Milyen kihívások előtt áll a világ élelmiszer-termelése, és ezek hogyan érintik a magyar mezőgazdaságot?
Folyamatosan növekszik a föld népessége és emelkedik az életszínvonal is, s ez utóbbi jelenti a nagyobb kihívást. Ha vegetáriánus lenne a világ, akkor tízmilliárd főt is táplálni lehetne a jelenlegi termelési szinten, de mint tudjuk, az emberek döntő többsége nemcsak növényi, hanem állati termékekkel is táplálkozik. Fiatal korban az agyunk a legnagyobb fehérjefelvevő, idős korban pedig az agy a legnagyobb energiafaló.
A spanyolok például jelenleg százhúsz kg húst és negyven kg halat fogyasztanak évente. A kínaiak átlagosan csak ötven kg húst esznek, a hongkongiak viszont százharminc kg-ot, ugyanannyit, mint az USA, az egy főre eső GDP-jük is hasonló. A húsfogyasztás és a GDP alakulása között igen szoros az összefüggés: idehaza az elmúlt évben mintegy 7%-kal csökkent a GDP és ugyanennyivel mérséklődött a húsfogyasztás is. Döntően a dél-kelet ázsiai országokban bekövetkező életszínvonal-javulás következtében tizenkét éven belül 70%-kal több gyári keveréktakarmány kell majd a növekvő állatállomány kielégítésére.
Nem szabad elfeledkeznünk a bioetanol és biodízel egyre növekvő előállításáról sem, amely az energiabiztonság és a környezetvédelem szempontjából is egyes régiókban megkerülhetetlen. A dinamikusan növekvő élelmiszer-szükségletet a világon egyre csökkenő termőterületen kell előállítani. Nálunk mintegy ötszázezer hektárral csökkent a földterület a rendszerváltás óta és ez pl. nagyságrendileg kétszerese Szlovénia szántóterületének.
Az édesvízkészlet is erőteljesen fogy, egyes előrejelzések szerint ebben a században a víznek olyan meghatározó szerepe lesz, mint a XX. században a kőolajnak…
A probléma súlyát a világ minden részében lehet érzékelni. Az Egyesült Államokban például tizenkét szövetségi államban már 9-15 m-rel csökkent a talajvízszint és az ipari vállalkozások elviszik a vizet a mezőgazdaság elől, mert jobban meg tudják fizetni (pl. California).
Le kell szögeznünk, hogy változékony klímaszakaszban vagyunk, ezért a vízkérdés nálunk is kardinális módon jelentkezik, több mindent át kell gondolni ezzel kapcsolatban. Klímaváltozás persze mindig volt, jelenleg is van és valószínű lesz is. Ez tény. A tudomány pedig keresi az okokat és egyelőre még bizonytalan ezek pontos feltárásában. Ami nagyon fontos, hogy Magyarország tegye meg azokat a lépéseket, amelyek a klímaváltozás miatt feltétlen szükségesek, sőt anélkül is szükségesek lennének. Az öntözés fejlesztésével például nemcsak a termelés biztonsága és a minőség javul, de a klíma is jobb lesz; valamikor háromszázezer hektárt öntöztünk, ma pedig jó, ha 80.000 hektáron öntöznek, pedig legalább ötszázezer hektáron kellene. Megfelelő talajműveléssel és talajjavítással meg kell óvnunk a nedvességet és javítani a talaj vízháztartását, szerkezetét.
Itt említem meg, hogy mi kétszer annyit költöttünk már egy vízlépcsőre, mint amennyiből azt meg is lehetett volna építeni. Ez biztos nemzetközi Guinnes rekord. Már Vásárhelyi Pál (1795-1846) a magyar folyó- és vízszabályozás klasszikusa is hangsúlyozta a dunai vízlépcső szükségességét. A két világháború között pedig Mosonyi Emil világhírű vízmérnökünk vezetésével készült egy komplett vízlépcsőterv Horthy megbízásából, de a II. világháború miatt ez nem valósult meg.
Milyen jellemzőkkel lehet leírni az élvonalba tartozó országok élelmiszer-termelését?
