A terménybiztosítási rendszer bemutatása
A terménybiztosítási rendszer szövetségi szintű programként 1938 óta működik. Jelenlegi formáját 1980-ban nyerte el (Federal Crop Insurance Act), a programot az USDA Kockázatkezelési Ügynöksége (Risk Management Agency – RMA) által szabályozott és működtetett Federal Crop Insurance Corporation nevű szervezet hajtja végre. A program keretein belül az USDA támogatást nyújt a termelők részére a biztosítási díjakhoz – az átlagos támogatási szint 2009-ben 65 %-os volt -, valamint térítést fizet a rendszerben közreműködő 16 magánbiztosítónak az adminisztratív költségekhez, és megosztja velük a biztosítási kockázatokat (melynek feltételeit az SRA fekteti le). A biztosítók az USDA jóváhagyását követően kerülhetnek be a rendszerbe (a hagyományos biztosítókhoz képest szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük), az általuk választott illetékességi területen működnek, ahol meghatározott keretek között szerződéskötési kötelezettségük van. A biztosításokat az USDA által szabályozott mintegy 12 ezer biztosítási ügynök közvetíti a termelőkhöz.
A terménybiztosítási rendszerben szereplő konstrukciók általában több természeti eseményt is elismernek káreseményként, a kizárólag egyetlen természet esemény – például jégeső, tűz - elleni biztosítás nem tartozik e rendszer hatálya alá, de közvetlenül megvásárolható a biztosítóktól. A biztosítás mértékét és az önrészt a termelő választhatja meg. Az alapbiztosítás az ún. catastrophic coverage (CAT), amely a normális hozam 50 %-át meghaladó kiesésre a becsült piaci ár 55 %-án nyújt fedezetet. A CAT biztosítási díját teljes mértékben átvállalja az állam, a termelő csak adminisztrációs díjat (300 USD/év/terménycsoport/megye) fizet. Az ettől eltérő konstrukciókban az önrész és a biztosítók felelősségvállalásának növekedésével az állami támogatás is csökken. A terménybiztosítási konstrukciók egyébként főszabály szerint két típusba sorolhatók: hozam alapú és bevétel alapú biztosítások.
A hozam alapú biztosítások esetén általában a termelő számára - önbevallás alapján több év egyszerű átlagaként - történelmi adatok alapján megállapítanak egy történelmi átlaghozamot, és a piaci viszonyok alapján a terményhez kapcsolt, előrevetített piaci árat. A termelő választ, hogy a normális hozam és a megállapított ár mekkora százalékát kívánja bebiztosítani. A főbb hozam alapú konstrukciók a következők:
• CAT: lásd fent.
• Aktuális Termelési Történet (Actual Production History - APH): az APH természeti csapások – szárazság, jégeső, szél, túlzott csapadék, kártevők, betegségek, fagy stb. – esetére nyújt védelmet a történelmi hozam 50-85 %, a megállapított ár 55-100 %-áig.
• Csoportos Kockázati Konstrukció (Group Risk Plan – GRP): a referencia nem a termelő történelmi hozama, hanem a megye történelmi hozama. Amennyiben a megye tényleges hozama a történelmi szint alá esik, jár a kártérítés függetlenül a termelői szintű hozamkieséstől.
• Dollár Konstrukció (Dollar Plan - DP): a biztosítás mértéke egy adott területhez és terményhez kapcsolódó termelési költségeken alapul. A termelő bebiztosíthat magának egy acre-re eső árszintet ($/acre). A biztosított árszinten elérthető bevétel és tényleges értékesítés különbözete a kártérítés. A kártérítéshez szükséges valamilyen természeti esemény – például tűz, fagyás, jégeső – következtében beálló terméskiesés, a kártevők általi károkozás vagy puszta árcsökkenés nem elegendő. A zöldség-gyümölcs szektorban (csemegekukorica, paradicsom, paprika) alkalmazható.
• Vegetációs Index/Csapadék Index: nem tényleges hozamkiesést mér, hanem az indexek eltérését a többéves átlagtól (amely végsős soron a hozamot is befolyásolja).
