Tekintettel az ország egyes területein jelentős nagyságú mezőgazdasági területet érintő árvízre, illetve belvízre, kiemelkedően fontos a vis maior bejelentése, ugyanis kizárólag a megalapozott és az MVH által elfogadott vis maior bejelentés alapján, az érintett ügyfeleket mentesíteni lehet az egyes jogcímekhez kapcsolódó kötelezettségek be nem tartásából fakadó szankciók, illetve levonások alól.
Amennyiben a tervezett tavaszi vetésű kultúra elvetésére nincs lehetőség vagy az őszi vetésű kultúra a vízborítás miatt kipusztul, javasolható az érintett terület hasznosítási kódját a vis maior bejelentésére szolgáló felületen „Pihentetett terület”-re (PIH01) változtatni.
• A SAPS támogatás pihentetett területre elutasított vis maior kérelem esetén is kifizetésre kerül, hiszen a támogatásnak nem feltétele egy adott növénykultúra, az a megfelelő kultúrállapotban tartott (tehát pl. nem gyomos) területre is kifizethető.
• AKG jogcím esetében azonban a „Pihentetett terület” hasznosítási kódra kifizetés kizárólag csak elfogadott, azaz indokolt vis maior esetén lehetséges.
Az elfogadott vis maior igazolás abban az esetben is lehetőséget biztosít a támogatás teljes összegű kifizetésére, ha az ügyfél a Kölcsönös Megfeleltetés, ezen belül például a Helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapot előírásait (pl. gyommentesség biztosítása) a vis maior esemény miatt nem tudja betartani (ez az árvízzel, avagy belvízzel érintett pihentetett területen is szükséges!).
Vis maior bejelentés, illetve annak kezelése egyes gyakran előforduló esetekben:
• Benyújtási határidő elmulasztása betegség miatt, amennyiben ezt vis maior bejelentés keretében indokolja, mentesül a késési szankció alól. Ám 2010. június 9-e után nem fogadható el a kérelem benyújtási határidő elmulasztására vonatkozó vis maior kérelem!
• A parcella teljes területén a kérelemben bejelentett növénykultúra pl. belvíz miatt nem található meg.
• A közcélra, illetve közérdekből igénybevett ingatlanokon végzett tevékenységek következtében (pl: villamos energia ellátás biztosításához szükséges berendezések telepítése, karbantartása stb.) a tábla egy részén vagy teljes egészén nem tudják a Kölcsönös Megfeleltetés előírásait betartani.
• A vis maior kérelem elbírálásának eredményét a hatáskörrel rendelkező hatóság a kölcsönös megfeleltetés ellenőrzése során tett megállapításokról és azok értékeléséről szóló határozatban közli az ügyféllel.
A vis maior bejelentés benyújtására vonatkozó fontosabb információk:
• A vis maior bejelentést 2010. május 19-étől lehet benyújtani elektronikusan – az egységes kérelem benyújtásához hasonlóan – az Ügyfélkapun keresztül.
• A vis maior bejelentést 10 munkanapon belül kell benyújtania, attól az időponttól számítva, amikor abba a helyzetbe kerül, hogy képessé válik a vis maior bejelentés megtételére.
• Belvíz és árvíz esetén a falugazdászok igazolást állítanak ki, melyet papír alapon kell eljuttatnia az MVH-hoz.
• A vis maior bejelentést alátámasztó igazoló dokumentumokat (kórházi zárójelentés, állatorvosi igazolás, MgSzH igazolás, halotti anyakönyvi kivonat stb.), amelyeket az „W0103- Egységes kérelem kérelemszintű vis maior 2010” kérelemben is bejelölnek, az illetékes MVH kirendeltség címére kell postázni.
Forrás: Gazdakör