A világban elképesztő koncentráció és specializáció megy végbe üzemi szinten, és az integrációk, szövetkezetek esetében is. A magányos farmereknek nagyon nehezül a helyzete.. Dániában például jelenleg évente huszonhétmillió sertést mindössze 5800 farmer állít elő, a 70-es években viszont hetvenezer farmer kellett tízmillió sertés előállításához. Dániában a sertésvertikumot az alapanyag-előállításon, a takarmánygyártáson, a feldolgozáson, a kutatásfejlesztésen át az értékesítésig egyetlen szövetkezet fogja át. Az integráció olyan magas szintjét érték el, amellyel még az Egyesült Államok világpiaci sertéspozícióját is komolyan veszélyeztették. Ezt érzékelve az USA-ban egy új sertés-stratégiát alakítottak ki 1995-ben. Az amerikai Sertéstermelők Szövetsége zárt ülést hívott össze Iowa-ban a sertéselőállítás központjában. Ezen agrárfinanszírozó bankok, feldolgozók, integrátorok és 15 kutató, köztük jómagam is, vett részt. Ezen a tanácskozáson egyértelművé vált, hogy új alapokra kell helyezni a sertéstermelést, mert a baromfiipar az erős koncentrációja következtében még belföldön is kiszorítja a sertéstermékeket. Ekkor a sertéstenyésztés az USA-ban még viszonylag szétaprózódott volt. A tanácskozás eredményeként megfogalmazódtak az új követelmények: ezek közül az egyik legfontosabb a koncentráció növelése; ennek érdekében az ötszáz koca alatti telepek nem kapnak hitelt, és csak olyan szövetkezeteket finanszíroznak, amelyeknek legalább száz tagjuk van, és évente legalább 2-3 millió darab sertést állítanak elő.
Már akkor világos volt, hogy a családi gazdaságoknak – ha nem állnak össze és nem szövetkeznek – nincs versenyképes helyzetük. A családi gazdaságok versenyhelyzetét többek között erősen rontja a magas válási arány is a legfejlettebb országokban.
Az is megszívlelendő tanulság, hogy még a leggazdagabb országok is külföldi tőkét vonnak be saját agrárgazdaságuk fejlesztése érdekében, s ez a tőke jellemzően „röghöz” kötődik, sokkal jobban nemzetivé válik, mint a mobilis ipari tőke (pl. USA, Új-Zéland stb.)
Hogyan jellemezné a magyar élelmiszer-gazdaság jelenlegi helyzetét?
Jók az agrárökológiai adottságaink. Gondoljunk csak bele, hogy a hollandoknak négyszer annyi műtrágyát kel felhasználni, mint nekünk talajaik rossz tápanyag-megkötő képessége miatt. A kedvező természeti feltételek mellett azonban nehezítő körülmények is gátolják a hazai agrárgazdaság prosperitását. Itt van például az erős forint, amely nagyon káros a magyar mezőgazdaságnak. Sokat segítene egy stabil reálárfolyam, és az euró mielőbbi bevezetése is jobb lenne a jelenlegi helyzetnél. A magas kamatokat is meg kell említenem, amelyek kitermelhetetlenek az agrárgazdaság jövedelmi viszonyai mellett. A feketegazdaságot is a rontó tényezők között említem, mivel idehaza négyszer akkora a mértéke, mint az európai átlag. Ez erkölcstelen és versenytorzító tényező a tisztességes termelőkkel, a fogyasztókkal és az adófizető polgárokkal szemben is.
A földkérdés megoldatlansága szintén gátolja a magyar élelmiszer-gazdaság szárnyalását, ezért mielőbb ki kell szabadítani a politika fogságából. Egy fontos nemzetközi tapasztalat, hogy soha senkinek nem sikerült megoldani az agrárgazdaság modernizációját külföldi tőke bevonása nélkül, még a leggazdagabb országoknak sem. Ha ezt meglépjük, akkor újra lesz magas szintű állattenyésztés és prosperáló kertészet is Magyarországon. Ma az agrárgazdaság fajlagos jövedelemelőállítása egyharmada az EU átlagának. Az előbb említett tényezők összehangolt csatasorba állításával már középtávon tízmilliárd euró lehetne a magyar élelmiszer-gazdaság exportja, és megduplázhatnánk a jelenlegi nettó devizahozamot, azaz négymilliárd euróra növelhetnénk. Ehhez azonban megfelelő szakmai-szellemi bázisra is szükség van. Ma azonban úgy látszik, hogy az új fejlődési pályához nem lesz elegendő számú és kvalitású szakemberünk. Ez a veszély nemcsak bennünket fenyeget, de hasonló a helyzet az USA-ban és Németországban is.
