A versenyen a kiskunhalasi II. Rákóczi Ferenc Szakközépiskola és Kollégium, valamint a százhalombattai Széchenyi István Szakközépiskola és Gimnázium kisfilmjei is a döntőbe jutottak. A hatéves Food 4 U történetében a magyar fiatalok az elmúlt három évben pályáztak, és mindegyik alkalommal bejutottak a fináléba, sőt mind a három alkalommal hazahozták a zsűri valamelyik különdíját is.
Az olasz agrárpolitikai, élelmiszeripari és erdészeti miniszter, Giancarlo Galan részvételével, nagyszabású díjátadó ünnepséggel zárult a Food 4 U pályázat, melyben 16 európai ország: Ausztria, Belgium, Dánia, Finnország, Franciaország, Németország, Nagy-Britannia, Görögország, Olaszország, Luxemburg, Norvégia, Hollandia, Portugália, Spanyolország, Svédország, és Magyarország középiskoláinak tanárai és diákjai vettek részt. Az évente kiírt pályázaton olyan rövidfilmek készítésével lehet nevezni, amelyek kiemelik, és ösztönzik az egészséges és helyes táplálkozás fontosságát.
A pályázat 2010. május 28-i benyújtási határideje után kommunikációs és táplálkozási szakértők, tan- és kutatóintézetek, intézmények képviselői értékelték a beérkezett műveket. A pályázatra a közel 30.000 résztvevőtől több mint 400 rövidfilm érkezett, közülük 33 került a döntőbe.
A 33 kisfilmet alkotó diákok és tanáraik a rendezők költségén vettek részt a Veneto tartományban megrendezett Food 4 U Videófesztiválon, és az eseményt záró római díjátadó ünnepségen. A magyar versenyzők közül a kiskunhalasi II. Rákóczi Ferenc Szakközépiskola és Kollégium a „Know what is good for you” című kisfilmmel, és a százhalombattai Széchenyi István Szakközépiskola és Gimnázium „In memoriam” című alkotásával jutottak be a fináléba.
A zsűri különdíját, egy óriási serleget, a versenymunka elkészítéséről szóló videó nyerte, amelyet a kiskunhalasi II. Rákóczi Ferenc Szakközépiskola és Kollégium diákjai készítettek. A 2010-es pályázat főnyereményét, az Olasz Köztársasági Elnök díját egy norvég iskola kapta.
Az verseny összes kisfilmje megtekinthető a Food 4 U honlapján: http://www.food-4u.it/
Dr. Hamar Balázs
Forrás: VM