2025. január 6. hétfő Boldizsár

Az agrárdiplomaták számvetése

Agro Napló
A korábbi évek gyakorlatának megfelelően ebben az évben is nyáron rendezték meg a Vidékfejlesztési Minisztériumban a mezőgazdasági attasék beszámolóját.

 

A tárca uniós és kétoldalú relációkban foglalkoztat saját hatáskörben szakdiplomatákat. Jelenleg nyolc szakdiplomata van kiküldetésben Berlinben, Bukarestben, Madridban, Moszkvában, Párizsban, Pekingben, Rómában és Washingtonban.



A szakdiplomaták feladata, hogy a mezőgazdaság és a környezetvédelem aktuális kérdéseiről tájékoztassák a minisztériumot, illetve képviseljék hazánkat az adott országban. Az információk szerzése alapfeladat, amely kiegészülhet a tárca szakfőosztályaitól és a különböző magyar (érdekvédelmi, szakmai, stb.) szervezetektől érkező megkeresésekkel.



További feladatuk a kétoldalú ágazati és a kereskedelmi kapcsolatok fejlesztése. Ez utóbbi funkciójukban, a piaci lehetőségek kiaknázása területén szorosan együttműködnek a Nemzetgazdasági Minisztérium felügyelete alatt működő külgazdasági szakdiplomata hálózattal.



Közös agárdiplomáciai sikernek számít, hogy a közelmúltban a francia, a német és a magyar diplomaták közreműködésével sikerült elérni, hogy a kölni élelmiszer szakkiállításról ne tiltsák ki a libamájat. Mint ismeretes egy szélsőséges szervezet ezt kérte a vásár szervezőitől, akik engedtek a zsarolásnak.



Az augusztus 18-22-ig tartó attasé beszámolóra a VM szakfőosztályain és háttérintézményein kívül meghívást kaptak az érintett társminisztériumok, az agrárágazat szakmai és érdekvédelmi szervezetei, valamint kutatóintézetek, szakfolyóiratok szerkesztőségei is.



(Vidékfejlesztési Minisztérium Sajtóirodája)

 

Forrás: kormany.hu

Címlapkép: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
EZT OLVASTAD MÁR?
Hello vidék  |  2024. december 31. 14:06