A bevétel (jövedelem) alapú biztosítást 1997-ben vezették be, azóta jelentős népszerűségre tett szert. Az ilyen jellegű biztosítások esetén a termelő számára történelmi termelési adatok és az adott terményre vonatkozó piaci árak alapján egy bevételi szintet állapítanak meg (target revenue). Amennyiben a tényleges bevétel a célbevétel meghatározott százaléka alá esik, bekövetkezik a káresemény tekintet nélkül arra, hogy mindezt terméskiesés vagy az árak ingadozása okozta. A fontosabb bevétel alapú konstrukciók a következők:
• Terménybevételi Biztosítás (Crop Revenue Coverage - CRC): a referencia bevétel a szezon elején az új termésre vonatkozó átlagos határidős ár vagy a betakarításkor elérhető átlagos piaci ár (amelyik magasabb, automatikusan kiigazításra kerül) és a termelő adott terményre vonatkozó, történelmi adatok alapján megállapított átlagos hozamának szorzata. A biztosított bevétel a referencia bevétel 50-85 %-ig terjedhet. Amennyiben a tényleges bruttó bevétel (a tényleges hozam és a betakarítás idején érvényes árak alapján) kisebb, mint a biztosított bevételi szint, bekövetkezik a káresemény.
• Bevételi Garancia (Revenue Assurance – RA): klasszikus bevétel alapú biztosítás, a céljövedelem a várható jövedelem 65-85 %-a közé eshet a termelő választásától függően. Csak meghatározott államokban érhető el. A fő különbség a CRC-től, hogy a referencia bevétel kiszámításakor a betakarításkor elérhető árszint nem vehető figyelembe.
• Jövedelemvédelem (Income Protection – IP): a bruttó jövedelemben bekövetkezett csökkenésekkel szemben nyújt védelmet, amennyiben a termény ára vagy hozama csökken a szezon eleji várakozásokhoz képest; a termelő meghatározott terménnyel vetett parcelláit egy egységként kezeli.
• Csoportos Kockázati Jövedelemvédelem (Group Risk Income Protection – GRIP): a kártérítés alapja a megyei szintű referencia bevételben bekövetkezett csökkenés.
• Kiigazított Bruttó Bevétel (Adjusted Gross Revenue – AGR): a történelmi farmbevétel biztosítható be, nemcsak meghatározott terményhez kapcsolódó bevételkiesés.
Az USDA az egyszerűsítés jegyében 2010 márciusában vezette be kukorica, szemes cirok, szójabab, búza, árpa, gyapot, rizs, repce és napraforgó esetében a Common Crop Insurance Policy (COMBO) elnevezésű konstrukciót, amely a CRC, RA, IP és ÁPH programok összevonásával kombinált hozam- és bevételi garanciát nyújt.
Az állattartó ágazat számára két fő biztosítási konstrukció létezik (a farmszintű bevételi alapú biztosítási konstrukción – lásd AGR – felül):
• Állatállomány Kockázatvédelmi Biztosítás (Livestock Risk Protection Insurance – LRP): az LRP a húsmarha-, a sertés és a juhágazatban működik, és kizárólag az árkockázat ellen véd, és csak az állomány tulajdonosát illeti meg (tehát például termeltetési szerződések esetén a béretetést és -gondozást végző gazdát nem, csak a tulajdonost). A káresemény akkor következik be, ha a tényleges országos/regionális cash árindex a biztosított árszint alá esik. A konstrukció kicsit a put opciós fedezeti stratégiához hasonlítható azzal, hogy kisebb farmok számára is jól hasznosítható és egyszerűbb.
• Állatállomány Bruttó Marzs (Livestock Gross Margin – LGM): a húsmarha-, tej- és sertéságazat számára érhető el, és kizárólag a takarmányozási költségek nem várt emelkedésével szemben véd (bruttó marzs = az állatállomány/tej piaci értéke– takarmányozási költségek). A kártérítés a biztosított marzs és a tényleges marzs különbözete a biztosítási időszak (tej esetén például 11 hónap) végén.
