A fertőzés évente 350 kilométeres sebességgel terjed, a már fertőzött adigei és rosztovi területeken kívül fenyegeti még az orenburgi, szaratovi, volgográdi, voronyezsi, belgorodi és kurszki megyéket is. A járványveszély elsősorban a házi sertéseket fenyegeti, de a szabadon élő vaddisznók is ki vannak téve a veszélynek, a fertőzés terjedéséért nagyrészt a kontrollálatlanul vándorló állatok okolhatók.
Az Orosz Mezőgazdasági Minisztérium vezetője, Jelena Szkrinnyik szerint az okozott kár nem százezer-, ill. milliórubeles (1Rbl=7,5Ft) nagyságrendben mérhető, hanem milliárdokban. A vírus terjedésének gátat kell szabni, minden eszközzel meg kell akadályozni a fertőzés elhatalmasodását. Növelni kell a preventív intézkedések hatékonyságát mind föderális, mind regionális és helyi szinteken is. Mindenképpen meg kell akadályozni, hogy a betegség eljusson Belgorod megyébe, ugyanis ott tenyésztik az orosz sertések 20%-át. Szigorú kontroll alá kell venni az állatok szállítását, a közlekedésrendészet fokozatosan ellenőrizze a teherautókat. A betegség kapcsán a fertőzésgócokat lokalizálni kell, a szükséges járványügyi intézkedéseket haladéktalanul meg kell tenni. A cél elérése érdekében növelni kell a meghozott intézkedések minőségét és az azokhoz kötődő felelősségvállalást, egészen a büntetőjogi felelősségre vonásig.
A Rosszelhoznadzor szerint Grúziából került a vírus Oroszországba, ahol először Dél-Oroszországban mutatták ki a megbetegedést. A FAO közlése szerint a vírus évek óta jelen van a Kaukázusban, Örményországban, Grúziában és Azerbajdzsánban, most azonban már megjelent Dél-Oroszországban is. A vírus ellen oltóanyag nincs kifejlesztve.
Az értekezlet résztvevői javasolták, hogy az eddigi kétezer rubeles magánszemélyre kiszabható büntetést ötvenezerre növeljék, amennyiben nem tartja be az állatok tartására, szállítására, eladására vonatkozó előírásokat. Emellett a súlyosabb szabálysértések esetén jelentős szabadságvesztés kiszabását is lehetővé kell tenni. A föderatív és egyéb alacsonyabb szinteken álló állategészségügyi és közigazgatási szervek komoly feladata, hogy erősítsék a felvilágosító, ismeretterjesztő munkát a járvánnyal kapcsolatosan, különös tekintettel arra, mi módon terjed az egyébként emberre veszélytelen vírus. Érvényt kell szerezni a minisztérium tavaly novemberi utasításának, mely szerint valamennyi telepen zárt helységben kell tartani a sertéseket.
A tárcaközi bizottság javasolja az Orosz Természeti Erőforrások és Ökológiai Minisztériumnak, hogy a Déli és az Észak-kaukázusi Föderális Területeken, valamint Voronyezs megyében erőteljesen csökkentsék le a vadon élő vaddisznók számát a vírus továbbterjedésének megakadályozása céljából.
Kenedi Ákos
Forrás: VM