Sajtgyártás francia módra

Agro Napló
Ha a sajtgyártásról és –fogyasztásról beszélünk, akkor sok embernek először a franciák jutnak az eszükbe. Az ottani tejfeldolgozást és sajtkészítést egy Európai Uniós program keretében fiatal magyar gazdák is tanulmányozhatták néhány héttel ezelőtt, Bulgneville-ben .

 

A vendéglátók elmondták, hogy 1931-ben 211 Kelet-Franciaországban élő termelő úgy döntött, hogy létrehoz egy új szervezetet. Olyan központot akartak kialakítani, ahonnan mindent tudnak koordinálni, a fejéstől egészen a feldolgozott termék értékesítéséig. Mára többszörösére nőtt a beszállítók száma, a tagok átlagosan 250 ezer liter tejet adnak le évente. Tavaly a szervezet mintegy 380 millió liter tejből 31 ezer tonna sajtot készített.



- Több, mint 10 környékbeli település tejét dolgozzuk itt fel, és mintegy 3 ezer családdal állunk kapcsolatban – tájékoztat Daniel Gremillet, az Ermitage Group elnöke. - Alföldi és hegyi gazdálkodást folytató termelők is szállítanak hozzánk tejet. Mintegy ezer alkalmazottunk van. Az üzem kizárólag tehéntejből készít sajtot. Vannak olyan jószágok, amelyeket csak legeltetnek, semmilyen más takarmányt nem kapnak. Ezeknek a tejéből készülnek a sajtkülönlegességeink. A gazdák egy része táppal eteti teheneit. Az ilyen telepekről származó tejből készítjük a nagykereskedelemben értékesített, népszerű sajtjainkat. Három év alatt 36 millió euró, vagyis majdnem 10 milliárd forint értékben hajtottunk végre fejlesztéseket. A hazai piac mellett Németország és Belgium számít jelentős vásárlónak, de sokat szállítunk Oroszországba és Észak-Amerikába is.

A fiatal magyar gazdák egy hegyi farmra is ellátogattak. Cristophe Claudel az apjával együtt dolgozik, 80 hektáron gazdálkodnak, 35 tehenet tartanak.



- Most 800 méter magasan vagyunk, nekünk 1000 méteres magasságig vannak legelőterületeink. Évente 240 ezer liter tejet termelünk, jelenleg ennyire van engedélyünk. A célunk az, hogy tovább növeljük az előállított tej mennyiségét. Nálunk egyébként a támogatások a tengerszint feletti magassággal arányosan növekednek. Mi tavaly 12 ezer euró forráshoz jutottunk.

A magyar küldöttség az Agrya Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetségének tagjaiból állt, közülük többen foglakoznak szarvasmarhatartással. A köröstarcsai Szpisják Pétert a látottakról kérdeztük.



- A tartástechnológiájuknak köszönhetően kevesebb kézi munkaerőt használnak mint mi, ezért valószínűleg sokkal olcsóbban állítják elő a tejet. Itt a trágyakezelésre, a takarmányadagolásra gondolok. De a fiatal gazdák is kedvezőbb helyzetben vannak, mint magyar társaik. A generációkra épülő gazdagság irigylésre méltó: míg mi a nulláról kezdtünk, ők nagyapáik istállójában és szerszámaival indultak.

Franciaországban jelenleg 18 kiló körül van az egy főre eső éves sajtfogyasztás. A gazdasági válság miatt nem csökkentek az eladások, a francia üzemeknek viszont gondot jelent, hogy a sajt-előállításban nagy vetélytársnak számító országokban, Dániában, Hollandiában és Németországban olcsóbban vásárolják a tejet az üzemek.

Forrás: http://www.gazdakor.szie.hu/hirek/sajtgyartas_francia_modra

Címlapkép: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?