Magyarország a kedvező mezőgazdasági adottságait a múltban is igyekezett kihasználni, s ez legtöbbször sikerült is.
Hazánkban sohasem volt éhínség, a középkorban is jól működött a mezőgazdaság. A Monarchia idején pedig volt egy jelentős felfutás, amely jórészt külföldi és banktőkére, valamint érdemi tudásimportra épült. A KGST-n belüli agrársikereinket szintén liberális agrárpolitikával alapoztuk meg: kormányprogramok és később világbanki programok segítették az adottságaink kedvező kihasználását, bejött az országba az élenjáró technológia és know-how és hangsúlyoznom kell, hogy ragyogó vezetőink is voltak sok tsz-ben, állami gazdaságban és a közigazgatásban.
A sikeres múlt után térjünk vissza a rendszerváltás utáni egyharmados visszaesésre, ennek okaira és az aktuális feladatainkra!
Hangsúlyoznom kell, hogy a túlpolitizált mezőgazdaság sehol sem működik és különösen akkor veszélyes, ha az üzemstruktúra vegyes, mint esetünkben. Egy szabályozórendszeren belül ugyanis nem megvalósítható a nagyon különböző méretű vállalkozások egységes szabályozása. Amit elrontottak a 90-es évek elején, azt nehéz rendbe tenni és hosszabb idő szükséges hozzá. A jelenlegi helyzet azonban nem tartható fenn hosszabb távon. Gondoljunk csak bele, hogy a múlt század 70-80-as éveiben nálunk valósult meg a legsikeresebb szövetkezeti modell, amely elősegítette a parasztság életszínvonalának növelését, elérve a városi színvonalat, a vidéki infrastruktúra kiépülését, a mezőgazdaságban dolgozók nyugdíj- és egészségbiztosítását, a közös és háztáji gazdaság szerves egymásra épülését. Ilyen eredményekkel az akkori Közös Piac országai sem dicsekedhettek.
Elnök Úr említette a külföldi tőke nélkülözhetetlen szerepét az agrárgazdaság fejlesztésében. A rendszerváltás után a külföldi tőke bejött ugyan a magyar élelmiszeriparba, de aztán egy része ki is ment. Ön szerint ennek mi lehet az oka?
Véleményem szerint a külföldiek nem szeretik a bizonytalan szabályozási feltételeket. Emellett a külföldi tőke társadalmi megítélése sem a legkedvezőbb idehaza. A forint árfolyam-ingadozása is jelentős bizonytalansági tényező. Végül a nyersanyagháttér szétaprózottságát is megemlítem, amely szintén nehezíti az élelmiszer-feldolgozók helyzetét. Ők ugyanis két-három alapanyag-beszállítóval még jól együtt tudnak dolgozni, de a sok kis partner bizonytalanná teszi a feldolgozó kapacitások kihasználását, az egységes minőség biztosítását és rontja a piaci versenyképességet is.
Mi a véleménye arról, hogy az elmúlt évek agrárbékéje után a mezőgazdaság hamarosan a választási kampány részévé válik? Ezt azért kérdezem, mert Olaszországban a legutóbbi képviselő-választás előtt a pártok megegyeztek abban, hogy a mezőgazdaságot és a vidéket nem teszik a választási kampány részévé.
Nekem van egy álmom a két nagy párt megegyezéséről, hogy a mezőgazdaságot kiveszik a kampánytémák közül, és ezzel egyidejűleg abban is megállapodnak, hogy a választások után leülnek, és szakmai alapon határozzák meg az agárgazdaság jövőjét. Végtelenül boldog lennék, ha ez az álmom teljesülne.
Forrás: http://www.agrarhirek.hu/innovacio/5980.html
