A program részletezi, milyen lépésekkel kell lehetővé tenni egy ilyen nagymérvű fejlődést. Az alaptermelés intenzív növekedésén túl szükség van komoly fejlesztésekre a tenyészállatok kérdésében, a takarmánygyártásban, valamint az állatgyógyászati készítményeknél is. Létre kell hozni a nagykerpiacok infrastruktúráját, márkabolt hálózatokat, és be kell iktatni a termékcsoportot a föderális, régiós és megyei központi felvásárlási hálózatokba is. A vámtarifa-politikában időben kell a szükséges korrekciós döntéseket meghozni, s egységes hosszú távú politikát kell kialakítani.
Galina Bobiljeva, a Roszptyiceszojuz vezérigazgatója szerint a program ugyan nagyon ambiciózus, de teljesíthető, az ágazatban hatalmas perspektívák rejlenek. A baromfiágazat 1998 óta évente folyamatosan 14-16%-os növekedést produkál, a 2010-es év már a második, amikor évi 300 ezer tonnával nő a termelés. Idén már az első negyedévben 86 ezer tonnával több baromfihúst termeltek (összesen 656,1 ezer tonnát), mint tavaly, s a tojástermelés is 4,45%-al nőtt (99,4 milliárd db), amely számok okot adnak az optimizmusra. A Mosszelprom alapítója, a Felsőház tagja, Szergej Liszovszkij szerint a hazai termelést óvatosan kell megtervezni, a régiós termelési adatokat össze kell hangolni, mert amíg a központi régióban már kellő mértékű a termékkibocsájtás, addig a többi regionális adat ettől egyelőre elmarad.
Szergej Jusin, a Nemzeti Hústermelők Szövetsége végrehajtó bizottságának vezetője szerint nagy figyelmet kell fordítani az önköltségre, s ezáltal a végtermék árának csökkentésére. Az esetleges későbbi export csak akkor reális, ha konkurens árakon tud az orosz termék a világpiacra kijutni. Míg az USA és Brazília az alacsony önköltségre fókuszál, addig Oroszország egyelőre a termelés mennyiségi adataira koncentrál, ami egyáltalán nem biztosítja a versenyképességet. Ugyanerre figyelmeztet Arkagyij Zlocsevszkij, a Gabonaszövetség elnöke is, aki szerint export nélkül ilyen fejlődési tempó mellett az ágazat tönkremehet. Erre viszont legalább olyan alaposan fel kell készülni, mint a gabonaágazatban tették, a nemrégiben még erőteljes importra szoruló ország most komoly világpiaci exporttényezővé nőtte ki magát.
Kenedi Ákos
Forrás: VM