Az idei esztendőt az innováció évének tekintik. Szeretnék ugyanis a tudományos eredményeket a gyakorlatban is hasznosítani. Az intézmény hagyományos évnyitó rendezvényén azt is bejelentették, hogy idén a legnagyobb hazai pénzintézet lesz a centrum kiemelt támogatója.
- Az elmúlt évben két nagy kihívás volt – eleveníti fel a legfontosabbakat dr. Nagy János centrumelnök. - Az egyik az új oktatási rendszerben a gyakorlati képzés megszervezése volt, mely keretében minden hallgatóval szerződést kellett kötni mind az egyetemnek, mind a vállalatnak, ahol egy fél évet eltöltött. Az együttműködés sikeres volt. A tavalyi év másik nagy eredménye az, hogy hosszú előkészítő munka után sikerült olyan digitális portált készíteni, amely összekapcsolható a gazdasági-informatikai rendszerrel.
A rendezvényen bejelentették azt is, hogy a legnagyobb hazai pénzintézet idén kiemelt támogatója lesz az Agrárcentrumnak. A társaság a pénzügyi képzés fejlesztésében vállal szerepet, és gyakorlatra fogad hallgatókat is.
- Az OTP-nek jelentős szerepe van a mezőgazdaság finanszírozásában nemcsak jelenleg, hanem az elmúlt 50 évben folyamatosan, úgy a kis-, mint a nagyüzemek esetében – mondta Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója. - Szerepet vállaltunk, és érdekeltek vagyunk abban, hogy minél több tudományos eredmény szülessen ezen a területen. Éppen ezért szeretnénk, ha az elért tudományos eredmények hasznosulnának a gazdaságokban, és hatékonyabbá tennék a cégek munkáját. Ehhez próbálunk segítséget nyújtani.
Az intézmény korábban emlékérmet alapított a debreceni agrár- és gazdasági képzés elindításának 140. évfordulója alkalmából. Az elismerést olyan társaságoknak ítélik oda, amelyek széles körűen működnek együtt az Agrárcentrummal.
- Ez nemcsak a szakképzési hozzájárulás és az innovációs alapok célszerű felhasználására irányul, hanem arra is, hogy megfelelő háttérintézményként szerepelünk a Debreceni Egyetem egyes tanszékeinek – magyarázza Kaknics Lajos, a Nyírerdő Nyírségi Erdészeti Zrt. vezérigazgatója. - Együttműködünk a vadászati tanszékkel, melynek kihelyezett tanszéke vagyunk és segítünk a gyakorlati képzésben. Emellett a 129 doktori iskolából kettőt mi finanszírozunk költségtérítéses alapon, s két tehetséges hallgatónő kap támogatást a Nyírerdőtől vadászati, vadgazdálkodási és élőhely-tanulmányozási témákban.
Az idei az innováció éve lesz Debrecenben. Szeretnék elősegíteni, hogy a tudományos eredményeket minél több helyen a gyakorlatban is hasznosítani tudják.
- Ennek első lépéseként összevontuk a karcagi, nyíregyházi és a debreceni kutatóintézetet – tudtuk meg dr. Nagy Jánostól. - Ez így, egy 1,2 milliárdos központ lett, és szeretnénk az itteni tudományos eredményeket a gyakorlatban, együttműködésben megvalósítani. Ennek egyik módja a közös vállalat, ahol a feltaláló professzor, az egyetem is részesedik a tulajdonból. Természetesen együtt kell működnünk a finanszírozókkal és azokkal a cégekkel, akik az új tudományos eredményeket megvalósítják, piacra viszik.
A cégekkel való együttműködés nem lesz új az Agrárcentrum számára, hiszen 2009-ben több mint 120 vállalattal álltak kapcsolatban. Ezek közül minden második különféle kutatási programokban is részt vett.
Forrás: http://www.gazdakor.szie.hu/hirek/tudomany_a_gyakorlatban