A „Parlagfűmentes Magyarországért” Tárcaközi Bizottság megbízásából készült, három tanórára elosztható program letölthető a Sulinet honlapjáról is.
A kiadvány célja, hogy a diákok elsajátítsák az allergiával kapcsolatos – elsősorban a pollenallergiára, azon belül pedig a parlagfűre, mint a legelterjedtebb allergiát okozó gyomnövényre vonatkozó – alapvető és legszükségesebb információkat. A könyvből szerzett ismeretek hozzájárulhatnak ahhoz, hogy a fiatalok tudatos felnőttekké válva fellépjenek a társadalmi méretekben is jelentős környezeti ártalmak ellen, és növekedjen bennük a környezetük és az őket körülvevő világ iránt érzett szolidaritás.
A tanári kézikönyvet, diákoknak szóló tankönyvet, animációval ellátott előadásanyagokat, feladatlapokat, óravázlatokat tartalmazó tananyag a földrajz, a biológia, illetve az osztályfőnöki órák tantervi keretei közé, továbbá az osztálykirándulások és az erdei iskolák kötetlenebb programjaiba is beilleszthető.
Forrás: VM