Az USDA párhuzamosan több pilot programot is működtet, így például
• Actual Revenue History (ARH): bevételi alapú biztosítás egyes speciális növényfajták (például cseresznye) esetén;
• Biotechnology Endorsement (BE): biztosítási díjkedvezmény olyan GMO kukoricafajták vetése esetén, amelyek bizonyítottan csökkentik a terméskiesést.
2009-ben 1,2 millió biztosítást kötöttek mintegy 106 millió hektárnyi termőföldre, összesen 79,6 Mrd dollárnyi biztosítási összegre. A teljes biztosítási díj 8,9 Mrd dollárt tett ki, ebből az USDA 5,4 Mrd dollárnyi támogatást nyújtott, és a szerződések alapján 5 Mrd dollár értékben fizetett kártérítést.
A 2008-as Farm Bill létrehozott egy állandó katasztrófa-jellegű kártérítési támogatást, a Supplemental Assistance Revenue Programot (SURE). A SURE kiegészíti a terménybiztosítási programot annyiban, hogy részben pótolja azt a bevételkiesést, amelyet a biztosítás nem fedezett. A SURE közvetlenül kötődik a termelő által megvásárolt biztosításhoz, csak biztosítás megléte esetén igényelhető belőle támogatás, azonban egy bonyolult számítás alapján a teljes farm (minden termelésből származó bevétel, az összes megyében) bevételkiesését nézi. A SURE-támogatás akkor igényelhető, ha a miniszter a farm fekvése szerinti megyét katasztrófa sújtotta területnek nyilvánította, a termelő legalább 50 %-os bevételkiesést szenvedett a referencia bevételhez képest, és legalább egy gazdasági szempontból fontos (az előzetesen várt árbevétel legalább 5 %-át adó) terményből legalább 10 %-os bevételkiesése származott.
Az olyan növényfajták esetén, amelyekre nézve terménybiztosítás nem érhető el, a termelő az USDA Farm Service Agency által működtetett Non-Insured Crop Assistance Programból (NAP) kaphat az 50 %-ot meghaladó kiesésre kártérítést.
Tendenciák
Az utóbbi 4-5 évben a terménybiztosítási rendszer által lefedett teljes biztosítási összeg igen meredek növekedést produkált, gyakorlatilag megduplázódott a 2005-ös szinthez képest. Ennek elsődleges oka a növényi termékek árának kiugró növekedése volt (ebből következően a teljes biztosítási összeg 2009-re némiképp visszaesett). 1994-ben a teljes biztosítási összeg alig haladta meg a 10 Mrd dollárt, míg 2008-ban már a 90 Mrd dollárt is elérte. Szakértők szerint a megnövekedett népszerűség egyik oka a támogatási szint USDA általi megemelése volt. Érdekes megfigyelni, hogy a minimális védelmet nyújtó CAT által lefedett biztosítási összeg az utóbbi 10 évben változatlan maradt, körülbelül 6-7 Mrd dollár körül alakult. Azaz a termelők a magasabb díjfizetési kötelezettség - és alacsonyabb támogatási arány- ellenére jellemzően éltek a nagyobb védelem lehetőségével.
A bevétel/jövedelem alapú biztosítások egyre nagyobb népszerűségre tesznek szert, 2009/10.-ben a biztosítási díjfizetés 70 %-a, a biztosított területek 57 %-a a bevételi biztosítási konstrukciók valamelyikéhez kapcsolódott. Több szakértő úgy gondolja, hogy a megyei hozam/bevétel alapú biztosításoké a jövő, ezt azonban a népszerűségi adatok egyelőre nem támasztják alá.
A kártérítések és a biztosítási díjak aránya 1981-től 1993-ig jellemzően nagyobb volt, mint 1, azaz a biztosítók összességében veszteséget voltak kénytelen elszenvedni. 1993-tól azonban ez az arány két év kivételével 1 alatt volt, azaz a biztosítók profithoz jutottak.
