Három mészkőszirt Európa és Afrika határán, összesen kétharmad Budapestnyi területtel. Alig 410 ezer lakos, de ennek ellenére, a világ egyik legsűrűbben lakott országa. Ez Málta, ahol tényleg nem lehet elveszni, hiszen néhány óra alatt keresztül-kasul bejárható, még úgy is, hogy nincsenek autópályák. Azt hihetnénk, ilyen körülmények között aligha lehet jelentős mezőgazdasági tevékenységet folytatni.
A valóság azonban rácáfol az előítéletekre. A helyiek jól megtanulták a leckét, tudják mi az, amire a termőföld lehetőséget ad, a piacon pedig nagy valószínűséggel értékesíthető. Nem az ipari nagyságrendű élelmiszertermelést tűzték ki célul, hanem a hagyományos eljárásokon alapuló, szó szerint kézműves minőségű termékek előállítását. Vendéglátóinknál megtapasztalhattuk: a recept bevált az állattartásban és a növénytermesztésben egyaránt.
Rikardu Zammit családja sok nemzedékre visszamenően foglalkozik mezőgazdasággal. Tanyáján körülbelül 100 állatot, kecskéket és juhokat tart. Azt mondja, egyre nehezebb a dolga annak, aki hagyományos módon akar gazdálkodni, bár a szigeten még mindig az a jellemző, hogy legalább 4-5 jószágot tartanak a házaknál, saját szükségletük kielégítésére. Az életmód azonban átalakulóban van itt is.
- A munkaidőm hajnaltól estig tart, reggel 6-kor már itt vagyok a gazdaságban, hogy megfejjem az állatokat – mondja Rikardu Zammit étteremtulajdonos. - Miután elláttam őket mindennel, amire szükségük lehet, bemegyek a városba, ahol a sajtkészítő műhelyem van. Bizony nem kevés idő, amíg azt a sok liter tejet feldolgozzuk. S hogy az értékesítés is jó kezekben legyen, ezután átmegyek a szomszédos épületben működő éttermembe, ahol rögtön a vendégek asztalára teszem a frissen készült sajtot.
Miután beoltottuk, a tej kezd szépen sűrűsödni. Utána műanyag kosárkába tesszük. Ez persze már a modern kor eszköze, de meg tudom mutatni, milyen volt a régi, hagyományos tároló. Amikor ezzel megvagyunk, tiszta tengeri sóval meghintjük a tetejét. Kis idő múlva kiborítjuk, majd megfordítva visszatesszük a sajtot a kosárkába. Mikor már kezd megkeményedni, 2-3 napig egy speciális kőedénybe rakjuk, majd kihasználva az északi szél jótékony hatását, tovább érleljük. Innen már egyenes az út a vendégek asztalára. Vagy natúr kínáljuk, de nálunk az is szokás, hogy kicsit pikánsabban, vörösborba áztatva, vagy borssal megszórva, megszárítva szolgáljuk föl.
Gozo szigete azonban aligha válhatott volna az ország éléskamrájává, ha csak a sajtok terén jeleskedik. Joseph Spiteri, az egyik legnevesebb mezőgazdasági vállalkozás tulajdonosa meggyőzően bizonyította számunkra, hogy tucatnyi más minőségi termék is készül itt, amit érdemes megismerni.
- Íme, a sziget tipikus mezőgazdasági termékei, láthatják, van belőlük bőven. Ez a gyomorkeserű narancsvirágból készül, az itteniek szinte gyógyszerként fogyasztják. Aztán itt vannak a különböző dzsemek és lekvárok, vagy ez a helyi édesség, a mézes karika, nagyon régi csemegéje a gozóiaknak. És még egy helyi különlegesség, a napon szárított paradicsom. A szegény emberek étele volt, ma pedig igazi nemzeti kincs. De van itt még tucatnyi más termék is, olívabogyó és olaj, különböző fűszeres ízesítésekben. Vagy a szentjánoskenyérből készült krém, amely csodát tesz a beteg torokkal, az operaénekesek is ezt használják. És persze a méz.
Hagyomány és minőség, ezek tehát a máltai mezőgazdaság jelszavai. Nincsenek itt nagybirtokok, agyongépesített üzemek vagy éppen termésrekordok. Annak a néhány ezer családnak azonban, amelyik a földből él, biztos a megélhetése. Magyarországról nézve ez sem kevés.
Forrás: Gazdakör
