Háromhektárnyi fűtött felületen immáron 15 éve termesztik Berekfürdőn az Aszparaguszt. Sok éven át gazdaságos volt a vágott zöld termesztése, nem véletlenül.
- Saját termálkúttal próbáljuk meg átmenteni a növényállományt – avat be a túlélés rejtelmeibe az ifjú kertész. - Azt a hőenergiát, amire szükség van, részben a termálkútra alapozva, részben pedig a földgázfűtésre alapozva nyerjük. Gyakorlatilag -5,-6 Celsius fokos külső hőmérsékletig elegendő a termálvizes alapfűtés, de alatta már gázfűtéssel ki kell egészíteni. Úgy ítéljük meg, hogy az a hazai piac, ami eddig az Aszparaguszra alapozta a virágcsokrok készítését, az kezd beszűkülni. Az Aszparagusztól elvették a külföldről behozott vágott zöldek az életteret, és gyakorlatilag olyan mértékre zsugorodott a hazai termesztése, hogy ez a volumen, amit mi állítunk elő, kiugróan magas.
Termeszthető-e ismét gazdaságosan az Aszparagusz? Visszaszerezhető-e az európai piac?
- Abban bízunk, hogy ha a hazai fogyasztók vásárlóereje újra megerősödik, és új munkahelyek létesülnek, akkor többet fognak majd áldozni a dísznövényekre az emberek. Ha ez esetleg mégsem lenne kivitelezhető, vagy mégsem ez lesz a jövő útja, akkor részben kiváltjuk az Aszparaguszt egy más kultúrával. Az eddigi bejáratott vevőkörünk még tartja magát, tehát semmiképpen nem terveztünk 180 fokos fordulatot, inkább csak egy olyan racionalizálást, amivel a vállalkozás más területeinek az alapanyag-ellátását is meg tudjuk valósítani. Már második éve a munkaerő és a szaktudás átmentésén fáradozunk, és ez az egyik legfontosabb cél. A munkatársaink mindent megtesznek azért, hogy maga a termesztés gazdaságos és minőségi legyen. A mi dolgunk az, hogy a megfelelő piacot és finanszírozottságot biztosítsuk. Szerintünk, azok a családok, akik eddig is ebből éltek, mindenképpen ki lennének téve egy nagyon méltánytalan helyzetnek, és ezt nem szeretnénk – mondta befejezésül ifjú Hubai Imre.
Forrás: http://www.gazdakor.szie.hu/hirek/aszparaguszok_szerelmese