Az USDA a biztosítók számára hozzájárulást fizet a program végrehajtásához kapcsolódó költségekhez (Administrative and Operating Allowances – A&O). Az emelkedő terményárakkal párhuzamosan nemcsak a biztosítási díjak növekedtek, hanem 2000-2009-ig az A&O kifizetések is közel megháromszorozódtak (annak ellenére, hogy a 2008-es Farm Bill főszabály szerint 2,3 %-kal csökkentette az A&O hozzájárulás mértékét). Ennek oka, hogy az USDA az A&O hozzájárulás kiszámításánál nem a biztosítók tényleges végrehajtási költségeit (ami nagyjából változatlan maradt) veszi figyelembe, hanem a módszertan - a biztosítási díjakon keresztül - a terményárakon alapul. Ennek következtében az A&O kifizetések növekedési üteme jóval meghaladta a megkötött biztosítások vagy a lefedett terület növekedési ütemét. Az A&O hozzájárulás összege 2008-ban elérte a 2 Mrd dollárt, melyhez a biztosítótársaságok nyeresége is hozzáadódott. Mindez jó muníciót biztosított a rendszer kritikusainak.
A megnövekedett A&O kifizetések jelentős része azonban nem a biztosítóknál maradt, hanem átkerült a biztosítási ügynökökhöz jutalék formájában annak érdekében, hogy a biztosítók által kínált terménybiztosítási konstrukciók megfelelő képviseletet kapjanak az ügynökökön keresztül. 2006-2007 között például Illinois-ban, Indiana-ban, Iowa-ban, Minnesota-ban az átlagos jutalék a biztosítási díj 17,6 %-áról 20,3 %-ára nőtt. Megjegyzendő, hogy a biztosítótársaságok számára az ügynökök megfelelő ösztönzése kulcsfontosságú a piaci részesedés növelése céljából, ugyanis a biztosítási díjakból – mivel azt az USDA határozza meg - nem adhatnak kedvezményt, ami korlátozza a versenylehetőségeiket.
A terménybiztosítási program Obama elnökké választásával folyamatos – mindeddig sikertelen – támadásoknak volt kitéve, mert a farmprogramok közül – általános demokrata vélekedés szerint – a közvetlen támogatásokon kívül elsősorban a terménybiztosítás rendelkezik csökkentési potenciállal. A 2011-es költségvetési javaslatban például a kormányzat újabb kísérletet tett a program költségeinek csökkentésére (9 Mrd dollárral 10 év alatt), de az ilyen irányú törekvések eddig általában a Képviselőház Mezőgazdasági Bizottságában elhaltak.
A terménybiztosítási rendszert legjobban a kukorica-, szójabab- és búzatermesztők használják ki. E három haszonnövény a biztosítási díjak 81 %-át tudhatja magáénak. Mindez azt is jelenti, hogy a biztosítási összeg a fenti termények esetében az árbevétel jelentős részét lefedi. Ezzel szemben zöldség-gyümölcs esetén a teljes biztosítási összeg messze elmarad az ágazat termelési értékétől. Ugyanez elmondható az állattenyésztő ágazatra is. Megjegyzendő, hogy utóbbira csak korlátozott számú biztosítási konstrukció érhető el.
A 2011-es SRA
A legfontosabb változás a 2011-es SRA-ban a korábbi gyakorlathoz képest, hogy limitálja a kifizethető A&O hozzájárulások mértékét. Az új szabályok szerint évente legfeljebb 1,22 Mrd dollárnyi A&O hozzájárulás fizethető ki (CAT-ot kivéve; a plafont a jövőben az inflációval kiigazítják). Az USDA 2010-es projekcióját figyelembe véve mindez évente körülbelül 220 millió dolláros kiesést jelent a biztosítók számára. A kiesés az A&O számításának módszerétől is függ, így ha a terményárakat a továbbiakban is figyelembe veszik, egy a 2008. első félévhez hasonló helyzet esetén a különbség jóval nagyobb – akár 700-800 millió dollár - lenne.
