

„Az olasz mezőgazdaság számára ez az év döntő jelentőségű volt. Több fronton is helyt kellett állnunk az igen nehéz nemzetközi gazdasági helyzetben, melyben az olasz és európai gazdák a termelési költségek és az árak közt kialakult nagymértékű egyensúlyhiánnyal és a fogyasztás csökkenésével voltak kénytelenek megbirkózni. De mi nem futamodtunk meg. A legfrissebb vívmányunk, melyet minden szempontból a mezőgazdaságért kidolgozott stratégiai tervünknek lehet tekinteni, a jövő évi költségvetési törvény. A rendkívül intenzív egyeztető tárgyalásoknak köszönhetően jelentős eredményt értünk el az agrárszektor számára, így biztosan felszabadulnak majda hitelhez jutás megkönnyítését szolgáló erőforrások és így biztosított lesz mezőgazdaságunk jövője.”



„Ez az év az első agrár G8-ak éve is volt, melynek során megerősítést nyert az olasz kormány nemzetközi fórumokon játszott központi szerepe, és ahol új perspektívát nyújtottunk a világéhezés problémájának megoldására. Ebben az évben fogadtuk el a tejkvóta törvényt is, mely újításaival sikeresen egyensúlyi helyzetbe hozta a huszonöt éve húzódó problémát. Ez az év az európai tárgyalások, valamint az EU tagországok mezőgazdaságának védelmét egyedül biztosítani képes KAP fenntartását támogató tagországok vezéralakja, az olasz-francia tengely megerősítésének éve volt. Ezért támogattuk a román Dacian Ciolos EU mezőgazdasági biztosi jelölését, mert ő képviseli azt a mezőgazdaság politikát, mellyel mi is azonosulni tudunk, és amelyet csak a közös agrárpolitika garantálhat.”

„Ugyancsak idén, pár nappal ezelőtt, a kormány elfogadta az agrárkódex első olvasatát. Ez a forradalmi jogszabály az agrárszektor szabályozásának egyszerűsítését fogja szolgálni és értékes segítséget nyújt majd a gazdák eligazodásához.”



„Szintén ebben az évben konkretizálódott az olíva olaj kötelező címkézéséről szóló közösségi norma – tette hozzá Luca Zaia. Számunkra a címkézésért folytatott harc valamennyi törekvésünk szülőanyja. Az embereknek joguk van ismerniük a fogyasztott élelmiszerek történetét, hogy milyen alapanyagokból készült. Ezért adtuk be augusztusban a tej és a tejipari termékek címkézéséről szóló rendelet tervezetet, hogy védjük a fogyasztók érdekeit és a kiváló olasz tejet. Ezt az utat együtt lehet járni az iparral és a nagy szuper- és hipermarket láncokkal, nem zárják ki egymást.Célunk annak elérése, hogy valamennyi élelmiszer esetében kötelező legyen a címkézés, hiszen mezőgazdaságunkat nem a nagyméretű, extenzív gazdaságok, hanem a helyi, kisgazdaságok, a tipikus termékek jellemzik.”



„Nem akarunk az ökör húzta ekéhez visszatérni, hanem azt szeretnénk, hogy a technológia álljon a mezőgazdaság szolgálatába, de azt sem akarjuk, hogy az a cégek halálos ítéletét jelentse. Emiatt, ugyancsak idén, meghosszabbítottuk a kukorica csávázására használt neonikotinoidok használatát tiltó rendeletet. Hatására a méhek vissza is tértek. Földjeinken, a kukoricaföldeken is, ismét megtörtént a beporzás.”

„Ezért a mezőgazdasági modellért harcoltunk és a jövőben is ezért fogunk küzdeni. Ez az oka annak, hogy nemet mondunk az GMO-ra. Ma beszéltem erről Camillo Ruini bíboros úrral, akinek elmondtam, hogy az Egyház határozottabb álláspontjára van szükségünk. Hogy is lehet a szőlőszemet mag nélkül elképzelni? A magból fejlődik ki a növény, ez a mezőgazdaság lényege. XVI Benedek pápa „Caritas in Veritate” című enciklikájában mélyreható gondolatokat nyújt a genetikailag módosított szervezetekről. Meg vagyunk róla győződve, hogy az Egyház ebben a kérdésben mellettünk áll. Mert ahol gazda van, ott feszület is van.”



A miniszter a sajtótájékoztató végén megemlítette a rádiók és az országos, valamint helyi televíziók nagyszámú csatlakozását a „Koccintsunk hazaival” elnevezésű kezdeményezéshez, mellyel arra ösztönözték a hallgatóságot, hogy külföldi helyett olasz pezsgő borral koccintsanak az ünnepek alatt: „Az olasz termékek, a helyi, a területi azonosságot fémjelző „Made in Italy” védelmét célzó általános mozgósításról van szó.”

 

Dr. Hamar Balázs

Forrás: www.fvm.hu

Címlapkép: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?