Derékig ér a búza Badár Imre földjén. Manapság ritkán látni ilyen szép táblát, amit nem tarkítanak belvizes foltok, nem döntötte meg a vihar, nem verte el a jég. Badár Imre több szempontból is szerencsésnek tartja magát.
- A területemnek jelentős része jó minőségű fekete homoktalaj. Ezenkívül az agrotechnikai munkálatok is közrejátszottak abban, hogy engem a belvíz különösebben nem sújtott. A növénynek mindent megadtam, ami emberi számítás szerint megadható. Amit egy ember megtehet a jó termésért, azt én mind megtettem. Híve vagyok az altalajlazításnak, és mindig kukorica után teszem a búzát. Így a kukoricaszárat és gyomnövényeket a szántással leforgatom. Tehát ezzel már a gombabetegségek ellen is megtettem az első lépést. A magágy készítésnél ősszel a búza mindig kap műtrágyát - kálit, foszfort és valamennyi nitrogént is -, hogy a csírázás, illetve a kelés állapotában már ott legyen neki a tápanyag. Ez a búza az idén kétszer kapott kalászvédelmet, egyszer virágzás kezdetekor, és ezt követően a sok csapadék miatt. Én ilyenkor a permetlébe mindig teszek nyomelemeket. Ez a titka. Tehát a búzát is „etetni” kell úgy, mint az állatokat. Mindig ott kell, hogy legyen a tápanyag. Az enyém egyébként magyar fajta. Ezeket a fajtákat erre a régióra nemesítették ki. Ez a fajta több éven keresztül bizonyított már nekem. Tavaly is A2-s minőségű búzám volt a nagy szárazságban.
Átvétel előtt gyorstesztet végeztek a búzán, hibát azonban nem találtak benne. Fehérjetartalma 15 százalék, nedvességtartalma 10,8, sikértartalma 35,1. Ez egy kiváló, nagyon jó minőségű malmi búza. Pedig az átvevők sok rossz minőségű búzával találkoznak manapság. A sok csapadék miatt erősen szennyezettek fuzáriummal. Badár Imre búzája ezt is megúszta. A gazda úgy döntött, betárolja búzáját és kivár, hogy a mostani nyomott áraknál többet kapjon a termésért.
Forrás: Gazdakör