2024. december 21. szombat Tamás

Üressé válhatnak a tyúkketrecek

Agro Napló
Az uniós csatlakozás évében az új állattartási törvények hatására jó néhány tojástermelő gondolta úgy, hogy bezárja telepeit. Akik akkor tudták teljesíteni a követelményeket, most ismét reménytelenül néznek a jövőbe, hiszen 2012-ben újabb szigorítások várhatóak. Ezt a fogyasztókat is megérzik majd, mert szakértők szerint a tojás ára elérheti a 40-50 forintot is.

 

Bálint Gáborék 13 éve foglalkoznak tojástermeléssel. Saját takarmányt használnak immár 6 éve. Őstermelőként 40 hektáron gazdálkodnak, mint mondják, csak így éri meg tyúkokat tartani.



- A kukorica minősége nagyon fontos – mutatja terményét a gazda. - Magunk termeljük, nem szárítjuk, hanem propion-savval tartósítjuk. Ezt mi csináltuk a környéken először, és nagyon szeretik az állatok. A tyúkok minden etetésnél friss takarmányt kapnak.

A válságot azonban a baromfitartók is megérzik. Például aki eddig 30-40 tojást vásárolt, az most csupán a felét teszi a kosarába. Ezen kívül szigorú szabályok is nehezítik a gazdák helyzetét. A szalmonella ellen pedig folyamatos ellenőrzéssel védekeznek.



- Ezeket a ketreceket, amiket itt látunk, 2012 után már nem lehet használni, teljesen újak kellenek. Nem akarok túlzásokba bocsátkozni, de azt hiszem, 2000-2500 forint körül lesz férőhelyenként. Úgy alakítani a jövedelmezőséget, hogy ezt kitermeljük, az szinte lehetetlen.

Közben hazánkban folyamatosan csökken a tyúkállomány. Ma már a nagyáruházakban felfedezhetünk lengyel, szlovák és cseh tojást is, melyek árával szinte lehetetlen versenyezni.



- A tojásra, mint alapvető élelmiszerre, mindig szükség lesz. A kérdés: nem szabályozzák-e annyira túl Európában a tojástermelést, hogy nem tudunk versenyképesek lenni, mondjuk az unión kívüli országokkal. Fennáll a veszélye annak, hogy brazil tojást fogunk enni belátható időn belül, mert egyszerűen nem tudunk annyit termelni, amennyire szükség lesz. Németország, ahol a zöldek nagyon erősek, már nem önellátó tojásból, mert túlszabályozott a tartás, a termelés. Egyébként hitelből én is építettem egy ólat, ahol 300 férőhely még szabad. De amíg a piac bizonytalan, addig nem töltöm be ezeket, mert a napi 1000 tojást is egyre nehezebb értékesíteni.

Pedig akik Bálint Gábortól veszik a tojást, azok elégedettek. Például Egerszegi Andrásné, aki egy kis boltot üzemeltet.



- Minőségileg sokkal jobb, sokkal szebb a sárgája, és nem utolsó sorban friss. Hetente kapunk új szállítmányt, és szívesen veszik a vevők. Én is ebből szoktam készíteni a süteményeket, a palacsintákat.



Bor Péter cukrász ugyancsak bővelkedik a dicséretben.

- Főként tőlük hozzuk a tojást, heti 1500 darabot, immár tíz éve. Sokkal szebb a színe a tésztának, a süteménynek, sokkal jobb az állaguk az ebből készült termékeinknek, mert nem tartalmaz tartósító anyagokat, mint a létojás.

 

Forrás: http://www.gazdakor.szie.hu/hirek/Uresse_valhatnak_a_tyukketrecek

Címlapkép: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?