Az európai ASEM országok képviseletében Kling István kihangsúlyozta a szomszédos országokkal kialakított harmonikus együttműködések szerepét. Példaként említette a Nemzetközi Duna Védelmi Bizottságot (ICPDR), és az öt ország által aláírt Mura-Dráva-Duna Bioszféra Rezervátumról szóló megállapodást. Az eseményen Kovács Károly, a Magyar Vízügyi Klaszter elnöke együttműködési nyilatkozatot írt alá az ASEM Vízügyi Kutató és Fejlesztési Központtal.
Az ASEM elnevezésű fórumot 1996-ban hozták létre Bangkokban azzal a céllal, hogy magasabb szintre emeljék az együttműködést az Európai Unió tagjai és ázsiai partnereik között. Az együttműködésben eredetileg az Európai Unió tizenöt tagállama és az Európai Bizottság, valamint ázsiai részről Kína, Japán, Dél-Korea és az akkori hét ASEAN-tagország vett részt. Magyarország 2004-ben csatlakozott a szervezethez. Az ASEM politikai, gazdasági és szociális-kulturális együttműködéseken alapul, ezen belül is nagy hangsúlyt kap például az energetika, a környezetvédelem, vagy éppen a tudományos kapcsolatok.
(Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája)
Forrás: kormany.hu