Az új SRA szűkíti továbbá a biztosítási ügynökök kompenzációs lehetőségeit: az ügynökök kompenzációja (jutalék) nem haladhatja meg az adott államban kifizetett A&O 80 %-át, és a részükre juttatott profitrészesedés és egyéb kompenzáció összege nem haladhatja meg az adott államban kifizetett A&O összegét.
Az új SRA alap alapján nő a biztosítók kockázatvállalása, és a kormányzat növelni kívánja a megkötött biztosítási szerződések számát egyes „alulteljesítő” államokban. Utóbbi érdekében a megállapodás az államokat 3 csoportba sorolja, és a viszontbiztosítási alapot úgy alakítja át, hogy a rosszabbul teljesítő államokban nagyobb profit legyen elérhető, ezáltal ösztönözve a biztosítók ottani tevékenységét.
Az USDA szerint egyébként az új SRA-vel 10 év alatt 6 Mrd dollárt takarít meg a központi költségvetés.
A terménybiztosítási rendszer jövője
A 2011-es SRA a terménybiztosítási rendszerrel kapcsolatos több vitatott kérdés nyitva hagy. Az egyik ilyen probléma például a biztosítási díjak kérdése, melynek módszertanát az USDA határozza meg. Ez alapján - egyes kritikusok szerint – a biztosítási díjak a Kukoricaövezetben túl magasak a veszteségi rátához képest, ezért a módszertan hibás.
A terménybiztosítások jövőbeni jellegével kapcsolatban is folyik már egy ideje a vita. Már korábbi Farm Bill előkészítések során is felvetődött például, hogy a termény alapú biztosítás helyett a farm alapú – a farm teljes bevételét biztosítják - megközelítésre (whole farm approach, lásd AGR) kellene helyezni a hangsúlyt. Érdemes megemlíteni továbbá a 2008-as Farm Bill által bevezetett ACRE (Average Crop Revenue Election Program) és a terménybiztosítási rendszer kapcsolatát. Az ACRE kifizetései állami és farmszintű hozam- és bevételi kieséshez kapcsolódnak, így egyes biztosítási konstrukciók (GRP, GRIP) esetén duplikáció alakulhat ki, ami ráadásul erősödhet, amennyiben az ACRE-t a jövőben megyei adatokhoz kötnék. Ezekről a kérdésekről azonban nem az SRA, hanem a következő Farm Bill hivatott dönteni. A 2012-es Farm Bill támogatási rendszerében a terménybiztosítási program várhatóan továbbra is kiemelt szerepet kap. Azonban az új Farm Bill előkészítése során a különböző támogatási programok között kiélezett harc várható a költségvetési hiány miatt szűkös forrásokért. Ezért nem kizárt, hogy a 2012-es Farm Bill a terménybiztosítási rendszer támogatási keretét csökkenteni fogja, amennyiben más programok (például belföldi élelmiszerprogram) kiadásait növelni kívánják.
William Murphy, az USDA RMA vezetője a 2010-es USDA Outlook Konferencián többek között az alábbi célkitűzéseket emelte ki a terménybiztosítási program vonatkozásában:
• Egyszerűsítés és hatékonyságnövelés: az egyes konstrukciók túlzottan komplexek, nehezen áttekinthetők és végrehajthatók. Csökkenteni kell a végrehajtás költségeit.
• Innováció: az új technológiákat (biotechnológia, távérzékelés, GPS) jobban kell integrálni az egyes konstrukciókba és a program végrehajtásába.
• Nem csak a termelési történetet, hanem a talaj jellemzőit (például talajtipológia) is figyelembe kell venni a konstrukciók és az értékbecslés során.
Más szakértők a program legfontosabb kihívásai között megemlítik a klímaváltozást és annak hatásait is. Ezek szerint a szélsőséges időjárási események megváltoztathatják egyes régiók kockázati besorolását, gyakoribbá válhatnak a káresemények, és általában véve emelkedhetnek a biztosítási díjak és a program költségei.
Dr. Tóth Attila
Forrás: VM
